Simonyi Károly

A fizika kultúrtörténete a kezdetektől a huszadik század végéig


Platón a megismerésről és az ideákról

Szókratész: Mivel a lélek lényege szerint halhatatlan és sokszor megszületik, és itt és a Hadesben is minden dolgot ismer, semmi sincs, amit ne tanult volna meg. Egyáltalában nem csodálatos tehát, hogy az erényre és a többi fogalomra, amit előbb már megismert, ismét emlékezni tud. Mivel az egész világ ugyanabból a lényegből keletkezett, és a lélek az egészet megismerte, semmi sem akadályozza meg, ha csak arra az egyre emlékszik, amit az emberek megismerésnek neveznek, minden egyebet önmaga találjon meg, feltéve ha bátor, és ha a kutatásban fáradhatatlan. Ezek szerint minden kutatás és ismerés nem más, mint emlékezés. Nem szabad hát, hogy az embert ez a kötekedő mondat legyőzze, mert ellustít, és édes ez a kényelmes emberek fülének; az a másik pedig tevékennyé tesz, és a megismerésben szenvedélyessé. Én ennek igazságában hiszek, és ebben bizakodva kívánom felkutatni veled együtt, hogy mi az erény.

A fizika kultúrtörténete a kezdetektől a huszadik század végéig

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 490 6

A magyar természettudományos könyvkiadás talán legjelentősebb műve most először jelenik meg a legendás szerző által megalkotott teljességében. A 2001-ben elhunyt Simonyi Károly legutoljára egy német kiadás számára dolgozott könyvén, s az ekkor keletkezett szakaszok, amelyek a XX. század utolsó évtizedét is átfogják, csak most jutnak el a hazai olvasókhoz. A fizika kultúrtörténete az emberi gondolkodással egyidős tudományág fejlődését mutatja be a kezdetektől napjainkig. Az izgalmas történetet a fontos mérföldköveket jelentő kísérletek, elméletek és bizonyítások könnyen érthető leírásán túl a fizikával sokszor szorosan összefonódva kibontakozó egyetemes bölcselet és művészet alkotásaiból választott szemelvények illusztrálják. A könyv tanúsága szerint egy-egy jelentős természettudományos felismerés ugyanakkora teljesítmény és a civilizáció ugyanolyan ünnepe, mint a kultúra vagy művészet bármely közismert, nevezetes alkotása. Mindkettő egy tőről, az emberi zsenialitásból fakad. A mű népszerűségét éppen az adja, hogy befogadásához nem kell túlzottan sok fizikai ismeret, így mindenki, aki a kultúra értékei iránt fogékony, értékes olvasmányként forgathatja.

Hivatkozás: https://mersz.hu/simonyi-a-fizika-kulturtortenete//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave