Direktség tekintetében egy beszédaktus megformálási lehetőségei kontinuumot alkotnak a rövid, teljesen direkt, társas-szociális értékét tekintve bizalmas vagy durva formáktól a gyengített, udvariasabb formákon át a nagymértékben vagy többszörösen indirekt alakokig (vö. Brown–Levinson 1987: 132, Searle 2001, Givón 2001: 807, Szili 2004: 110, Ervin-Tripp 2001: 82 stb.). Direkt forma például: Add ide a tollat!, indirekt: Tudnál adni nekem egy tollat? (Szili 2004: 108).

Az explicitség—ami összefügg a direktséggel, de nem azonos vele—a beszédaktusok kapcsán több dolgot is jelenthet. Egyrészt a beszédak tusok között Austin nyomán megkülönböztethetünk „explicit” vs. „elsődleges” aktusokat attól függően, hogy a megnyilatkozás tartalmazza-e az adott beszédaktus illokúciójának explicit megnevezését (ez többnyire egy performatív ige), vagy nem. Eszerint elsődleges performatívum ez: Ott leszek, explicit performatívum pedig: Megígérem, hogy ott leszek (Austin 1990: 82, vö. Verschueren 1999: 25). Itt az explicitség tulajdonképpen a performatív ige vagy kifejezés megjelenését jelenti, és az adott beszédaktus illokúciós erejének meghatározását segíti (Austin i. m. 53, 83), egyben a direktséget is fokozza (Thomas 1985: 767). Ugyanakkor egy beszédaktus explicitsége mást is jelenthet: nem minden beszédaktus illokúciós jelentése tehető ugyanis performatív igével explicitté egy beszédaktusban (pl. sértés, fenyegetés, meghazudtolás, bók). Továbbá, egy megnyilatkozás kapcsán nemcsak annak cselekvésértéke (illokúciós ereje) tehető explicitté, hanem a beszélő közvetlen lokúciós aktusa is megnevezhető (pl. mondás, kérdezés, vö. Austin i. m. 82). Így a Megmondom nyíltan, kinyírlak, ha meg mered tenni kijelentés esetén a beszélő lokúciós tevékenysége kap explicit megnevezést, nem a fenyegetés illokúciós aktusa. Valamint a megnyilatkozás egyéb aspektusai is explicitté tehetők (pl. a Nagyon kérem, ne próbáljon félrevezetni kifejezésben a kérés és az udvariasság mozzanata válik explicitté, miközben ez valójában egy sértő vagy kihívó aktus)—erre a jelenségre a metapragmatikai kifejezések elemzésénél több példát is látunk majd.1

A továbbiakban tehát abból indulok ki, hogy az olyan beszédaktusoknál is lehet explicitségről vagy implicitségről beszélni, amelyek nem rendelkeznek performatív igével (pl. sértés, fenyegetés, meghazudtolás, kihívás), attól függően, hogy a beszédaktust létrehozó állítás elhangzik-e (pl. meghazudtolás esetében: Ön nem mond igazat), vagy csak implikatúra formájában van jelen (pl. a beszélő kijelentését a beszédpartnere egy annak ellentmondó ténnyel állítja szembe, ezáltal hazudtolja meg). Az egyik legfontosabb ilyen, implikatúra által megjelenő negatív beszédaktus a vizsgált szövegekben a gúny, és gyakran szerepel ilyen formában a meghazudtolás is.