Ladányi Mária, Tolcsvai Nagy Gábor (szerk.)

Általános Nyelvészeti Tanulmányok XXII.

Tanulmányok a funkcionális nyelvészet köréből

4.2.2. Saját beszédre vonatkozó beszédaktusok — tudatosítás, „felcímkézés”

A s a j á t beszélői tevékenységre vonatkozó beszédaktusok funkciójukat tekintve két nagy csoportra oszlottak: 1. egy részük, a korábban elemzettekhez hasonló módon, a beszélő udvariasságát fejezte ki többnyire közvetlen vagy olykor közvetett formában (pl. enyhítéssel), 2. más részük éppen ellenkezőleg, a kĳelentések határozottságát vagy pragmatikai súlyát fokozta.

Gyurcsány Ferenc 42-szer nevezte meg saját beszédaktusait, és ebből 7 volt pozitív vagy udvarias gesztus, 4 gúnyosan udvarias, 31 kifejezése pedig nyomatékosításul szolgált. (Pl.: gúnyosan udvarias: „kérnék Öntől valami szívességet most itt”, nyomatékosító: „én meg azt mondom, hogy. . . ”.) Orbán Viktor a saját beszédére vonatkozólag 30 explicit udvarias vagy pozitív beszédaktust tett (ezek a hallgatóság felé irányultak), 1 enyhén gúnyosat, és 19 nyomatékosítót. (Pl. udvarias: „tisztelettel arra kérem a kedves magyar állampolgárokat”, nyomatékosító: „én úgy vallom, hogy”.) A saját beszélői tevékenységre reflektáló megjegyzések tehát a megnyilatkozások e l t é r ő a s p e k t u s a i t tudatosították: Orbán beszédaktusai elsősorban udvariasságot, pozitív attitűdöt közvetítettek, Gyurcsánynak a saját beszédére vonatkozó aktusai pedig a határozottság és az interakcionális dominancia aspektusát helyezték előtérbe. (Ez, egyéb hasonló hatású tényezőkkel együtt,1 a befogadói értékelésekben tükröződött is, Orbán Viktort a legtöbben valóban udvariasabbnak, de egyben amorfabbnak és színtelenebbnek, Gyurcsány Ferencet határozottabbnak, konkrétabbnak és szakszerűbbnek érezték.)

1. táblázat

	Gyurcsány Ferenc	Orbán Viktor
Saját beszédéről, udvarias hatású	7	30
Saját beszédéről, nyomatékosító	31	19
A másik félre vagy a szituációra reflektáló	71	12

Saját beszédre vonatkozó, udvariasságot tudatosító beszédaktusok még pl.:

(13)	(a)	„Tisztelettel arra kérem a kedves magyar állampolgárokat, hogy szavazzanak a változásra és tüntessenek ki bennünket a bizalmukkal” (OV 2006)
	(b)	„Szeretném megköszönni egyébként a kórházakban dolgozóknak, hogy olyan kevés fizetésért, amiért a munkájukat teszik, ellátják a betegeket”. (OV 2006)
	(c)	„Először is hadd mondjak köszönetet azoknak, akik ezekben a percekben is a gátakon vannak, óvják, védi városaink, falvaink biztonságát.” (GYF 2006)

A kĳelentések határozottságát, pragmatikai súlyát növelő beszédaktusok pl.:

(14)	(a)	„Újra mondom: nincs ilyen állítás”. (GYF 2006)
	(b)	„Megmondom Önnek, 2002 óta egy 20 éves szakorvosnak az átlagos bére 91-ről 187 ezerre növekedett.” (GYF 2006)
	(c)	„Hozzáteszem ehhez, egyre inkább úgy látom, hogy szocialista oktatási miniszter kell, mert ők azok, mi a szocialisták, akik pontosan értjük, hogyan lehet összehangolni ellentétesnek tűnő szempontokat.” (GYF 2006)

Ezekben a kifejezésekben a mondást jelentő igék (verba dicendi) egyrészt határozottabbá, konkrétabbá teszik a beszédaktust az illokúciós erő megnevezésével; másrészt figyelemnövelő funkciójuk van azáltal, hogy a megnyilatkozói tevékenységet tudatosítják (Tátrai 2006). Az itt illokúciósan tulajdonképpen fölösleges explicit performatív ige a beszédaktus terjedelmét, „testességét” növeli a mentális feldolgozásban. Egyben az adott állítást pragmatikailag is hangsúlyosabbá és direktebbé teszi, s így a társalgáson belüli hatalmi viszonyokat is befolyásolja (vö. Thomas 1985: 767).

1	Hasonló hatással járt pl. a konkrétság hangsúlyozása (l. később), az alanyhasználat és más grammatikai jelenségek (Szilágyi 2006a, Hámori 2007).