Demetrovics Zsolt (szerk.)

Az addiktológia alapjai I.


Fiatal felnőttek körében jelentkező trendek

A teljes felnőtt népességben rövid távon mutatkozó tendenciákat a fiatal felnőttekre vonatkozó adatok alapján is megerősíthetjük (Paksi és Elekes, 2004). 2001-ben a 18–34 éves fiatal felnőttek közül körülbelül minden hetedik használt már életében valamilyen tiltott drogot, 2003-ban pedig minden ötödik. Figyelembe véve a két vizsgálatban mért értékek konfidenciaintervallumának átfedését, 95%-os biztonsággal azt mondhatjuk, hogy 2001 és 2003 között a fiatal felnőttek drogérintettségében is hibahatáron túli elmozdulás történt. Az életprevalencia növekedése – a felnőtt népesség körében általában tapasztalt tendenciához hasonlóan – kifejezettebb az évesprevalencia-érték növekedésénél, s a közelmúltban használók arányának emelkedése a fiatal felnőttek esetében sem jelenti a droghasználókon belül a folyamatos droghasználat növekedését.

Az addiktológia alapjai I.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 676 4

Az addiktológia alapjai című sorozat négy kötetének fejezeteihez összesen közel félszáz szerző járult hozzá, az addiktológia és társterületeinek legkiválóbb kutatói és gyakorlati szakemberei. A kötetek számos egyetemen váltak tananyaggá, az addiktológia területén történő tájékozódás kiindulópontjává. A sorozat első része túl azon, hogy tisztázza az addiktológia alapfogalmait, behatóan ismerteti a függőséget okozó szereket és az addiktív viselkedésformákat, valamint a drogfüggőség kialakulásának és fennmaradásának okait.

Hivatkozás: https://mersz.hu/demetrovics-az-addiktologia-alapjai-i//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave