Vörösmarty Gyöngyi, Tátrai Tünde

Beszerzés

Stratégia, folyamatok, információ


Lean beszerzés

A lean menedzsment manapság reneszánszát éli. Az eredetileg termelő vállalatok folyamatainak irányítására szolgáló rendszert már az 1990-es években elkezdték kiterjeszteni. Ez egyrészről azt is jelentette, hogy az egykor a Toyotánál (és más alapvetően nagy termékvolumenben összeszerelő japán vállalatoknál) kidolgozott rendszer elveit és eszközeit elkezdték más jellegű folyamatok (pl. egészségügy) irányítására alkalmazni. Egy másik fontos fejlődési iránya volt az eredeti termelés fókuszú koncepciónak, hogy a hatékonyság növelésére tett lépéseket a termelési rendszeren és a vállalati működés határain túlra is kiterjesztette: azaz a beszállítókkal való kapcsolatot is ezen elvek alapján alakították ki és kezelték. A lean elvek és eszközök beszerzésben való alkalmazására ezek a kiterjesztések jellemzőek: a beszerzési folyamatok lean elvek szerinti átalakítását, irányítását és a fontosabb beszállítói kapcsolatok együttműködővé alakítását érthetjük alatta. Annak érdekében, hogy bepillantást nyújthassunk a lean beszerzési folyamatokba, illetve a beszállítói bázis menedzsmentjében való alkalmazásába, érdemes először a lean jelentését áttekintenünk.

Beszerzés

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

Nyomtatott megjelenés éve: 2010

ISBN: 978 963 295 614 5

A könyv a beszerzés témakörét elméleti és gyakorlati szempontból feldolgozva kíván olyan alapismereteket összegezni, mely segítséget jelent az oktatás során, továbbá hasznos áttekintést, rendszerezést nyújt gyakorló beszerzők számára. A beszerzés stratégiai jelentőségének növekedése, a beszállítói hálózatok szerepe, a beszerzési szervezet feladatai, vagy az elektronikus beszerzés mind olyan témák, melyekkel kapcsolatban a beszerzési szakma hazánkban is állandó vitákat folytat, a vállalati gyakorlathoz lassan zárkózik fel a közbeszerzés erősen szabályozott rendszere. A kötetbe beépülnek a hazánkban folytatott beszerzés-kutatások eredményei is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/vorosmarty-tatrai-beszerzes//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kedvenceimhez adás

A kiadványokat, képeket, kivonataidat kedvencekhez adhatod, hogy a tanulmányaidhoz, kutatómunkádhoz szükséges anyagok mindig kéznél legyenek.

Ha nincs még felhasználói fiókod, regisztrálj most,
vagy lépj be a meglévővel!

Személyes mappák
Mappába rendezés

A kiadványokat, képeket mappákba rendezheted, hogy a tanulmányaidhoz, kutatómunkádhoz szükséges anyagok mindig kéznél legyenek.

A MeRSZ+ funkciókért válaszd az egyéni előfizetést!

Személyes mappák
Kivonatszerkesztés

Intézményi hozzáféréssel az eddig elkészült kivonataidat megtekintheted, de újakat már nem hozhatsz létre.

A MeRSZ+ funkciókért válaszd az egyéni előfizetést!

Kivonatkészítés
Folyamatos görgetés

Választhatsz, hogy fejezetről fejezetre lapozva vagy inkább folyamatosan olvasnád-e a könyveket. A görgetősávon mindig láthatod, hol tartasz, mintha csak egy nyomtatott könyvet tartanál a kezedben.

A MeRSZ+ funkciókért válaszd az egyéni előfizetést!

Folyamatos görgetés
Kivonat
fullscreenclose
printsave