Az univerzális, de legalábbis nyelvek sokaságában megtalálható jelenségek vizsgálata számos helyen merül fel Bybee munkáiban. Az ilyen irányú funkcionális kutatásokat az ún. történeti tipológia1 keretében végzik. E kutatási keret három jellegzetességét érdemes kiemelni. Egyrészt a cél nem pusztán az univerzálék leírása, hanem azok magyarázata is, a magyarázatban pedig a kommunikációs és a kognitív tényezők fontos szerepet játszanak. Másrészt igen jellegzetes a kutatás módszere: a vizsgálatokat sok nyelvből, az areális és a genetikai hatások kiszűrésével összeállított adatbázisokon végzik, amelyeken a több nyelvet érintő jelenségek jól megfigyelhetők.2 E megfigyelések egyik fő eredménye, hogy a nyelvek változása jellegzetes, erősen korlátozott utakon megy végbe. Számos nyelvi jelenséggel kapcsolatban meg sem fogalmazhatók univerzálék a szinkrónia szintjén, a nyelvi változások bevonása nélkül, azaz az igazi univerzálék a nyelvi változás univerzáléi.3 A történeti tipológia tehát nem tartja lehetségesnek a tipológia jelenségeinek megmagyarázását a történeti dimenzió nélkül. A történeti tipológia kutatásában a fentiekből következően kiemelt szerepet kap a grammatikalizáció elmélete (l. a 9. pontot), amely Bybee kutatásainak is az egyik fő ágát alkotja.