A képregényt, ahogy a bande dessinée-t is, szokás irodalomnak, művészetnek, médiának is tekinteni. A „magas” vagy „elit” irodalmi intézményrendszer, a szűkebb értelemben vett irodalom határvidékén, margóján lévő „parairodalomként” vagy „kisebbségi irodalomként” is kezelték (Dubois 1978), és nem egyszer negatív értékítéletek kapcsolódtak hozzá – talán innen származik a képregénykutatók és -kritikusok legitimációs kényszere, amely Nyugat-Európában a hatvanas évektől (ilyesmi a nyolcvanas, kilencvenes, kétezres évek magyar nyelvű írásaiban is tetten érhető), nem függetlenül olyan irodalmi-művészeti kanonizációs törekvésektől, amelyek a kisebb hatalommal rendelkező társadalmi csoportok kultúrájának elismertetését, tudományos kutatását és oktatási programokba való beemelését célozzák meg. Harry Morgan a „parairodalom” helyett inkább olyan irodalomról beszél a bande dessinée kapcsán, amely a „rajzolt irodalmakhoz” tartozik (Morgan 2003). A figyelemre méltó többes szám a földrajzi-kulturális terek, a mediatikus elrendezések szerinti, továbbá az időbeli-történeti változatok sokaságára utal. Harry Morgan könyve szerint a rajzolt irodalom olyan, kép(ek)ben való elbeszéléseket jelöl, amelyek nyomtatásban (vagy azt helyettesítő hordozó által) jelennek meg. A rajzolt irodalom egyetlen képben (daily panel, cartoon) és egymást követő képek sorozataként (képtörténetekben) is megmutatkozhat. Ez utóbbi esetben megkülönböztetjük a képregényt, amelyet több kép egy oldalon való megjelenése jellemez, a rajzciklustól, amelyben a rajzok ugyan kapcsolódnak egymáshoz, de nem ugyanazon az oldalon vannak (Callot, Goya, Hogarth, Cruikshank metszetsorozatai, Masereel, Lynd Ward metszett regényei stb.) (Morgan 2003: 387). A parairodalmi megközelítés kapcsán felvetődhet, hogy irodalmi műfajjal van dolgunk a képregény esetében, a Harry Morgan-féle rajzolt irodalom koncepció szerint viszont egy olyan sajátos irodalomtípust különböztethetünk meg, amelybe különböző műfajú képregények is besorolhatóak.