A királyságok és az első nagy birodalom létrejöttének alapja az a mezőgazdasági többlettermelés volt, amelyet az eszközök és technológiák fejlődése, valamint a hosszabb békés időszakok biztonságának megteremtése tett lehetővé. A királyságok és a birodalom az adórendszert és az adók beszedését tartották a legfontosabbnak. Az indiai történelem minden államalakulatának legfőbb bevételi forrását a későbbiekben is a földadó jelentette, ezért minden uralkodó igyekezett a leghatékonyabb adóigazgatást megteremteni. Nem véletlen, hogy a föld és az erdő – ha sokszor névlegesen is – az uralkodó tulajdonát képezte. Évezredeken át rendszeresek voltak az összeírások, amelyek a termőföld minőségét, az egyes művelt egységek nagyságát, az ott termesztett növényeket, valamint azt is összeírták, hogy melyik föld öntözött, és melyik nem. Ezek a jellemzők határozták meg a kivethető adó nagyságát. Ha biztosítani akarták a folyamatos adóbevételeket, gondoskodni kellett az öntözőrendszerek és víztározók építéséről és karbantartásáról. A jól működő mezőgazdaság tette lehetővé a városiasodást, az igények diverzifikációját, a technológiai fejlődéssel karöltve a kézművesség változatosságát. A kereslet növekedése pedig előmozdította a kereskedelmet és a sikeres időszakokban a pénzgazdálkodást. Ez a többletbevétel jelentette a hódító háborúk anyagi hátterét is. Amikor a gazdasági rendszer valamiért megroppant – gyengült az ellenőrzés, a politikai lojalitás, a hivatalnoki kar hűsége és szorgalma, vagy külső támadások érték az adott államot –, a hanyatlás főként az állami bevételek csökkenésében, a bizonytalanság fokozódásában, a központi hatalom meggyengülésében mutatkozott meg. Változások következtek be, átrendeződtek a hatalmi viszonyok. Mindezek ellenére India az ókorban és később is a korabeli világgazdaság része maradt, és a politikai-hatalmi változások ellenére részt vett a kiterjedt nemzetközi kereskedelemben. A legfontosabbak a görög kereskedők voltak, akik már a Maurja Birodalom idején eljöttek Indiába, sőt telepeket hoztak létre a fontos tengeri kikötővárosokban. Őket az indiaiak javanáknak nevezték (az ión szóból) – később pedig csaknem minden idegent ezzel a névvel illettek. A hagyomány szerint egy Hippalosz nevű görög hajós ismerte fel a rendszerességet a monszunszelek járásában, és ő jött rá, hogy segítségükkel hogyan lehet a nyílt vízen áthajózni az Arab-tengeren. A Kr. u. I. században egy alexandriai hajós már részletes „kézikönyvet” állított össze az indiai partok kikötőiről12 (a többi, útba ejthető kikötő mellett).