Ladányi Mária, Tolcsvai Nagy Gábor (szerk.)

Általános Nyelvészeti Tanulmányok XXII.

Tanulmányok a funkcionális nyelvészet köréből

4. A gyakoriság1

A gyakoriságnak két fajtáját különböztetjük meg: a típus- és a példány-gyakoriságot. Típusgyakoriságon egy adott mintázat (pattern) gyakoriságát értjük. A mintázat jelentheti egy affixum kapcsolódási lehetőségeit, amelyek szerint szavak egy csoportjához járul,2 de lehet egy hangsúlyminta is (vö. Bybee–Slobin 1982). A típus jellege tehát aszerint változik, hogy az adott vizsgálat mire irányul. A típusgyakoriságnak Bybee munkájában a produktivitásban van elsődleges szerepe: azok a sémák (minták), amelyek nagy számú különböző elemre érvényesek, általában inkább alkalmazhatók új elemekre (részletesen l. lentebb a produktivitásról szóló fejezetben). A példánygyakoriság egy adott egység, pl. egy meghatározott szóalak előfordulásának száma egy adott korpuszban.

A gyakoriság mérésével tehát az mérhető, hogy a különböző egységekkel a beszélők milyen gyakran „találkoznak”, ami végső soron a mentális reprezentáció erősségét határozza meg. A gyakoriság ebben az értelemben nem pusztán a nyelvhasználatra vonatkozik, hanem egy valósnak tételezett mentális állapot mérőszáma, modellje is. A gyakoriság mérése természetesen mindig korpuszon történik. A korpusz jelentősége többek között abban áll, hogy felszabadítja a nyelvészt a saját intuíciójára való támaszkodás alól, ehelyett valós beszélők nem megfigyelt környezetben létrehozott produkcióira épít, megfelelő méretű korpuszok esetén ezzel kiküszöbölve az idiolektális jelenségeket, és egyben beépítve a variációkat is a megfigyelésbe (vö. Bybee–Hopper 2001: 2). A természetes nyelvi környezetből vett megnyilatkozások fényt deríthetnek számos olyan beszélt nyelvi jelenségre, amelyek a nyelvész intuíciója számára nem feltétlenül elérhetők, pl. arra, hogy a beszélt nyelvi grammatika nagy mértékben eltér attól, ami a leíró nyelvtanokban vagy akár az írott nyelvben található.3

A példánygyakoriság kulcsfogalom Bybee kutatásaiban, szoros kapcsolatban áll mind az általa felvázolt modellel (l. lentebb a 8. pontban), mind a történeti változásokkal, így a grammatikalizációval is (l. a 9. pontot). A példánygyakoriságnak két fő hatását figyelték meg:

A megőrző hatás (conserving effect) (Bybee 2001a: 12, Bybee–Hopper 2001: 17–18, Bybee 2007: 10–11): az egyes elemek vagy konstrukciók gyakori előfordulása megerősíti mentális reprezentációjukat (l. a 8. pontot), és könnyebben elérhetővé teszi őket a beszélők számára. Az ilyen elemek kevésbé hajlamosak a változásra, az analógia alapján történő mintába illeszkedésre (analogical levelling), mint az alacsonyabb gyakoriságúak. Bybee bemutatta, hogy pl. a múlt idő képzésében regularizációt mutató, eredetileg rendhagyó angol igék kisebb példánygyakorisággal rendelkeznek, mint azok, amelyek megőrzik múlt idejű alakjuk szabálytalan voltát (Bybee 2007: 10, Hooper 1976, Bybee 1985 stb.). A megőrző hatás szerepet játszik egyes szintaktikai konstrukciók létrejöttében (Bybee–Thompson 2000) és a grammatikalizációban is (l. lentebb).
A hangtani redukció (reducing effect) (Bybee 2001a: 11–12, Bybee–Hopper 2001: 10–13, Bybee 2007: 10): a gyakori elemek másik jellegzetessége a fonetikai redukció. A redukció ugyan jellemzi az alacsonyabb gyakoriságú elemeket is, de utóbbiaknál kisebb mértékben és lassúbb tempóban megy végbe. A fonetikai redukció esetében különösen fontos hangsúlyozni, hogy a redukálódó egységek nem feltétlenül szavak; pl. Bybee kedvelt példái közé tartozik az I don’t know (ma már gyakran informális írott szövegben is „dunno”) és a be going to (informális környezetben: gonna) redukciója. A fonetikai redukció Bybee álláspontja szerint szorosan összefügg a neuromotoros működéssel: a redukció a neuromotoros szekvenciák automatizálódásával jár együtt, amely magában foglalja az artikulációs mozdulatok redukcióját és növekvő átfedését. További tényező a kontextus: a gyakoribb elemek gyakran szerepelnek nem formális kontextusban, ami ismét a redukciót segíti elő, és ebben az irányban hat a szó szemantikai kapcsolódása a diskurzushoz is. (Így pl. amikor a coast ’tengerpart’ szó az időjárásról szóló beszélgetésben jelent meg, rövidebb volt, mint amikor a családi kasszáról szóló társalgásban hangzott el (Bybee–Hopper 2001: 11).)

1	A gyakoriságnak itt a Bybee által kutatott hatásaira szorítkozom, további tanulmányokért az olvasót Bybee–Hopper (2001)-hez irányítom.
2	Pl. az angolban az -ed, ez esetben a típusgyakoriság azt jelzi, hogy egy korpuszban hány olyan különböző szó van, amely múlt időben -ed suffixummal áll.
3	Pl. a kanadai francia esetében, l. Bybee–Hopper (2001: 4).