Richard D. Janda szerint a német zu prepozíció/határozószó elem a 18. század óta predikatív szerepet is felvett, melyben a jelentése ’(be)zárt, becsukott’. A keletkezés feltehető módja a Die Tür ist zu(gemacht) szerkezet újraelemzése volt (Janda 2001: 299). Lehmann erre vonatkozó bírálatában hangsúlyozza, hogy a német példa csak akkor működik, ha feltételezzük, hogy a prepozíciókban van valami intrinzikusan grammatikus, s ezért, ha már melléknévként (eine zue/zuene Tür ’egy (be)zárt ajtó’, ein zues Fenster ’egy (be)zárt ablak’) és melléknévi állítmányként használjuk őket, degrammatikalizációt sejtünk a változás mögött. Szerinte azonban a zu az x macht die Tür zu szerkezetben nem prepozíció, hanem határozószó, mely az összetett ige egyik részét képezte, s vált később melléknévvé. A kiinduló zu határozószói elem jelentése is ’zárt, zárva lévő’ volt, ugyanaz, mint ami a másodlagos, melléknévi használatban is megjelent és konzerválódott (Lehmann 2005: 12; l. még a 29. lábjegyzetet). Látható, hogy a szófaji azonosítás nehézsége egy szófajváltásból könnyedén degrammatikalizációt „csinálhat”. Jandáéhoz hasonló eljárás lenne, ha azt mondanánk, hogy a következő magyar példákban „igekötők” váltak „igévé” (pontosabban állítmánnyá): fel a hegyre!, le a völgybe! vissza a házba! kifelé a konyhából! Ezek esetében sokkal inkább arról van szó, hogy e több szófajú—határozószóként és igekötőként is működő—elemek határozószókként jelentek meg az adott mondatban (vö. Keszler 2000a: 211; D. Mátai 1992: 659). Egy másik lehetséges értelmezés a hiányos szerkesztés, az ige elliptálása lehet.