Az EUR típusú rakodólapok megjelenése az 1960-as évek elejére tehető, és a vasúti szállítás egységesítésének eredménye lett. Az Európai Vasutak Szövetsége (UIC) megbízására egy olyan szabványosított, közös raklap típust fejlesztettek ki, amelyek méreteit a vasúti vagonok méreteihez igazodva határozták meg. A raklap sikerességét az bizonyítja, hogy a szabványosítás után még a hatvanas években, a legtöbb európai ipari nagyvállalat átállt az EUR raklapok használatára. A raklapok elterjedésének egyik érdekes – de érthető – következménye az lett, hogy ezek a nagyvállalatok az általuk használt különféle teherautóik raktereit, a rakodásban használt targoncáikat, valamint a raktáraikat is az új szabványos raklapokhoz igazították. Mindezek további piacokat jelentettek a raklapok számára, de ez néhány hátránnyal is járt, mivel a piacon sok a szabványméretnek ugyan megfelelő raklap jelent meg, de silány minőségű fából készültek, emiatt penészedtek, kis teherbírásúak voltak, esetleg nem megfelelően voltak elemeik összeállítva. Emiatt több esetben igen komolyan veszélyeztették a raklapra elhelyezett áruk minőségét. Erre a piac felismerte, egyetlen megoldás létezik: az EUR védjegy tulajdonosai (az európai vasutak) létrehoztak egy különálló szabványügyi testületet, melynek feladata a raklappiac folyamatos felügyelete volt. Természetes volt, hogy kikötötték, hogy az EUR raklap jelzést csak a testület engedélyével lehetett a raklapokon elhelyezni. Az EUR raklapok mára a világ legelterjedtebb raklap típusai lettek, és nem csak Európában. Jelenleg kb. félmilliárd darab EUR raklap van forgalomban.