A neuroadaptációs elmélet és a predikciós hiba koncepciója mellett a 90-es évek közepe óta egy harmadik fontos komponens is kezd körvonalazódni, amely valószínűleg szintén jelentősen hozzájárul az addikció kialakulásához és fenntartásához (Jentsch és Taylor, 1999). Ez pedig a jutalmazó rendszer aktivitását féken tartó kognitív kontroll hiánya a szenvedélybetegségek kialakulása során. A homloklebenyben található prefrontális kéreg fontos bemenetet szolgáltat a nucleus accumbens és a striatum számára, és úgy tűnik, hogy ez a pályarendszer nem működik megfelelően a függőség során. A prefrontális kéreg ugyanis fontos szerepet kap a viselkedésünk hosszú távú megszervezésében, mérlegeli az egyes viselkedések jelentőségét, részt vesz a döntéshozatalban. Érdekes, hogy neuronhálózatai igazán csak a felnőttkor kezdetére érnek meg, a kamaszkorban erős plasztikusság jellemzi, amely magyarázhatja az erre az életkorra jellemző fokozott kockázatvállaló képességet. A homloklebeny sérülései romlott ítélőképességgel, csökkentett motivációval, figyelmi zavarokkal és szociális alkalmazkodási problémákkal járnak. A fronto-striatalis és fronto-accumbális rendszerben keletkező deficit pedig folyamatos drogkereső viselkedést eredményez, ugyanis a rövid távú, azonnali jutalom lehetősége előtérbe kerül a hosszú távú jutalommal szemben. A kognitív kontroll védelmének csökkenése kritikusnak tűnik az addikció neurobiológiai alapjainak megértéséhez, azonban celluláris és molekuláris szempontból nagyon kevéssé ismert terület. Habár a prefrontális kéregből érkező serkentő pályák és a tüskés neuronokon végződő szinapszisok kutatása egyre nagyobb hangsúlyt kap, jelenleg még nincsen kikristályosodott elmélet, amely segítene a makroszkópos jelenségek mikroszkópos szintű magyarázatában.