Sokan egyértelműnek fogadják el, hogy a prevenció jó és hasznos dolog, sokan viszont megkérdőjelezik a prevenció hatékonyságát. A kérdés úgy is felvetődik, hogy van-e értelme prevencióra pénzt költeni. Nem lenne-e célszerűbb a drogokkal már kapcsolatba került fiatalok segítésére fordítani az így felszabaduló eszközöket. A szakirodalom ezt a „zavarodottságot” visszatükrözi, hiszen számos eredménytelen programmal találkozunk, illetve kevés olyan programmal, melyeknek a hatékonyságát meggyőző módon bizonyították. Ahhoz, hogy egy program hatása meggyőző legyen, az kell, hogy több színtéren, több alkalommal, szigorúan ellenőrzött körülmények között (megfelelő mintaválasztás és mintanagyság, kontrollcsoport, statisztikai módszerek) végezzék el a hatékonyságvizsgálatot. A szakirodalomban – a nagyszámú közlés ellenére – valójában kevés olyan publikáció lát napvilágot, amely ezeknek a szigorú követelményeknek megfelel. Az utóbbi években szokás „bizonyítékokon alapuló” (evidence-based) módszerekről beszélni, elsősorban az orvostudomány területén. Talán nem véletlen, hogy a drogprevenció esetében jórészt csak általános ajánlásokat lehet megfogalmazni, melyek bizonyítékokon alapulnak, és alig van olyan konkrét módszer, amely ezeknek a szigorú feltételeknek megfelelne. Ez persze nem jelenti azt, hogy a módszerek nem hatékonyak, csak azt, hogy hatékonyságukat még nem sikerült a kísérletes orvostudományban vagy pszichológiában megszokott szigorú módszerekkel bizonyítani.