Demetrovics Zsolt (szerk.)

Az addiktológia alapjai I.


Testedzésfüggőség

A sportolást, a testedzést elsődlegesen az egészségességhez kötjük, s valóban, az elmúlt évtizedekben számtalan kutatás igazolta, hogy a rendszeres, megfelelő mennyiségű és intenzitású sporttevékenység jelentősen hozzájárul az egészségünk megőrzéséhez, míg ennek hiánya jelentős kockázati faktorként kalkulálható (Blair és mtsai, 1989; Folsom és mtsai, 1985; Lotan, Merrick és Carmeli, 2005; Paffenbarger, Hyde, Wing és Hsieh, 1986; Stephens, 1988). Mégis, a testedzés megjelenhet olyan formában is, hogy az ellenkezőleg, az egészség károsodásához vezet. A legegyértelműbb asszociációt e tekintetben a doppingszerek használata jelenti (Buckley és mtsai, 1988; Korkia, 1996; Simon, Striegel, Aust, Dietz és Ulrich, 2006), ebben a fejezetben azonban nem ezzel a kérdéskörrel, hanem a túlzásba vitt testedzés problematikájával, a testedzésfüggőséggel foglalkozunk.

Az addiktológia alapjai I.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 676 4

Az addiktológia alapjai című sorozat négy kötetének fejezeteihez összesen közel félszáz szerző járult hozzá, az addiktológia és társterületeinek legkiválóbb kutatói és gyakorlati szakemberei. A kötetek számos egyetemen váltak tananyaggá, az addiktológia területén történő tájékozódás kiindulópontjává. A sorozat első része túl azon, hogy tisztázza az addiktológia alapfogalmait, behatóan ismerteti a függőséget okozó szereket és az addiktív viselkedésformákat, valamint a drogfüggőség kialakulásának és fennmaradásának okait.

Hivatkozás: https://mersz.hu/demetrovics-az-addiktologia-alapjai-i//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave