Az antropológia – akárcsak a többi tudomány – manapság már nem képes egyedül boldogulni. Ma már olyan sokat tudunk, hogy egyre bővül azoknak a kérdéseknek a köre, amelyekre még nem tudunk választ adni. Számtalan, korábban „magától értetődő” dologról kiderült, hogy nem is olyan magától értetődő (például, hogy mi egy nő és mi egy férfi feladata), s ez kihatással van egy sor egyéb társadalmi jelenségre is, amelyek újabb kérdéseket vetnek fel. Így aztán az antropológia – akárcsak a többi tudomány – olyan kérdéseket kezd el feszegetni, amelyekkel gyakorta túllépi kompetenciái határait, s a társtudományok eredményeiből merít. A 20. század közepére például megoldódott az a rejtély, amelyet még a diffúzionisták vetettek fel, hogy vajon hogyan építhettek Egyiptomban és Amerikában is olyan hasonló piramisokat? S mint emlékezhetünk rá, a diffúzionisták bizonyos köre erre azt az egyértelmű választ adta, hogy a piramisépítés elve és technikája Egyiptomból terjedt el a világ többi részére, az evolucionisták pedig azzal érveltek, hogy az ember mindenütt hasonló módon gondolkodik, ezért nem kizárt, hogy ugyanazokat a dolgokat találják ki a különböző kontinenseken – egymástól függetlenül. Kiderült, hogy valóban független fejlődésről van szó a piramisok ügyében is, de az is kiderült, hogy nem is ugyanazzal a jelenséggel állunk szemben Egyiptom és Amerika esetében – csak a forma hasonló. Hiszen amíg Egyiptomban hatalmas kőkockákból emelték a piramisokat (valószínűleg sárcsúszdák segítségével, de hogy pontosan hogyan, arról ma is csak elképzeléseink vannak), és egyértelműen sírhelyként funkcionáltak, addig az amerikai piramisok földből épültek, csak utólag borították be őket kővel, és nem sírhelyként, hanem templomalapzatként építették őket (Borsányi, 2008: 154). Csakhogy ahhoz, hogy erre az alapvető funkcionális különbségre fény derüljön, illetve hogy a belső (autochton) fejlődés bizonyítást nyerjen, több tudományterület kutatására is szükség volt. Így nemcsak a régészet, a történettudomány vagy a kultúratudományok vettek részt a kérdés feltárásában, hanem szükség volt bizonyos matematikai, fizikai, kémiai számításokra is, vagyis több tudomány közös munkájára. Az, hogy a különböző tudományterületek összefognak, és együtt kísérelnek meg bizonyos kérdéseket rendezni, nem újkeletű találmány, de mára kikerülhetetlenné vált. Ezt a jelenséget és folyamatot nevezik interdiszciplinaritásnak, amelyre jelen jegyzetben is többször találhatott már utalást az olvasó. A modern otthonszülés kutatása is csak úgy lehetséges például, ha a néprajzi, antropológiai, szociológiai vizsgálódásokon túl a kutató megismerkedik az újszülöttkori élményekkel foglalkozó pszichológiai irányzattal, a perinatális pszichológia mondanivalójával, és értő módon kell tudnia olvasni a szülészettel foglalkozó orvosi irodalmat is. Ez utóbbi azonban praktikusan inkább együttműködést kíván az orvostudomány megfelelő területeivel, kitágítva a kérdést új horizontok felé.