Kálai Sándor, Maksa Gyula

Bevezetés a médiakultúra tanulmányozásába


MŰFAJOK, PARATEXTUSOK

A műfaji elemzés a média mindhárom nagy aspektusára (termelés/terjesztés, képszövegek/termékek, befogadás/használat) vonatkozhat. A médiaszövegek esetében a műfaj értelmezési keret a termelők, létrehozók, megnyilatkozásokért felelősök és a befogadók, közönségek, használók számára is. A médiaműfajokra szokás a kutatók részéről a médiaszövegek megalkotója és befogadója közti „szerződésként” is tekinteni, vagy legalábbis a megalkotó részéről a befogadó számára tett ígéretként. A médiaipar a műfajokon keresztül igyekszik alakítani a közönségek elvárásait. A műfaj(ok)ra tett utalásokkal, a műfajiság ígéretének megteremtését célzó eljárásokkal befogadói elvárásokat generál, illetve módosít vagy akár ás alá. Ez a műfaji szerződés vagy ígéret jelentős részben a médiaszövegtest határán lévő „paratextusok” használatán keresztül jön létre. Így van ez a képregénymédia esetében is, ahol paratextusnak tekinthető például a borító, a hordozó (pl. könyvtárgy), a cím, a szerzői név, a sorozatcím, a kiadó megjelölése stb.


Kiadó: Debreceni Egyetemi Kiadó

Online megjelenés éve: 2024

ISBN: 978 963 615 184 3

A populáris irodalom és kultúra egyetemi berkekben történő vizsgálatának számos kihívással kellett megküzdenie a francia nyelvterületeken, amíg napjainkra a médiakultúra kutatása intézményesült. A médiakultúra-kutatás a populáris médiaműfajok és -kultúrák történeti alakulásának bemutatásakor, illetve produkció-médiaműfaj-használat hármasának együttes vizsgálatakor többek között olyan problémaköröket helyez a középpontba, mint a sorozatszerűség, a periodikusság, a médiumváltások, a szemiológiai értelemben vett hibridizáció vagy a hordozók kérdésköre.

E könyvben arra a feladatra vállalkozunk, hogy ezt a döntően francia orientációjú kutatási hagyományt tegyük hozzáférhetővé elsősorban azon egyetemi hallgatók számára, akik tanulmányaik során is egyre nagyobb számban találkoznak populáris irodalmi szövegekkel vagy különféle médiakulturális termékekkel. Az első rész a médiakultúra-kutatás általános kereteinek bemutatására törekszik. Az elméleti háttér áttekintése után külön fejezetet szentelünk a médiakultúra-kutatás problémaköreinek, és megvilágítjuk azt is, melyek kialakulásának általános feltételei, illetve hogyan szilárdult meg az új kulturális logika a 19. századi európai térben. A könyv második része pedig a képregénymédia esetében demonstrálja a médiakulturális elemzés lehetőségeit: ezekben a fejezetekben szót ejtünk a kutatási hagyományokról, a képregényről mint médiakultúráról, a képregénymédia formátumairól és műfajairól, illetve a kulturális változatokról, a transzkulturalitás és a populáris geopolitikák kérdéseiről.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kalai-maksa-bevezetes-a-mediakultura-tanulmanyozasaba//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave