Simonyi Károly

A fizika kultúrtörténete a kezdetektől a huszadik század végéig

3.3.1.1. Részletek a Dialogóból

Simplicio: Itt a Földön nap mint nap azt látom, hogy füvek, fák, állatok keletkeznek és elhalnak; szél, eső, zivatar támad; egyszóval a Föld arculata állandó változásnak van kitéve. Egyetlen ilyesfajta változás sem fedezhető fel az égitesteknél: ezek helyzetei, alakzatai emberemlékezet óta azonosak anélkül, hogy bármi új keletkezne vagy bármi régi eltűnne.

Salviati: De ha megelégszik ezekkel a látható vagy helyesebben látott tapasztalatokkal, akkor Kínát és Amerikát is égitestnek kell tekintenie, minthogy biztosan még sohasem látott azokban olyan változásokat, mint amilyenek itt, Itáliában láthatók. Így értelmezése szerint változhatatlanoknak kell őket tekinteni.

Simplicio: Ha nem is láttam változásokat ama helyeken a saját szememmel, megbízható híradásunk van róla; egyébként, minthogy cum eadem sit ratio totius et partium, és azok a vidékek éppúgy a Föld egy részét képezik, mint a mi országunk, változékonyaknak kell lenniök, akár ez is.

Salviati: De miért nem figyelte ezt meg önmaga ahelyett, hogy mások meséinek elhívésére legyen kényszerítve? Miért nem nézi meg a saját szemével?

Simplicio: Mert ezek a vidékek túl messze vannak ahhoz, olyan messze, hogy tekintetünk semmi ilyen változást nem tudna felfedni.

Salviati: Íme, most láthatja, hogyan fedte fel akaratlanul is a buktatót érvelésében. Azt állítja, hogy azok a változások, amelyeket itt a Földön közvetlen környezetünkben láthatunk, nem láthatók Amerikában a nagy távolság miatt. Nos, akkor még kevésbé láthatók a Holdon, amely sok százszor távolabb van. És ha hisz a Mexikóban végbemenő változásokban a hírek alapján, milyen értesülése van a Holdról, amely arról győzi meg, hogy ott nincsenek változások? Abból ugyanis, hogy nem látott változásokat az égben – ha ilyenek ott végbementek, nem láthatta volna a nagy távolság miatt, hírek pedig onnan nem érkeznek –, nem következtethet arra, hogy ilyenek nincsenek; éppúgy, mint ahogy ilyeneket látva és felismerve a Földön helyesen következtet arra, hogy azok itt léteznek.

Simplicio: Azon változások között, amelyek a Földön végbementek, találok olyan nagyokat is, hogyha azok a Holdon történtek volna, minden bizonnyal innen lentről is észlelhetők lettek volna. Igen régi feljegyzések tanúsítják, hogy korábban a Gibraltári-szorosnál, Abila és Calpe között kisebb hegy húzódott, amely az Óceán gátjául szolgált; a hegy valami miatt szétvált, a nyíláson bezúdult az óceán vize, kialakítva a Földközitengert. Ha a hatalmas kiterjedést és a víz és szárazföld külső megjelenésének különbségét vesszük – távolról szemlélve –, nem lehet kétség az iránt, hogy ilyen méretű változás a Holdról mindenki számára jól látható lett volna. Ugyanígy a Föld lakói felfedezhettek volna ilyesféle változásokat a Holdon; de nincs feljegyzés arról, hogy ilyet láttak volna. Így semmi alapunk sincs annak kijelentésére, hogy az égitesteken bármi is változékony lehet.

Salviati: Nem veszem a bátorságot, hogy azt állítsam, miszerint a Holdon ilyen nagy változások végbementek, de abban sem vagyok biztos, hogy nem történhettek meg. Egy ilyesfajta változás számunkra csak mint a világosabb és sötétebb részek közötti kisebb eltolódás jelentkezik, és kétlem, hogy olyan holdmegfigyelőink lettek volna a Földön, akik éveken át pontos szelenográfiát szolgáltattak volna nekünk, amelyből józanul arra következtethetnénk, hogy ilyen változások nem voltak a Hold arculatán. A Hold külsejéről nem találok egzaktabb leírást, mint hogy egyesek szerint emberi arcot ábrázol, mások szerint, hogy olyan, mint az oroszlán szája, ismét mások szerint Káin látható tüskeköteggel a hátán. Így az az állítás, hogy „az ég változhatatlan, mert sem a Holdon, sem más égitesten nem láthatók olyan változások, mint amilyeneket a Földön találunk”, semmi bizonyító erővel nem rendelkezik.

Salviati:…Félek, hogy Simplicio egy kissé megváltoztatta itt Arisztotelész és a többi peripatetikus szövegét. Ők ugyanis azt mondják, azért tartják az eget változhatatlannak, mert soha egyetlenegy csillagot sem láttak keletkezni vagy eltűnni, jóllehet egy csillag kisebb része az égboltnak, mint egy város a Földnek; és ez utóbbiakból számolatlant romboltak le úgy, hogy nyoma sem maradt.

Sagredo:…De minő képtelenség kijelenteni, hogy „az ég változhatatlan mert csillagok nem keletkeznek és tűnnek el”. Van talán valaki, aki látott egy földgolyót elmúlni és helyette egy másikat keletkezni!? Nem fogadja-e el minden filozófus, hogy az ég kevés csillaga kisebb, mint a Föld, sokkal több viszont nagyobb nála?! Így egy csillag kihunyása az égen nem lenne kevésbé döbbenetes, mintha az egész Földünk megsemmisülne. Ha tehát ahhoz, hogy teljes bizonysággal megállapíthassuk a keletkezést és elmúlást az Univerzumban, az szükséges, hogy olyan hatalmas testek, mint a csillagok eltűnjenek és újra keletkezzenek, akkor legjobb, ha feladjuk az egész ügyet: én ugyanis biztosíthatom, hogy sohasem fogja azt látni, hogy az egész Földgolyó vagy más önálló test az Univerzumban úgy eltűnik – miután a múltban hosszú korszakokon át megfigyelhető volt –, hogy semmi nyomot sem hagyjon maga után.

Salviati: …Korunkban sok új eseménnyel és sok új megfigyeléssel rendelkezünk; ha Arisztotelész ma élne, nem kétlem, megváltoztatná véleményét. Ez könnyen kikövetkeztethető filozofálásának módjából, mert amikor azt írja, hogy az ég változhatatlan, mert semmi új dolgot nem látunk keletkezni és régit eltűnni, burkoltan értésünkre adni látszik, hogyha ő látott volna ilyen eseményt, megváltoztatná véleményét, és helyesen helyezné előnybe az érzéki tapasztalást a természetes ésszel szemben. Ha ugyanis nem vette volna figyelembe az érzékeket, nem érvelt volna a változhatatlanság mellett azon az alapon, hogy nem látott érzékelhető változásokat.

A fizika kultúrtörténete a kezdetektől a huszadik század végéig

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 490 6

Fizika Művelődéstörténet

A magyar természettudományos könyvkiadás talán legjelentősebb műve most először jelenik meg a legendás szerző által megalkotott teljességében. A 2001-ben elhunyt Simonyi Károly legutoljára egy német kiadás számára dolgozott könyvén, s az ekkor keletkezett szakaszok, amelyek a XX. század utolsó évtizedét is átfogják, csak most jutnak el a hazai olvasókhoz. A fizika kultúrtörténete az emberi gondolkodással egyidős tudományág fejlődését mutatja be a kezdetektől napjainkig. Az izgalmas történetet a fontos mérföldköveket jelentő kísérletek, elméletek és bizonyítások könnyen érthető leírásán túl a fizikával sokszor szorosan összefonódva kibontakozó egyetemes bölcselet és művészet alkotásaiból választott szemelvények illusztrálják. A könyv tanúsága szerint egy-egy jelentős természettudományos felismerés ugyanakkora teljesítmény és a civilizáció ugyanolyan ünnepe, mint a kultúra vagy művészet bármely közismert, nevezetes alkotása. Mindkettő egy tőről, az emberi zsenialitásból fakad. A mű népszerűségét éppen az adja, hogy befogadásához nem kell túlzottan sok fizikai ismeret, így mindenki, aki a kultúra értékei iránt fogékony, értékes olvasmányként forgathatja.

Hivatkozás: https://mersz.hu/simonyi-a-fizika-kulturtortenete//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero