Vörösmarty Gyöngyi, Tátrai Tünde

Beszerzés

Stratégia, folyamatok, információ


A beszerzés értelmezései

A beszerzés szerepe a vállalati működésben nagyon sokféleképpen megfogalmazható. A kapcsolatot érdemes egy kis történeti kitekintéssel a beszerzés szerepének változásával indítanunk. A sok kiadást megért neves amerikai szakkönyvek komoly történeti dokumentációval elemzik a beszerzés angolszász történetét (pl. Leenders és társai 2009, Monczka és társai 2009). Azonban a beszerzés hazai fejlődése eltérő pályát mutat. A hiánygazdaság keretei nyilván teljesen más prioritásokat és eszközrendszert igényeltek. De a beszerzés szerepét hazánkban még 15–20 évvel ezelőtt is nagyon másként definiálták, mint a világ fejlett részein, vagy mint napjainkban azt sok Magyarországon működő gazdálkodó szervezet értelmezi. A 90-es évek közepéig általánosan elfogadott volt az a nézet, hogy a beszerzés a termeléshez tartozik, ezen hagyományos felfogás szerint a beszerzés feladata, hogy a termeléshez szükséges inputigényeket kielégítse. Ennek az értelmezésnek a középpontjában a termelési tevékenységek kiszolgálása, a termelésellátás áll: a beszerzésnek az ellátás folyamatosságát és biztonságát kell optimális költségszinten megoldania.

Beszerzés

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

Nyomtatott megjelenés éve: 2010

ISBN: 978 963 295 614 5

A könyv a beszerzés témakörét elméleti és gyakorlati szempontból feldolgozva kíván olyan alapismereteket összegezni, mely segítséget jelent az oktatás során, továbbá hasznos áttekintést, rendszerezést nyújt gyakorló beszerzők számára. A beszerzés stratégiai jelentőségének növekedése, a beszállítói hálózatok szerepe, a beszerzési szervezet feladatai, vagy az elektronikus beszerzés mind olyan témák, melyekkel kapcsolatban a beszerzési szakma hazánkban is állandó vitákat folytat, a vállalati gyakorlathoz lassan zárkózik fel a közbeszerzés erősen szabályozott rendszere. A kötetbe beépülnek a hazánkban folytatott beszerzés-kutatások eredményei is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/vorosmarty-tatrai-beszerzes//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave