Simonyi Károly

A fizika kultúrtörténete a kezdetektől a huszadik század végéig


A feketesugárzás a klasszikus fizikában

A relativitáselméletet nem annyira a modern XX. századi fizika kezdő fejezetének, hanem a klasszikus fizika betetőzésének szokás tekinteni. Valóban, ha meggondoljuk, a relativitáselmélet nem változtatta meg érdemben a fizikai törvények jellegét – a Maxwell-egyenletek esetében még az alakját sem –, csak egy keretet ír elő minden fizikai törvény számára: invariánsoknak kell lenniök a Lorentz-transzformációval szemben. A fizikai jelenségeket leíró differenciálegyenletek megoldásként a relativitáselméletben is a fizikai történések kauzálisan megszabott egyértelmű téridő-kapcsolatát szolgáltatják. A klasszikus jelleget az is mutatja, hogy a relativitáselmélet felállítása, legalábbis Einstein értelmezésében, egy filozófiai elv következetes megvalósításának következménye. Maga a filozófiai elv pedig – bár Leibnizig nyúlik vissza – tipikusan a XIX. század terméke. A relativitáselméletet tehát – némi túlzással így mondhatnánk – nem annyira a fizikai tények, mint inkább kritikus ismeretelméleti megfontolások szülték. Fordított a helyzet a kvantumelmélet, illetőleg a kvantummechanika esetében: a tények kényszerítették ki a jelenségeket helyesen leíró új típusú matematikai kapcsolatokat, és ezek a kapcsolatok szükségszerűen vezettek el az atomi történések teljesen új filozófiai értelmezéséhez.

A fizika kultúrtörténete a kezdetektől a huszadik század végéig

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 490 6

A magyar természettudományos könyvkiadás talán legjelentősebb műve most először jelenik meg a legendás szerző által megalkotott teljességében. A 2001-ben elhunyt Simonyi Károly legutoljára egy német kiadás számára dolgozott könyvén, s az ekkor keletkezett szakaszok, amelyek a XX. század utolsó évtizedét is átfogják, csak most jutnak el a hazai olvasókhoz. A fizika kultúrtörténete az emberi gondolkodással egyidős tudományág fejlődését mutatja be a kezdetektől napjainkig. Az izgalmas történetet a fontos mérföldköveket jelentő kísérletek, elméletek és bizonyítások könnyen érthető leírásán túl a fizikával sokszor szorosan összefonódva kibontakozó egyetemes bölcselet és művészet alkotásaiból választott szemelvények illusztrálják. A könyv tanúsága szerint egy-egy jelentős természettudományos felismerés ugyanakkora teljesítmény és a civilizáció ugyanolyan ünnepe, mint a kultúra vagy művészet bármely közismert, nevezetes alkotása. Mindkettő egy tőről, az emberi zsenialitásból fakad. A mű népszerűségét éppen az adja, hogy befogadásához nem kell túlzottan sok fizikai ismeret, így mindenki, aki a kultúra értékei iránt fogékony, értékes olvasmányként forgathatja.

Hivatkozás: https://mersz.hu/simonyi-a-fizika-kulturtortenete//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave