Niese Siegfried

Hevesy György 1885-1966

Tudomány határok nélkül


Az 1943-as év kémiai Nobel-díja

Amikor Frédéric és Irène Joliot-Curie 1937 őszén Koppenhágában jártak, elmondták, hogy Jean Perrinnel együtt Hevesyt jelölték kémiai Nobel-díjra, de javaslatukhoz nem kapták meg a Francia Tudományos Akadémia mandátumát. Hevesyt azért nem kedvelték a francia akadémikusok, mert Dirk Costerrel ők fedezték fel a 72-es elemet, amelynek felfedezését annak idején Georges Urbain, az akadémia egyik befolyásos tagja is magának követelte. Habár mindez 1922–1923-ban történt, a vita még nem merült feledésbe. Hevesyt különböző tudósok már 1924-ben, 1927-ben és 1929-ben is felterjesztették Nobel-díjra a hafnium felfedezéséért – egyelőre eredménytelenül.306

Hevesy György 1885-1966

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 156 1

Hevesy György (1885–1966) Budapesten született jómódú zsidó család ötödik gyermekeként. Felmenői között kereskedőket, birtokosokat és gyárosokat találunk. Jelentős felfedezések és találmányok fűződnek a nevéhez a fizika, kémia, geológia, biológia és az orvostudomány területén. Felfedezte a hafniumot, nukleáris elemző módszereket dolgozott ki, a nevéhez köthető a röntgenfluoreszcencia-analízis kidolgozása és az izotópszétválasztás, valamint a nukleáris medicina mint tudományág alapjainak lefektetése. 1943-ban kémiai Nobel-díjat kapott „az izotópok nyomjelzőként való alkalmazásáért a kémiai folyamatok vizsgálatában”.

Hevesy korának számos neves tudósát ismerte személyesen, többekkel dolgozott együtt, többekhez fűzte szoros barátság. Siegfried Niese életrajza bemutatja Hevesy tudományos eredményeit és azokat a sokszor nehéz körülményeket, amelyek között ezek születtek. Számos részletet idéz Hevesy levelezéséből. Ezekből egy olyan ember portréját ismerhetjük meg, aki a legnehezebb időkben sem vesztette el a humorérzékét, és tisztelettel tekintett embertársaira.

Hivatkozás: https://mersz.hu/niese-hevesy-gyorgy-1885-1966//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave