Ladányi Mária, Tolcsvai Nagy Gábor (szerk.)

Általános Nyelvészeti Tanulmányok XXII.

Tanulmányok a funkcionális nyelvészet köréből

4.2.3. A másik félre vonatkozó metapragmatikai aktusok —„átcímkézés”

A beszédaktusok másik nagy csoportja a m á s i k f é l b e s z é d t e v é k e n y s é g é r e, vagy a beszédszituáció, d i s k u r z u s e g é s z é r e reflektál, é r t é k e l v e v a g y i n t e r p r e t á l v a azt. Itt szintén eltéréseket látunk a két beszélő szövegében. Gyurcsány Ferenc 65 metapragmatikai megnevezést vagy minősítést mondott Orbán megszólalásaira és 6-szor értelmezte általánosságban a diskurzust, Orbán Viktor csak 10-szer minősítette metapragmatikailag vitapartnere szövegét, és 2-szer a diskurzus egészét. Gyurcsány tehát nagyságrendekkel gyakrabban élt az interpretálás eszközével, összesen 71-szer, miközben Orbán csak 12-szer (a vita maga mindkét fél számára 17–18 fordulóból állt).

A vitapartner beszédére vagy a diskurzus egészére vonatkozó reflektálások száma:

2. táblázat

	Gyurcsány Ferenc	Orbán Viktor
A partner szavaira vonatkzó	65	10
A diskurzus egészére vonatkozó	6	2

A vitapartner beszédére metapragmatikailag reflektáló beszédaktusok egy része k ö z v e t l e n, explicit minősítés és/vagy nyílt homlokzatromboló aktus:

(15)	(a)	„Borús, sötét képeket fest a Fidesz miniszterelnök-jelöltje, mint mindenről Magyarországon.” (GYF 2006)
	(b)	„Szamárság arra hivatkozni, hogy az egyik épített, a másik pedig nem.” (OV 2006)
	(c)	„Elnök Úr, valamikor Ön nem mond igazat”. (GYF 2006)

Más metapragmatikai aktusok k ö z v e t e t t e n működnek, és érdekesebbek a figyelem szempontjából: a diskurzus tranzakciós elemeit, tartalmi feldolgozását érintő mentális munkát befolyásolják, és a diskurzusnak a szövegben közvetlenül megjelenő tartalomtól eltérő értékelését érik el. Ezeknek az aktusoknak egy része ú j r a f o g a l m a z z a s e z z e l i n t e r p r e t á l j a a másik fél megnyilatkozásait (az idézés egy eseteként, vö. Csontos–Tátrai írásával a jelen kötetben). Ennek egyik formája, amikor a beszélő egy mondást jelentő ige megnevezésével semleges értékű illokúciós aktust rendel a másik fél megnyilatkozásaihoz (vö. Chafe 1994: 213), pl. azt mondja, azt állítja. E mondást jelentő igék figyelemben betöltött szerepe mellékes, funkciójuk csak az idézés bevezetése (Tátrai 2006). A figyelem előterében az idézett szövegrész áll; ez esetben a tartalom újrafogalmazása jelent interpretációs kontrollt („meaning monopoly”—Adelswärd et al. 1987: 340). Ilyen például:

(16)	(a)	„Ön azt mondja, hogy nem kell hozzányúlni az egészségügyhöz, csak pénzzel meg lehet oldani. Akkor mért nem oldotta meg csak pénzzel?” (GYF 2006)
	(b)	„Nem lehet csak azt mondani az embereknek, hogy szavazzatok rám, majd én megoldom, és mindenkinek adok egy kis pénzt. Azok után, hogy azt mondta, rövid idővel ezelőtt, hogy minden össze fog dőlni, a gazdaság”. (GYF 2006)

Más esetekben a metapragmatikai reflektálás során a beszélő n e g a t í v é r t é k ű (rosszindulatú vagy előnytelen) b e s z é d c s e l e k v é s t nevez meg partnere nyelvi tevékenységére: sérteget, lírát mond, fátyolos hangon beszél, egy számot sem sikerült mondani, odabiggyeszt. Itt valójában kategorizáció történik, mégpedig pejoratív és negatív hatású kategorizáció.

A 2006-os vitában számos példát (13–15) találunk arra is, hogy valamelyik beszélő a közös jelentésképzés folyamatában olyan negatív (előnytelen, rosszindulatú) illokúciós aktust rendel hozzá beszédpartnere megnyilatkozásához, amelyet az feltételezhetően nem szánt neki: tehát olyan implicit jelentést tesz explicitté (elsősorban a hallgatóság számára), amely valójában nem volt a beszédpartner megnyilatkozása mögött, de explicitté téve rossz fényt vet rá. Például:

(17)

GYF: „[. . .] Mert a panelokban nem panelprolik laknak, hanem emberek, akik jobban akarnak élni. 50 ezer panellakást újítottunk fel. Többet, mint előtte bárki. És merre megyünk előre? [. . .]

OV: Először is engedjék meg, hogy a panellakásban lakók nevében visszautasítsam, hogy a miniszterelnök vagy bárki más őket Magyarországon panelproliknak minősítse. Márcsak azért is, mert magam is négy esztendőn keresztül a szüleimmel együtt panellakásban éltem. Úgyhogy kérem a miniszterelnök urat, hogy se engem, se a szüleimet, magammal együtt sok százezer magyar embert ne sértegessen.” (GYF–OV 2006)

Vagy:

(18)

OV: „[. . .]Megint csak arra kérek mindenkit, tegyen föl magának egy kérdést. Könnyebben él-e most, kevesebbe kerül-e a megélhetés most, mint került négy esztendővel ezelőtt.

GYF: [. . .] Az elnök úr szerint rosszabbul élünk, én meg azt mondom, hogy sokat-sokat dolgoztunk azért, hogy eljussunk idáig, és kár ezt lebecsülni”. (OV–GYF 2006)

Miközben ezek a megjegyzések csak a vita egyes pontjait érintették, számos metapragmatikai megjegyzés a társalgás egészére vonatkozott.

Ilyen volt például a konkrétság, a határozottság kérdése, amely a vita utáni értékelésekben is előkerült. (Gyurcsány Ferenc határozottabbnak, konkrétabbnak, szakszerűbbnek tűnt az amorfabb és ideologizálóbb benyomást keltő Orbánnál, pl. Szilágyi (2006b: 46), MTV 2006.)

A konkrétság szövegbeli vizsgálatához érdemes összevetni a szövegek (tranzakciós) tartalmi síkját, így a konkrét (gazdaságra vonatkozó, tényközlő) kĳelentések s tényszerűen megnevezett intézkedések számát a konkrétságra vonatkozó metapragmatikai megjegyzésekkel. A konkrét kĳelentések és megnevezett intézkedések tekintetében azt találjuk, hogy Gyurcsány Ferenc kb. 65, Orbán Viktor 80–81 konkrét kĳelentést tett; ezeken belül Orbán 46 határozott ígéretet említett a jövőre nézve, Gyurcsány pedig 23–24-et. Orbán kĳelentéseiben tehát több konkrétumot találni, mint partnerénél, és ígéreteiben is kétszer annyi határozott, konkrét elem szerepelt, tartalmilag tehát Orbán volt konkrétabb és határozottabb.

Ezzel ellentétes arányokat látunk a konkrétságra vonatkozó metapragmatikai megnyilatkozások között. Gyurcsány Ferenc megnyilatkozásaiban ellenfelének általános vagy metapragmatikai minősítése nagy helyet foglal el, 14–15-ször hangsúlyozta azt, hogy Orbán Viktor nem mond konkrétumokat, saját tényszerűségét pedig 8-szor emelte ki (pl. tudnék mondani sok példát).

(19)	(a)	„Mondja meg, konkrétan, számokkal. Nem úgy általában, mi a terve” (GYF 2006)
	(b)	„Abban hiszek, hogy határozott, kemény programot kell adni. Ez ma úgy látom, ma csak a Szocialista Párt oldalán létezik. Az Új Magyarország programja, az építkezés programja, a beruházás programja, fölszabadítani a vidéket, a városokat, és igazságot teremteni. Nem beszélni a nyugdíjasokhoz fátyolos hangon. Az nem nagy teljesítmény.” (GYF 2006)

A tartalmi konkrétság és a konkrétságról szóló megnyilatkozások arányait a 3. táblázat mutatja.

Az utólagos benyomásokban tehát a m e t a p r a g m a t i k a i s í k h a t á s a tükröződik: ez alkalmas volt arra, hogy a társalgás konkrétságának aspektusát a figyelem előterébe helyezze és a tartalmi arányok által indokolttól eltérően interpretálja, ezzel befolyásolva a szöveg mentális feldolgozását.

Ugyanehhez a jelenségcsoporthoz kapcsolódik annak a kérdésnek a kiemelése is, hogy ki hány számot mond. Gyurcsány Ferenc 11-szer tette explicitté, hogy vitapartnere nem mond számokat, nem a számok barátja, fél a számoktól, 6-szor pedig azt jegyezte meg expliciten, hogy ő éppen számot mond:

3. táblázat

	Gyurcsány Ferenc	Orbán Viktor
Konkrét kĳelentések (tartalmi sík)	65	80
Konkrétságra vonatkozó kĳelentések (metapragmatikai sík)	22	—

(20)	(a)	„mondok egy átlagszámot” (GYF 2006)
	(b)	„ezer iskolát, mondom” (GYF 2006)
	(c)	„számolok itt már megint” (GYF 2006)
	(d)	„fejből mondom a számot” (GYF 2006)
	(e)	„de akkor gyorsan mondjunk egy-két számot” (GYF 2006)
	(f)	„hadd mondjak Önnek összesen kettő számot” (GYF 2006)

Ellenfelére vonatkozó megjegyzések:

(21)	(a)	„De akkor gyorsan mondjunk egy-két számot, mert ezzel úgy látom továbbra is hadilábon áll” (GYF 2006)
	(b)	„Úgy beszélt gazdaságról, gazdaságfejlesztésről, hogy egy árva szám nem sok, annyit nem sikerült elmondania” (GYF 2006)
	(c)	„Ön fél a számoktól, mint ördög a tömjénfüsttől”. (GYF 2006)
	(d)	„Én azt tudom mondani, ha valamit állít, elnök úr, próbáljon meg számokkal. Nem elég ám a szónoklat.” (GYF 2006)

A valóságban Orbán 41 számot említett a vita során, miközben Gyurcsány 62 számot: Orbán valóban kevesebbet mondott tehát, de nincs szó nagyságrendbeli különbségről. A metapragmatikai megnyilatkozások azonban a diskurzusnak ezt a jellemzőjét emelték ki, és ez befolyásolta a vita egészéről kialakult képet (szakszerűség, konkrétság).

Orbán Viktornál a 2006-os vitában kevés értelmező vagy minősítő metapragmatikai aktust találunk (12), ezekből a társalgás egészének értékelését egyik sem érintette. 10 olyan beszédaktus volt, amely a vitapartner megszólalásait kedvezőtlen színben tüntette fel, pl.

(22)	(a)	„Az autópálya-építés olyan, mint a lakásépítés. Mind a kettő fontos dolog. Elő kell készíteni, van egy átfutási ideje. Egyik kormány a másiknak adja a stafétabotot. Szamárság arra hivatkozni, hogy az egyik épített, a másik pedig nem.” (OV 2006)
	(b)	„Tehát ha megengedi, hadd kérjem meg arra, hogy a vita komolyságát megőrizendő, valótlan állításokkal sem engem, se a nézőket ne próbálja félrevezetni.” (OV 2006)
	(c)	„A papír mindent elbír. Minden számot elbír, és a miniszterelnök úr él is ezzel a lehetőséggel.” (OV 2006)

Miközben (22a)-ban a negatív minősítés explicit és direkt, (22b) és (22c) erősen indirekt módon fejezi ki a meghazudtolás negatív beszédaktusát, így itt is elsősorban az udvarias jelleg kerül előtérbe.

Több példát találunk arra a már említett jelenségre is, hogy vitapartnere megnyilatkozásához a beszélő olyan negatív illokúciós erőt rendel, amely abban eredetileg valószínűleg nem volt benne, pl.

(23)

„A nemzeti konzultáció hasznos dolog. Az emberek elmondják, hogy ahhoz, hogy ők sikeresek legyenek, ahhoz, hogy segíteni tudjanak magukon és az országon, mire van szükségük. Ne kezeljük le, ne sértsük meg, ne bántsuk meg a magyar vállalkozókat, amikor azt mondjuk, hogy amit ők akarnak, az butaság”. (OV 2006).

Itt a beszélő az (esetleg nem is létező) implicit beszédaktus-jelentés explicitté tételével játszik; ugyanakkor valójában önmagának árt, mivel a többes szám 1. személyű alannyal önmagára vonatkoztatja azt a negatív cselekvést, amelyet ellenfelének akart tulajdonítani.

Orbán Viktor a metapragmatikai megjegyzéseknek a figyelem manipulatív irányításában betöltött, „átcímkézésre” is alkalmas funkcióját az 1998-as vitában használta ki több alkalommal, a már vizsgált példákhoz hasonlóan pl.:

(24)

„Mondandóm szempontjából nem fontos az a körülmény, hogy ez szerintem a demokráciával nehezen összhangba hozható kĳelentés, hiszen a demokráciának az a lényege, hogy mindig legyen alternatíva, amelyek között választhatunk, legyenek programok, amik között, és legyenek személyek, akik között választhatunk.” (OV 1998)

Miközben az explicit kĳelentésben az áll, hogy a beszélő valamit nem tart fontosnak, ezzel ellentétben mégis beszél róla, mégpedig nyolc tagmondat terjedelemben; így, miközben kifejti kritikáját, saját kritizáló tevékenységéről eltereli a figyelmet, és önmaga konstruktív attitűdjét állítja előtérbe. Hasonlóan:

(25)

„Nem akarok beszélni a szocialista párt választási eredményéről, nem is tettem volna, ha a miniszterelnök úr nem kényszerít erre. Négyszázezerrel kevesebben szavaztak a szocialista pártra, mint 1994-ben. Az első fordulója a magyar választási rendszernek mindig arról szól, ezért kétfordulós, hogy a polgárok akarják-e azt a kormányt, aki az elmúlt négy évben az ország élén állt. Ha így nézzük az eredményt, akkor hatvan százalék azt mondta, hogy köszöni, nem kér többet belőle, elég volt, másik kormányt szeretne.” (OV 1998)

Ahhoz képest, hogy az explicit állítás szerint nem akar beszélni ellenfele pártjának kudarcáról (pozitív attitűd kiemelése), elég hosszan, négy teljes mondatban beszél róla. Saját (támadó) nyelvi tevékenységének jelentőségét csökkenti a következő megnyilatkozásban is, anélkül, hogy a támadó kĳelentést el kellene hallgatnia:

(26)	„Én most már nem akarok a múlttal foglalkozni, nem az az érdekes, hogy ezt szerintem elhibázták. Az az érdekes, hogy mit viszünk át magunkkal át a jövőbe tanulságképpen ezekből az esetekből.” (OV 1998)