A metapragmatikai tudatosság fogalma a nyelvi tevékenységre történő reflektálás problémáját öleli fel (Verschueren 1999: 187–198, Tátrai 2006),1 amelynek keretében az idézés jelensége is értelmezhető. A megnyilatkozó ugyanis nemcsak saját beszédtevékenységéhez, illetőleg partnere befogadói tevékenységéhez viszonyulhat reflexív módon, hanem azoknak a nyelvi tevékenységéhez is, akiknek a megnyilatkozásait részben vagy egészben beágyazza a saját megnyilatkozásába. Jelen vizsgálat szempontjából a metapragmatikai tudatosság problémájának bevonását az teszi kiemelten indokolttá, hogy a perspektivizáció jelöltsége, illetve jelöletlensége, vagyis annak explicitté tétele, illetve impliciten hagyása, hogy az idézés során a beágyazott megnyilatkozó jelenik meg a tudatosság szubjektumaként, a metapragmatikai tudatosság eltérő mértékéről árulkodik. Az idézés tényét explicitté tévő nyelvi jelzések ugyanis metapragmatikai szempontból kontextualizálják az idézetként felismerhető nyelvi reprezentációt (l. Verschueren 1999: 194–195, valamint Tátrai 2004: 58–60.) Ennélfogva minél inkább kifejtett az idéző részben a megidézett diskurzus kontextusának ismertetése, azaz minél inkább tematizált a beágyazni kívánt diskurzus vagy diskurzusrészlet értelmezését megkönnyítő kontextualizációs folyamat, annál nagyobb mértékű metapragmatikai tudatosság jellemzi az idéző tevékenységet.

A pragmatikai tudatosság fogalma a nyelvi tevékenység során szerepet kapó, a megnyilatkozások létrehozásával és befogadásával együtt járó mentális folyamatok működését érinti. A nyelvi tevékenység, vagyis az adaptáció keretében folyó dinamikus jelentésképzés ugyanis eltérő mértékű tudatossággal jellemezhető a különböző diskurzusokban: van, amikor a diskurzus résztvevői a megfelelőnek vélt megoldásokat szinte automatikusan, kis mentális erőfeszítéssel választják ki és hajtják végre, van azonban, amikor ez kifejezetten nagy mentális erőfeszítéssel jár együtt (l. Verschueren 1999: 173–187). A pragmatikai tudatosság kérdése természetesen az idézéssel, ezen belül a különböző idézési módokkal összefüggésben is felvethető, hiszen az idézett rész megjelenítése szempontjából (is) kiemelt jelentőséggel rendelkező mentális folyamatokat, a tervezést és az emlékezést a tudatosság eltérő mértéke jellemzi. Jelen vizsgálat szempontjából, amely elsődlegesen az idézési módok jellemzését tűzte ki célul, az érdemel kitüntetett figyelmet, hogy a nézőpont idézésbeli szerveződését, azon belül is a referenciális központ működését milyen mértékű pragmatikai tudatosság kíséri. Amíg ugyanis a tudatosság szubjektumának idézésbeli működése elsősorban az idéző részt érintő metapragmatikai tudatossággal hozható összefüggésbe, addig a referenciális központ idézésbeli működése elsősorban az idézett részhez kötődő pragmatikai tudatosság kérdése felől tűnik megközelíthetőnek.

A metapragmatikai tudatosságról szólva (4.1.) az idéző rész kifejtettsége, illetve kifejtetlensége mellett — a dolog jellegéből adódóan — részletesebben foglalkozunk az egyenes idézést jelölő írásjelhasználattal és annak alakulástörténetével. A pragmatikai tudatosságról szólva (4.2.) pedig amellett érvelünk, hogy—általánosságban véve—a két kötött idézési móddal, az egyenes és a függő idézéssel szemben a szabad függő idézést jellemzi a legkisebb mértékű pragmatikai tudatosság, ennélfogva e mód tekinthető az idézés természetes, a megnyilatkozótól viszonylag kis mentális erőfeszítést követelő lehetőségének.