A fenntarthatóságról az elmúlt évtizedekben számtalan tudományos vita és elmélet született, és jelen könyv fentebbi fejezeteiben is részletesen foglalkoztunk vele. Ennek ellenére az alapelveinek a gyakorlatba való átültetése nehéz feladatnak bizonyul az emberek nem megfelelő hozzáállása miatt. Ahhoz, hogy érdemben beszélhessünk a fenntarthatóságról, előbb a gazdasági növekedés és a rendelkezésre álló erőforrások közötti összefüggések mivoltáról kéne elgondolkoznunk. Az 1990-es években öt fő ismérvet, jellegzetességet fogalmaztak meg a fenntartható turizmus kapcsán: a turizmus ágazatának gazdasági, környezeti és társadalmi felelősségvállalását és ennek a turistákra irányuló felelősségét, azaz a turisták igényeinek kielégítését, illetve a globális jogszerűséget és a méltányosságot. A különböző elméletek és megközelítések sokszínűsége miatt ugyanakkor nem létezik egyértelmű definíciója a fenntartható turizmusnak. A fogalom sokkal inkább keretrendszerként értelmezendő, semmint konkrét definícióként. Ahhoz, hogy jobban megérthessük a fenntarthatóság jelenségét, érdemes először a fogyasztói társadalom megváltozott szokásait górcső alá vennünk. Újabban „megokosodott” fogyasztókról beszélhetünk, akik tökéletesen tisztában vannak azzal, mit szeretnének, hogyan, mikor, milyen minőségben stb. Azokat a fogyasztókat, akiknek a döntéseit már etikai megfontolások is befolyásolják, új vagy felelős turistáknak nevezzük (new tourists, responsible tourists). A turizmus új, alternatív formái (lassú turizmus, ökoturizmus, felelősségteljes turizmus, falusi turizmus stb.) a tömegturizmus okozta gazdasági és társadalmi károkat hivatottak ellensúlyozni. Környezettudatosabb szemléletet, etikus és felelősségteljes gondolkodásmódot és viselkedést hirdetnek. A lassú turizmus mozgalmának alulról, az egyén szintjéről kell szerveződnie. Érdekes, bár logikus következménye a turisták megváltozott attitűdjének, hogy az az egyén saját életében is – idővel – érzékelhető minőségi változásokhoz vezet.