A kontúrdetekciós feladat egyszerűsített változata, mely egy kártyasorozatból áll (Kovács és mtsai, 1999, 2000; Pennefather et al., 1999), jobban alkalmazható gyermekeknél és klinikai környezetben, és egyben több kísérleti személy vizsgálatára ad lehetőséget, mint a korábban alkalmazott számítógépes eljárások. A 2. ábra illusztrálja, hogy a kontúrintegrációs kártya egy Gábor-foltokból képzett zárt kört (kontúr), valamint véletlenszerű irányultságú és pozíciójú Gábor-foltokat (orientációs zaj) tartalmaz. A feladat a kontúr pályájának követése. Annak érdekében, hogy a hosszú távú interakciók erejét meg tudjuk becsülni egy adott egyén esetén, a háttér zajsűrűségét változtattuk. A relatív zajsűrűséget (D) a zajelemek átlagos távolságának és a kontúrelemek távolságának arányaként határozzuk meg. Ha D < 1, a kontúrt az elemek sűrűségi információja alapján is észlelhetjük, mert a kontúr elemei közelebb vannak egymáshoz, mint a zaj elemei. Ha azonban D > 1, a sűrűség nem jelent segítséget, és a kontúrt lehetetlen orientációhangolt, hosszú távú interakciók nélkül azonosítani (3. ábra). A D értéke 0,50 és 1,2 között változik 0,05 lépésekben, 15 kártyát eredményezve. A D küszöbértéke (Dmin, azaz a D értéke a legnehezebb azonosított kártyán) meghatározza ezen interakciók erősségét az egyes kísérleti személyekben. Minél kisebb ez az érték, annál erősebbek az interakciók.