Ha esetleg a szuperhúrelmélet és a kozmológiai infláció elmélete szintéziséből megszületik a TOE (a Mindenség Elmélete, Theory of Everything), vajon mennyiben tekinthető majd azon végső elméletnek, amelynek álmát sok fizikus ápolgatja, sőt könyvcímben is leírták már [5.77]? Összehasonlítva az 5.5-1 és 5.7-8 ábrákat, könnyen észrevehető, hogy az előbbi végállapota a bemeneti állapota az utóbbinak. Vajon a mindent átfogó elmélet megteremtésével véget ér-e ez a folyamatosság? Vagy majd a XXII. század elején egy hasonló képet rajzolnak, amelynek a TOE lesz a kiindulópontja? Sokan visszariadnak a „végső” szó használatától. Elképzelhetetlennek, sőt logikailag hamisnak tekintik, hogy egy elv ne tételezze fel egy másik, mélyebben fekvőnek a létét. Mások viszont éppen úgy látják, hogy Univerzumunk legbelső szerkezetének létezik egy végső megvilágító elmélete, amelynek megfogalmazásához épp a mi generációnk érkezett közvetlen közel. Még a pesszimisták is egyetértenek ezzel, azzal a megkötéssel, hogy ez a végső elmélet nem felfogható az emberi elme számára. Vajon a megfogalmazandó új elmélet – legyen akár végső, akár átmeneti – választ ad-e az antropikus elvre, mégpedig kizárólag fizikai alapelvekre támaszkodva, vagy éppen ellenkezőleg, ezt az elvet használhatjuk majd a versengő elméletek közti választásra? Az antropikus elv egyfajta magyarázat arra a kérdésre, amelyet az anyagi világ tulajdonságai és az emberi létezés előfeltételei közötti igen finom összehangoltság vet fel (5.7-17 ábra). Az elv erősebb megfogalmazása a következő: a természeti törvények csak olyanok lehetnek, amelyek lehetővé teszik olyan (emberi) intelligencia kialakulását, amely képes e törvények tanulmányozására.