Gáthy Vera

India. Történelem, politika, gazdaság


A nagy filozófiai rendszerek

Kínai zarándokok, bölcs buddhista szerzetesek indiai utazásairól készült, fennmaradt beszámolóiból tudjuk, hogy a buddhizmus ugyan egész Indiában elterjedt, de a Kr. u. IV–V. századtól már igen erőteljesen jelen voltak a különböző hindu irányzatok, és a bráhmana papság is markánsan fellépett. Megindult tehát egy folyamat, amelynek teljes kifejlődése egyetlen személyhez köthető, a VIII. század második felében élt Sankarához. Figyelemre méltó, hogy egy kései buddhista filozófus, a már említett Nágárdzsuna és Sankara gondolatai között nincs sok különbség, mégis Sankara nevéhez köthető a bráhmanizmus megújítása, a sok tekintetben új vallás, a hinduizmus.

India. Történelem, politika, gazdaság

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 246 9

Ez az egyetemi jegyzet a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának Nemzetközi Kapcsolatok-szakos, különböző évfolyamokra járó hallgatóinak kíván segítséget nyújtani India-tanulmányaikhoz, de valamennyi hallgató haszonnal forgathatja. Két részből áll. Az első rész rövid áttekintést kínál a nemzetközi kapcsolatok-szakos hallgatóknak India történetéről, majd a második felében részletesebben bemutatja a mai India gazdasági, társadalmi és politikai viszonyait. A második rész az indiai szubkontinens vallásainak történetéről ad tájékoztatást.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gathy-india-tortenelem-politika-gazdasag//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave