Vörösmarty Gyöngyi, Tátrai Tünde

Beszerzés

Stratégia, folyamatok, információ


Milyen a jó tárgyaló?

A tárgyalás sikerének jellemzőit nehéz megfogalmazni. Nyilván a kitűzött célok elérése egy fontos tényező, ugyanakkor, ha az előzetes elvárásaink, céljaink túlzóak voltak, vagy egy nehéz tárgyalási pozícióból kellett eredményeket felmutatni, akkor már nem könnyű az eredmények bemutatása vagy elismertetése. Ilyen esetekben van az, amikor a beszerzőnek nemcsak a beszállítóval, hanem házon belül is tárgyalnia kell az eredmények elfogadtatásáról. Ha a sikeres tárgyalás jellemzőit nehéz megfogalmazni, akkor ez még inkább igaz a sikeres tárgyaló jellemzőire is. Néhány jellemzőt emeltünk csak ki a fontosabbak közül:

Beszerzés

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

Nyomtatott megjelenés éve: 2010

ISBN: 978 963 295 614 5

A könyv a beszerzés témakörét elméleti és gyakorlati szempontból feldolgozva kíván olyan alapismereteket összegezni, mely segítséget jelent az oktatás során, továbbá hasznos áttekintést, rendszerezést nyújt gyakorló beszerzők számára. A beszerzés stratégiai jelentőségének növekedése, a beszállítói hálózatok szerepe, a beszerzési szervezet feladatai, vagy az elektronikus beszerzés mind olyan témák, melyekkel kapcsolatban a beszerzési szakma hazánkban is állandó vitákat folytat, a vállalati gyakorlathoz lassan zárkózik fel a közbeszerzés erősen szabályozott rendszere. A kötetbe beépülnek a hazánkban folytatott beszerzés-kutatások eredményei is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/vorosmarty-tatrai-beszerzes//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kedvenceimhez adás

A kiadványokat, képeket, kivonataidat kedvencekhez adhatod, hogy a tanulmányaidhoz, kutatómunkádhoz szükséges anyagok mindig kéznél legyenek.

Ha nincs még felhasználói fiókod, regisztrálj most,
vagy lépj be a meglévővel!

Személyes mappák
Mappába rendezés

A kiadványokat, képeket mappákba rendezheted, hogy a tanulmányaidhoz, kutatómunkádhoz szükséges anyagok mindig kéznél legyenek.

A MeRSZ+ funkciókért válaszd az egyéni előfizetést!

Személyes mappák
Kivonatszerkesztés

Intézményi hozzáféréssel az eddig elkészült kivonataidat megtekintheted, de újakat már nem hozhatsz létre.

A MeRSZ+ funkciókért válaszd az egyéni előfizetést!

Kivonatkészítés
Folyamatos görgetés

Választhatsz, hogy fejezetről fejezetre lapozva vagy inkább folyamatosan olvasnád-e a könyveket. A görgetősávon mindig láthatod, hol tartasz, mintha csak egy nyomtatott könyvet tartanál a kezedben.

A MeRSZ+ funkciókért válaszd az egyéni előfizetést!

Folyamatos görgetés
Kivonat
fullscreenclose
printsave