A produktivitás Bybee felfogásában annak a valószínűségnek a mértéke, amellyel egy minta vagy séma új elemeken működik, avagy egy séma azon képessége, hogy új elemekre terjedjen ki.1 Érdemes megjegyezni, hogy Bybee kvantitatív produktivitásfelfogása szemben áll a produktivitás más, az intuíción, illetve különböző teszteken alapuló modelljeivel. Kétségtelen azonban, hogy Bybee megközelítése koherensen illeszkedik a nyelv hálózati modelljéhez. A valószínűség bevonásával a produktivitás gradiens, fokozati tulajdonsága a sémáknak: nem pusztán „produktív” és „improduktív” sémák lehetnek, hanem ezek egy skála két szélső pontját jelölik.

Egy adott minta produktivitása elsősorban a típusgyakoriságán múlik: minél több elem rajzolja ki a sémát, a séma annál erősebb, és annál könnyebben elérhető az új elemek számára. Így pl. az angolban az -ed szuffixálásával létrejövő múltidőmintázat igék ezrein működik, és a legproduktívabb minta a múlt idejű alakok létrehozásában. Általában elmondható, hogy a szabályos alakokra a nagy típusgyakoriság jellemző viszonylag alacsony példánygyakorisággal, míg az irreguláris alakok magas példánygyakorisággal, de alacsony típusgyakorisággal rendelkeznek; ez okozza a produktivitásbeli különbségeket. A magas példánygyakoriságú formákat egyben tanuljuk meg és egyben tároljuk. Ez nagyobb lexikális erővel vagy autonómiával jár együtt, ami gyengíti az adott elemnek a többi elemmel való lexikai kapcsolatát, mivel nincs szükség arra, hogy más formákkal összekötve tanuljuk meg őket. Ugyanakkor az erős autonómia megakadályozza az adott elem változását is. Éppen ezért maradnak a nagy gyakoriságú irreguláris formák szabálytalanok. A fentiekből következően a különlegesen magas példánygyakoriságú formák, még ha beleilleszkednek egy mintába, akkor sem járulnak hozzá annak produktivitásához.2 Amennyiben viszont egy szabálytalan forma példánygyakorisága alacsony, ki van téve a regularizálódásnak, és előbb-utóbb a legerősebb séma hatálya alá kerül.

Mivel a sémákat bizonyos definiáló tulajdonságok (defining properties, l. fentebb) határozzák meg, értelemszerűen ezek is fontos szerepet játszanak a produktivitás meghatározásában: ha egy séma speciális fonológiai és/vagy szemantikai tulajdonságokkal határozódik meg, akkor csak az ezeknek megfelelő új elemekre terjedhet ki, tehát korlátozott lesz a produktivitása. Mint fentebb már szóba került, a kimenetalapú (productoriented) sémák a családi hasonlóság elvén rendeződnek, és ez azt jelenti, hogy bizonyos, a séma tagjainak akár jelentős részén érvényesülő tulajdonságok sem feltétlenül részei a definiáló sémának. Azok a sémák rendelkezhetnek a legteljesebb produktivitással, amelyek a legkevesebb megkötést tartalmazzák; az ilyen nyitott sémák, mivel új és új elemeken működnek, fokozatosan növelik példánygyakoriságukat. Természetesen egy minta el is veszítheti produktivitását, amennyiben a benne részt vevő elemek lexikalizálódnak, ezáltal nem vesznek részt többé a sémában, így csökkentik a sémára jellemző típusgyakoriságot.3 Másutt (2001a: 13) Bybee azt fogalmazza meg, hogy a formák hasonlósága is szerepet játszik a produktivitásban: kisebb számú, egymásra nagyban hasonlító, azaz erős lexikai konnekcióval rendelkező elem „[. . .] mutathat korlátozott mértékű produktivitást”.4 Ha a formák lexikai ereje magas, a közöttük lévő lexikai kapcsolat gyengébb, tehát a belőlük kirajzolódó minta produktivitása is alacsonyabb.

A produktivitásnak fontos szerepe van a nyelv kognitív reprezentációjának megértésében, ugyanis bizonyítékkal szolgál a beszélők által alkalmazott általánosításra, és segít megkülönböztetni a fosszilizált, a beszélők számára már nem hozzáférhető sémákat az alkalmazható, használatban lévő, „élő” mintázatoktól.