Ha ma értékelni akarjuk Galilei munkásságát, akkor először is le kell szögeznünk, hogy ő a szabadesés, illetőleg a lejtőn való mozgás kinematikájával foglalkozott, vagyis annak leírását adta anélkül, hogy a mozgást kapcsolatba hozta volna a ható okkal, az erővel. Így Galilei semmiképpen sem tekinthető a dinamika úttörőjének olyan értelemben, hogy a mozgás jelenségét az erőhatással magyarázta volna. Sőt, Galilei tudatosan a jelenségek matematikai leírására korlátozta vizsgálatait, és nem volt szándékában a ható okokat kutatni (3.3-7 idézet). Továbbmenve: ahol Galilei megpróbálja a mozgás lefolyását az erővel kapcsolatba hozni, ott rendszerint még érett korszakában is arisztotelészi szellemben teszi azt. Így például dinamikai levezetést is adott arra a már megbeszélt tételre, hogy egy köríven elhelyezkedő lejtőkön egyszerre elindított testek a talppontba azonos időben érkeznek. Abból indult ki ugyanis, hogy a hatóerő a lejtő mentén úgy aránylik a függőleges irányú hatóerőhöz, mint a lejtő magassága a lejtő hosszához – mint ahogy azt már Jordanus Nemorarius is tudta. Ha most felhasználjuk azt a (teljesen hibás) arisztotelészi tételt, hogy a hatóerő a sebességgel arányos – ahol a sebességen itt a közepes sebességet kell értenünk –, akkor azt találjuk, hogy minél hosszabb a lejtő, annak arányában lesz nagyobb a hatóerő, és így annak arányában lesz nagyobb a közepes sebesség is, vagyis végső fokon a kettő viszonya állandó, más szóval a befutott idő független lesz a lejtő hosszától.