Zavarba ejtő volt a felkérés, hogy alkalmazott nyelvészeti kongresszuson beszéljek a kutatásról. Zavarba ejtő, hiszen egyrészt nincsen a birtokomban a bölcsek köve, másrészt aligha van alkalmazott nyelvészetinek minősülő munkásságom, harmadrészt a jelenlévők – ismereteim szerint többé-kevésbé – hivatásszerűen foglalkoznak nyelvészeti kérdésekkel, ezen belül igen nagy valószínűséggel főleg a magyar nyelv tanulmányozásával. Amennyire nekem sikerült a részdiszciplínák közti viszonyokat megértenem, úgy tűnik, hogy az alkalmazott nyelvészeti ágak leginkább a leíró nyelvészettel mutatnak rokonságot, vagyis a történeti-összehasonlító problémákhoz, amelyek engem foglalkoztatnak, kevésbé vagy éppen alig kötődnek. Én főleg uralisztikai történeti-összehasonlító problémákat igyekszem megoldani, az ilyen tevékenység pedig tudvalévőleg a lehetséges kutatási témaköröknek csak igen kis részét teszi ki, továbbá persze az is lehetséges, hogy a szakterületem világában is vannak hiányosságaim. Szándékom ellenére természetesen szubjektív jellegű lehet e szöveg, amit nyilván az tesz érthetővé, hogy részben saját tapasztalataim és ismereteim szolgálnak alapjául. Talán mégsem reménytelen, hogy olyasmit is közölhetek, ami főleg fiatalabb hallgatóim és olvasóim javára válhat.