Ladányi Mária, Tolcsvai Nagy Gábor (szerk.)

Általános Nyelvészeti Tanulmányok XXII.

Tanulmányok a funkcionális nyelvészet köréből


5.1.1.2. A wotte esete a pennsylvaniai németben
A legérdekesebb és talán a legígéretesebbnek is nevezhető degrammatikalizációs példa a szakirodalomban a Burridge (1998) lejegyezte wotte modális segédige teljes értékű lexikális igévé válása (idézi Norde 2001: 239, valamint Traugott 2001: 12). A wotte eredetileg a welle ’akar’ jelentésű lexikális ige múlt idejű wette alakjának mély hangrendű változata volt, majd modális funkciót kapott (fejlődése eddig analóg volt az angol would-éval). A wotte ezután autonóm igévé vált, kiszorítva a win-sche ’kíván, akar’ igét a használatból, felvéve az ’akar, kíván’ jelentést. Burridge beszámolója szerint ezt a degrammatikalizációt nyelven kívüli tényezők okozták: a pennsylvaniai német nyelvváltozat beszélői mélyen vallásos emberek, akik akaratukat Isten akarata alá vetik, ezért saját vágyaik közvetlen kifejezését kerülik. A wotte alaknak sokkal udvariasabb, eufemisztikusabb a jelentése, bár ugyancsak a vágyak, az akarat kifejezésére szolgál. Traugott a példa tárgyalásakor megemlíti, hogy a forma túlzott használatát annak szociális vagy stilisztikai értéke indokolja, s így egyfajta hiperkorrekciónak tekinthető. A probléma ezzel az, hogy a hiperkorrekt alakokat agrammatikusnak is tarthatjuk, ha esetükben a nyelvi bizonytalanság előidézte grammatikai hibákról van szó. Hogyan lehetne egy hiperkorrekt alak degrammatikalizáció (vagy bármilyen más, szabályosnak tartott nyelvváltozás) eredménye?1 Ha azonban nem is tekintjük hiperkorrektnek a wotte-t, akkor is felmerül a kérdés, hogy biztosan degrammatikalizáció zajlott-e le, történt-e valójában visszafelé haladás a grammatikalizációs kontinuumon. A wotte módosulása ugyanis analógnak látszik az angol dare ’mer, merészel’ megváltozásával. Haspelmath szerint a dare esetében nem féllexikális ige > segédige > lexikális ige folyamat zajlott le (ez valóban degrammatikalizáció lenne), mivel az eredeti lexikális ige nem tűnt el a nyelvből, hanem mindvégig jelen volt, tehát nem is alakulhatott ki újból. Haspelmath a fenti jelenséget retrakciónak tartja, s nem a grammatikalitási kontinuumon visszafelé zajló expanziónak (részletesen l. később). Ennek ellenére ez a példa igen figyelemreméltó, de mindenképpen kivételesnek tartható, mivel a segédigék tömeges főigévé válása (ellentétben a fordítottjával) egyáltalán nem jellemző.
A wotte esetében valószínűleg nem hiperkorrekció zajlott le (mint láttuk, ez az értelmezés problematikus, mert nyelvi hibázást feltételez), hanem tabusítás (az egyéni akarat közvetlen kifejezésének gátlása), majd eufemizálás vezetett egy módbeli segédige főigeként történő használatához.
1 Vannak azonban, akik a hiperkorrekt alakokat elfogadják a nyelv részeként, mert létező, csak „nem a kontextusnak megfelelő formák” (Dobos Károly [é. n.]). A másik eset az lehet, hogy Traugott tévesen nevezi hiperkorrektnek a wotte formát, hiszen ha az adott beszédközösségben elterjedt a használata, inkább új változóról van szó (ha van más változata is), vagy akár egy már lezajlott nyelvi változásról (ha csak wotte alakban él).

Általános Nyelvészeti Tanulmányok XXII.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 229 7

Hivatkozás: https://mersz.hu/altalanos-nyelveszeti-tanulmanyok-xxii//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave