Niese Siegfried

Hevesy György 1885-1966

Tudomány határok nélkül


Az első Nemzetközi Fizikai–Biológiai Konferencia. A koppenhágai biokémiai kutatások

1938 májusában rendezték a koppenhágai Elméleti Fizikai Intézetben az első Nemzetközi Fizikai–Biológiai Konferenciát, amelyen Hevesy ismertette az elképzeléseit a radioaktív indikátorok széles körű biológiai alkalmazásáról. Ez volt az első tudományos rendezvény, amely ráirányította a figyelmet az új módszerre, és egyúttal lehetőséget biztosított az eszmecserére a hasonló területen dolgozó kutatók számára. Hevesy kezdeményezésére neves vendégeket is meghívtak a konferenciára. Előadást tartott többek között Joseph és Dorothy Needham Cambridge-ből, Jakub Parnas Lvovból (ma Lviv, Ukrajna),271 Otto Meyerhof Heidelbergből, illetve August Krogh és Hevesy. Ez volt az első azoknak a kisebb-nagyobb konferenciáknak a sorában, amelyeket a következő évtizedekben rendeztek a világ minden táján a radioizotópok alkalmazásáról. Hevesy úttörő jelentőségű kutatásainak számos folytatója akadt: az újabb és újabb eredmények ezeken a konferenciákon váltak ismertté. Csak a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség által szervezett, a radionuklidok alkalmazásával foglalkozó konferenciák kötetei több polcot töltenek meg.

Hevesy György 1885-1966

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 156 1

Hevesy György (1885–1966) Budapesten született jómódú zsidó család ötödik gyermekeként. Felmenői között kereskedőket, birtokosokat és gyárosokat találunk. Jelentős felfedezések és találmányok fűződnek a nevéhez a fizika, kémia, geológia, biológia és az orvostudomány területén. Felfedezte a hafniumot, nukleáris elemző módszereket dolgozott ki, a nevéhez köthető a röntgenfluoreszcencia-analízis kidolgozása és az izotópszétválasztás, valamint a nukleáris medicina mint tudományág alapjainak lefektetése. 1943-ban kémiai Nobel-díjat kapott „az izotópok nyomjelzőként való alkalmazásáért a kémiai folyamatok vizsgálatában”.

Hevesy korának számos neves tudósát ismerte személyesen, többekkel dolgozott együtt, többekhez fűzte szoros barátság. Siegfried Niese életrajza bemutatja Hevesy tudományos eredményeit és azokat a sokszor nehéz körülményeket, amelyek között ezek születtek. Számos részletet idéz Hevesy levelezéséből. Ezekből egy olyan ember portréját ismerhetjük meg, aki a legnehezebb időkben sem vesztette el a humorérzékét, és tisztelettel tekintett embertársaira.

Hivatkozás: https://mersz.hu/niese-hevesy-gyorgy-1885-1966//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave