Mármost: A két (derékszögű) háromszög közül az egyenlő szárúnak természettől csak egy minősége van, míg a hosszúkásnak határtalan sok: e határtalan sokból kell tehát ismét a legszebbet kiválasztanunk, ha illően akarjuk kezdeni a dolgot. Tehát ha valaki még szebbet tudna kijelölni szerkesztéseink számára, nem ellenség, de barátként győzni fog felettünk: mi – a többit mellőzve – a sok közül azt az egy háromszöget fogadjuk el legszebbnek, amelyből harmadiknak az egyenlő oldalú háromszög tevődik össze. Hogy miért, azt hosszasabban kellene bizonyítani: de aki bebizonyítja s így felfedezi, hogy tényleg így van, arra kedves jutalom vár. Válasszunk ki tehát két háromszöget, melyekből a tűznek s a többinek teste meg van szerkesztve: egyik az egyenlő szárú (derékszögű), a másik pedig az, melynek nagyobbik befogója hatvány szerint háromszorosa a kisebbik befogónak. S most pontos megkülönböztetést kell tennünk egy, az előbb csak nagyjából említett dologra vonatkozólag. Ugyanis ott úgy látszott, hogy mind a négy faj egymáson keresztül átalakulván egymásba, keletkezik; de tévesen: ugyanis tényleg keletkezik négy faj az általunk kiválasztott háromszögekből, de három egyből: a nem egyenlő szárúból, s csak egy: a negyedik van megszerkesztve az egyenlő szárúból. Tehát nem lehetséges mindnyájuknál az, hogy felbomolva egymássá átalakuljanak, s így sok kicsiből kevés nagy test keletkezzék, vagy ellenkezőleg – de háromnál: lehetséges, hiszen egy háromszögből származva mindnyájan, ha a nagyobbak bomlanak fel, sok kicsi test kombinálódik ugyanezen alkatrészekből, fölvevén az ezeknek megfelelő testformát és viszont, ha sok kicsi szóródik szét háromszögeire, egy tömeg s így: egy bizonyos szám születvén belőlük, valami más, nagy testfajtát alkotnak. Ennyit mondjunk tehát egymásba való átalakulásukról: most pedig az következik, hogy előadjuk: milyen alakúnak, és mely számok összetalálkozásából keletkezett mindegyikük.

Kezdi a sort az az alak, mely először és legkisebbnek állíttatott össze, eleme az a háromszög, melynek átfogója a kisebbik befogónak hosszúságban kétszerese, s ha mármost az ilyenekből kettőt együvé átfogójuk mentén összeillesztünk és ez háromszor történik úgy, hogy az átfogók és a kisebb befogók ugyanazon ponthoz mint középponthoz támaszkodnak – egy egyenlő oldalú háromszög keletkezik azokból, miknek száma hat volt. Most már négy egyenlő oldalú háromszög összeállítva, háromhárom élszögük együtt egy oly testszöget képez, mely nyomban a legtompább szög után következik, s ha négy ilyen testszög kialakul, íme létrejött az első testszerű alak, mely az egész gömb felületét egyenlő és hasonló (egybevágó) részekre osztja.

A második test is ugyanezen háromszögekből áll, de úgy, hogy azok nyolc egyenlő oldalú háromszöggé kombinálódnak és négy lapból alkotnak egy testszöget – s hat ilyen testszög keletkezvén, íme a második test is tökéletesen kész volt. A harmadik pedig kétszer hatvan elemi háromszög összeillesztéséből, tizenkét testszögből – melyek mindegyikét öt egyenlő oldalú háromszögű sík veszi körül – jött létre, húsz egyenlő oldalú háromszögű alaplapja van.

Az egyik elemi háromszög most már, miután létrehozta ezeket, felhagyott működésével – s az egyenlő szárú (derékszögű) háromszög adott létet a negyedik természetes alaknak azáltal, hogy négyesével összeállva s a derékszögeket a középpontba gyűjtve össze, egy egyenlő oldalú négyszöget képezett; mármost hat ilyen négyszög szilárdan összeillesztődvén nyolc testszöget alkotott, melyek mind három-három derékszögű lapszögből illesztődtek harmonikusan össze: az így szerkesztett test alakja kocka lett, melynek hat egyenlő oldalú négyszög alaplapja van. De mivel van még egy ötödik konstrukció is, azt a Mindenségre használta fel Isten, midőn abba csillagképeket szőtt.

Ha mármost valaki, mindezt kellően átgondolva válaszúton volna: vajon határtalan-e a világok száma vagy határolt, éppen a határtalanok hitét kell korlátolt ember véleményének tartania, ki járatlan abban, amiben járatosnak kellene lennie, azonban, hogy a valóságban egyetlen vagy öt világ születését kell-e felvennünk, e ponton már több helye van a kétkedésnek.

Véleményünk szerint Isten azt sejteti, hogy minden valószínűségnek megfelelően egyetlenegynek született e világ: más azonban valamely más szempontokat véve tekintetbe másként fog vélekedni.

De hagyjuk ezt; hanem az okoskodásból most megszületett alakokat osszuk fel a tűz, föld, víz és levegő között. A földnek tehát a kockaformát adjuk: hisz a föld a legkevésbé mozgékony a négy faj között és legalakíthatóbb is a testek között: ilyennek pedig szükségképpen az született, melynek legbiztosabb alapjai vannak: márpedig alapnak már a kezdetben felvett háromszögek közül is természettől fogva biztosabb az egyenlő szárú a nem egyenlő szárúnál, s ha a mindkettőjükből összetett síkokat nézzük is: ott is az egyenlő oldalú négyszög az egyenlő oldalú háromszögnél részeiben is, egészében is szükségképpen stabilisan helyezkedik el. Ezért ha a földnek ezt az alakot adjuk, megőrizzük okoskodásunk valószínűségét, nemkülönben ha a víznek a többi alakok közül a legkevésbé mozgékonyat, a legmozgékonyabbat ellenben a tűznek, a közbeesőt a levegőnek ítéljük oda; továbbá: a legkisebb testet a tűznek, a legnagyobbat viszont a víznek, a közbülsőt a levegőnek; végül a leghegyesebbet a tűznek, a következőt a levegőnek, e sorban a harmadikat pedig a víznek. Ha most már minden szempontot tekintetbe veszünk, az az alak, melynek legkevesebb alaplapja van, szükségképpen természettől a legmozgékonyabb, de ő a legmetszőbb, leghegyesebb is minden irányban mindnyájuk között, végül a legkönnyebb is, hiszen az azonos részecskék közül a legkevesebből ő formálódott; a második (az oktaéder) mindeme tulajdonságokat illetőleg második helyen, a harmadik (ikozaéder) pedig harmadik helyen áll.

Legyen tehát mind a helyes következtetés, mind a valószínűség szerint a piramisnak formája az, mely a tűz eleméül és magvául született: a születés rendjén a másodikat a levegő, a harmadikat a víz elemének mondjuk. Mindezeket most már annyira kicsinyeknek kell felfognunk, hogy egyenként bármelyik fajtából kicsinysége miatt semmi sem látható emberi szemmel, csak ha sokan összehalmozódnak, tömegeik már láthatók.

Ami végül arányaikat illeti, tömegüket, mozgásaikat s egyéb tulajdonságaikat illetőleg, ezeket Isten mindenütt, már amennyire a szükségképpeniség természete magától vagy a rábeszélésnek engedett, minden tekintetben pontosan tökéletesítette, és így arányosan és ésszerűen illesztette mindezeket harmonikusan össze.

Mármost mindezek alapján azok a testek, amiknek a fajait az előbb elmondtuk, a legnagyobb valószínűség szerint a következőképp viselkednek. Ha föld találkozik össze tűzzel és felbomlik annak élessége folytán, akkor sodródik vele mindaddig – már akár éppen tűzben, akár levegő vagy víz tömegében bomlik fel –, mígnem részecskéi valahogyan összetalálkoznak, egymással összeilleszkednek s így újra földdé lesznek – hiszen más alakba nem is mehetnek át: ha azonban víz bomlik részeire a tűz vagy akár a levegő hatása alatt, engedi, hogy azok összeilleszkedve egy tűz- és két levegőtestecske keletkezzék; ami végül a levegő felbomlását illeti: minden egyes felbomlott részből két tűztest születhet. S viszont, mikor meg tűz van körülfogva levegőtől, víztől vagy földtől, egy kevés a soktól, a környezete sodrában ő is hányódik-vetődik, a harcban legyőzetve elemeire törik szét, s így két tűztest egy levegőalakká illeszkedik össze. Ha végül a levegő talál legyőzőre és darabolódik fel, két egész és egy fél levegőtestből a víznek egy teljes alakja forr össze.

Mert hát így gondoljuk meg ezeket újra, hogy midőn a tűz ragadja meg valamelyik fajtát a többi közül, csúcsainak és lapszögeinek élességével szétvagdalja, s ha most már amaz összeilleszkedik a tűz formájává, megszűnik a szétdarabolódása – hiszen a hasonló és azonos faj sem önmagában változást előidézni, sem a vele azonos és hasonlótól változást szenvedni nem képes.