Ladányi Mária, Tolcsvai Nagy Gábor (szerk.)

Általános Nyelvészeti Tanulmányok XXII.

Tanulmányok a funkcionális nyelvészet köréből

1. Bevezetés

Az Oxford University Press 2007-ben jelentette meg Joan Bybee1 legújabb kötetét, amelyben a szerző munkásságának harminc évéből választott ki tizenöt tanulmányt. E harminc év alatt Bybee meghatározó alakká vált szakterületein, a fonológiában, a morfofonológiában és a morfológiában. Szinte a kezdetektől a funkcionális nyelvészet szellemében dolgozott, és a nevéhez köthető egy használatalapú morfológiai modell kidolgozása. Munkáiban nem pusztán leírást, hanem magyarázatot próbál nyújtani az egyes jelenségekre, és ehhez— a funkcionalizmus elképzeléseinek megfelelően—a nyelvi rendszeren kívüli, pragmatikai és kognitív tényezőket vesz figyelembe.

Bybee modellje az ún. használatalapú modellek közé tartozik, amelyek a nyelvet a beszélők nyelvi tapasztalatainak kognitív szerveződéseként fogják fel.2 E definícióban fontos hangsúlyozni a tapasztalat szót: a nyelvi tapasztalat ugyanis a nyelvhasználat (percepció és produkció) függvénye, és éppen ez teszi e modelleket használatalapúvá.

Ezen modellek sok további közös vonást mutatnak, így Bybee feltevései igen gyakran jól megfeleltethetőek — többek között — a holista kognitív nyelvészet egyes tételeinek.3 Bybee a használatalapú modellek következő alapelveit ismerteti:4

A tapasztalat (percepció és produkció) befolyásolja a nyelv mentális reprezentációját. Az egyes elemek használati gyakorisága hatással van elérhetőségükre, tárolásukra és változékonyságukra (részletesen l. lentebb).
A nyelvi elemek mentális reprezentációja nem különbözik a nem nyelvi elemek reprezentációjától, azaz az elme ugyanúgy működik a különböző területeken. A mentális reprezentációk megjósolható tulajdonságai nem választhatók el maguktól a reprezentációktól, e tulajdonságok a nyelvi elemek példányainak (token) kategorizációjából adódnak.
A kategorizáció alapja az azonosság és a hasonlóság.
Az általánosítások nem függetlenek a nyelvi elemek tárolt reprezentációjától, hanem abból emelkednek ki (emerge), azaz nem lehetséges az elemeket és szabályokat szigorúan kettéválasztani.
A lexikai szerveződés az általánosítás és a szegmentáció különböző fokozatait teszi lehetővé. A nyelvi egységek (morfémák, szótagok, szavak, idiómák stb.) a reprezentációkat szervező hasonlósági és azonossági kapcsolatokból emelkednek ki.
A grammatikai tudás műveleti (procedurális) tudás, amelyet a beszélők automatikusan képesek alkalmazni anélkül, hogy számot tudnának adni e tudásukról; azaz például képesek elfogadható mondatokat létrehozni, de nem képesek megmondani, melyek az elfogadható mondatok tulajdonságai.

Ezek az alapelvek végigvonulnak Bybee munkásságának egészén, bár nem kapnak azonos súlyt. A legnagyobb jelentősége annak az alapelvnek van, hogy a nyelvi tapasztalatok befolyásolják a nyelv reprezentációját (l. a fenti 1. pontot), ennek ugyanis egyenes következménye a gyakoriság szerepe, ez pedig Bybee munkásságából központi témája. A gyakorisági hatásokat Bybee lényegében munkásságának kezdetétől5 központi magyarázó elvnek tartja, és számos kísérletben igazolta, hogy a gyakoriságnak jelentős hatása van a fonológiában, morfológiában, illetve a grammatikalizációban. Gyakorisági kutatásokat Bybee előtt is folytattak a nyelvészetben, de ő volt az, aki koherens rendszerré szervezte mindazon megfigyeléseket, amelyeknek megfelelően a gyakoriság magyarázó erő lehet a nyelvben, eközben pedig folyamatosan kereste azokat a pragmatikai és kognitív kutatási elveket és eredményeket, amelyek a gyakorisági hatások motivációit adhatják.

Bybee eredményeit a hazai nyelvészetben az eddigiekben igen kevéssé kamatoztatták. Morfológiai és grammatikalizációs magyarázataira hivatkozik Ladányi (2005), grammatikalizációs kutatásaira Dér (2005), ill. több helyütt találunk rövid utalásokat munkásságára. A mintaalapú megközelítést használja Fűköh–Rung (2005)—lényegében ez az egyetlen olyan munka, amely egy konkrét kutatást mutat be Bybee elméletének felhasználásával. Ugyanakkor Bybee munkásságából mind a fonológiában, mind a morfológiában, mind a grammatikalizációban számos további kutatási lehetőség adódna a magyar nyelv vizsgálatával kapcsolatban is, a gyakorisági kutatások eredményeinek felhasználására pedig a magyar nyelv nagy méretű és részben annotált korpuszai, például a Magyar Nemzeti Szövegtár, ill. a Magyar Történeti Korpusz nyitott új lehetőségeket.

A következőkben először Bybee használatalapú modelljének egymással kapcsolatban álló legfontosabb fogalmait ismertetem: a szabályokat kiváltó sémákat (2. pont), a Paul Hopper által bevezetett emergenciát (3. pont), a gyakoriság különböző fajtáit, ill. ezek hatásait (4. pont) és az autonómiát (5. pont). Valamivel hosszabban foglalkozom a szemantikai relevanciával (6. pont), majd röviden bemutatom a történeti-tipológiai iskolát (7. pont). Ezután térek át a nyelv hálózati modelljére (8. pont). Végül bemutatom Bybee elképzeléseit a grammatikalizációról (9. pont) és a produktivitásról (10. pont). A zárszóban (11. pont) felhívom a figyelmet a modell néhány hiányosságára, ill. a lehetséges további kutatási irányokra.

1	Az olvasót ne zavarja meg, hogy a bibliográfia egyes tételeiben Bybee Hooperként szerepel, ugyanazon személyről van szó.
2	„[. . .] grammar is the cognitive organization of one’s experience with language” (Bybee 2006: 711).
3	Vö. Clausner–Croft (1997).
4	Bybee (2001a: 6–8), vö. Barlow–Kemmer (2000: vii–xxviii).
5	Vö. Hooper (1976).