A kutatók egy része továbbra sem látszik elfogadni azt a tényt, hogy a grammatikalizációban nem pusztán szemantikai kifakulásról (a lexikális jelentés elvesztéséről) van szó, hanem szemantikai gazdagodásról is (grammatikai funkciók felvételéről, l. veszteség és nyereség, illetve implikatúramodell—Heine 2003: 591–592). Így a degrammatikalizációval kapcsolatos elvárások is félrevezetőek lesznek: „szemantikai gazdagodással” számolunk (holott az a grammatikalizációban is megfigyelhető). Norde Lehmann ismert 6 grammatikalizációs paraméterének az analógiájára megalkotta a degrammatikalizációs paramétereket (Norde 2005).1 Lehmann és Norde paraméterei is együttesen tartalmazzák a grammatikalizáció, ill. a degrammatikalizáció szemantikai és szerkezeti vonásait. Az első grammatikalizációs paraméter a d e s z e m a n t i c i z á c i ó és a fonológiai kopás, ennek degrammatikalizációra alkalmazott változata Nordénál a r e s z e m a n t i c i z á c i ó (az itt említett—egyetlen—példa a fent bemutatott wotte). Látható, hogy ez még mindig a grammatikalizáció szemantikájának hagyományos, egyoldalú felfogása (a lehmanni paraméterek kritikájához l. Dér 2006: 83–88). A r e s z e m a n t i c i z á c i ó kifejezés pedig arról árulkodik, hogy egy korábban grammatikaivá vált (tehát grammatikalizálódott) egység a forrásszerkezet, ami jól mutatja, hogy grammatikalizáció nélkül degrammatikalizáció sem létezhet (hiába próbálja a kettőt például Newmeyer függetleníteni egymástól, hacsak nem az újraelemzés változási iránytól függő felcímkézéséről van szó. . . ).

A degrammatikalizáció során szemantikai gazdagodást várni túlságosan általános kritérium, hiszen ennél egyrészt összetettebb, másrészt specifikusabb szemantikai változások zajlanak le a grammatikalizációban. A grammatikalizáció során az adott nyelvi egység jelentése nem pusztán valamit veszít és valamit nyer, hanem bizonyos fajta jelentéséből (lexikális) veszít, bizonyos fajtát nyer (grammatikai), és az eredeti jelentéskomponens sem tűnik el feltétlenül (idővel elveszhet, vö. Heine (2003: 591–592), de nem szükségszerűen). A degrammatikalizációnak ebből következően az adott egység lexikális jelentés(ek)ben való gazdagodását és a grammatikai jelentés(ek)ben való szegényedését kellene felmutatnia.

Az előbbi azonban nehéz kívánalom, hiszen láttuk: az igazi (és a feltételezett) degrammatikalizációs eseteknél is rendszerint egyetlen lépésnyi elmozdulást figyelhetünk meg a grammatikalitási kontinuumon. Van olyan helyzet, amikor még a forrás- és célegység kategóriájának/szófajának (klitikum, kötőszó vagy partikula) azonosítása, amin a példa státusa múlik, is problémás, nemhogy komplex szemantikai változások lennének megfigyelhetők.