2003 márciusától ismét változtak a drogjogi szabályok, és bár az újabb változtatás ellenzői a módosítást „drogliberalizációnak” nevezték, a valóság az, hogy a magyar szabályozás európai viszonylatban továbbra is kifejezetten szigorúnak számított (Dénes, 2005). A sokadszori módosítás következtében ekkorra a kábítószeres szabályok a Btk. legbonyolultabb szakaszaivá váltak, demokráciában elfogadhatatlan módon heterogénné téve a jogalkalmazást, sőt időnként abszurd helyzeteket is produkálva.1 Az elterelést megint lehetővé tették minden csekély súlyú drogbűncselekményt elkövető számára, a függőknek kábítószer-függőséget gyógyító kezelést, az alkalmi vagy rendszeres fogyasztóknak kábítószer-függőséget megelőző felvilágosító szolgáltatás igénybevételét előírva. Némileg enyhültek a kínálati oldali cselekmények büntetési tételei, de a legsúlyosabb esetekre fennmaradt az életfogytiglani börtönbüntetés lehetősége.