Simonyi Károly

A fizika kultúrtörténete a kezdetektől a huszadik század végéig


Descartes mellett és ellen

A XVIII. század induló örökségének talán legnagyobb értéke az volt, hogy a tudományos kutatás útjából elhárultak az ideológiai akadályok. A XVII. század végére megfogalmazták a jelszót: „Ratio et experientia”, vagyis: Ész és tapasztalás. Nem kellett tehát többé összeegyeztetni a kiindulópontot vagy akár a végeredményt a múltból ideszármazott tekintélyével, Arisztotelészével sem, és lényegében a vallás dogmáival sem. A XVIII. században a jelszó – mint majd látni fogjuk – inkább így módosul: Ratio vel experientia; ész vagy tapasztalás. Lényegében arról van szó, hogy a megismerésben, az igazság keresésében minek juttassunk elsődleges szerepet, a gondolkodásnak vagy a tapasztalásnak. A súlypont a modern felfogást annyira jellemző empíriáról az elkövetkezendő időben az elméletre tevődik át. Ennek oka kettős: egyrészt a világ matematikai struktúrájába és így matematikai megérthetőségébe vetett hit olyan csodálatos fellendüléshez és konkrét eredményekhez vezetett, másrészt a XVII. század második felében általánosan elfogadott descartes-i filozófia a megismerés bizonyosságát éppen abban látta, hogy a természettudományos kutatásban megismert tényanyag – „more geometrico” – alapaxiómákból kiinduló, egységes, összefüggő struktúrába rendezhető.

A fizika kultúrtörténete a kezdetektől a huszadik század végéig

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 490 6

A magyar természettudományos könyvkiadás talán legjelentősebb műve most először jelenik meg a legendás szerző által megalkotott teljességében. A 2001-ben elhunyt Simonyi Károly legutoljára egy német kiadás számára dolgozott könyvén, s az ekkor keletkezett szakaszok, amelyek a XX. század utolsó évtizedét is átfogják, csak most jutnak el a hazai olvasókhoz. A fizika kultúrtörténete az emberi gondolkodással egyidős tudományág fejlődését mutatja be a kezdetektől napjainkig. Az izgalmas történetet a fontos mérföldköveket jelentő kísérletek, elméletek és bizonyítások könnyen érthető leírásán túl a fizikával sokszor szorosan összefonódva kibontakozó egyetemes bölcselet és művészet alkotásaiból választott szemelvények illusztrálják. A könyv tanúsága szerint egy-egy jelentős természettudományos felismerés ugyanakkora teljesítmény és a civilizáció ugyanolyan ünnepe, mint a kultúra vagy művészet bármely közismert, nevezetes alkotása. Mindkettő egy tőről, az emberi zsenialitásból fakad. A mű népszerűségét éppen az adja, hogy befogadásához nem kell túlzottan sok fizikai ismeret, így mindenki, aki a kultúra értékei iránt fogékony, értékes olvasmányként forgathatja.

Hivatkozás: https://mersz.hu/simonyi-a-fizika-kulturtortenete//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave