Mihályi Péter

Privatizáció és államosítás Magyarországon III.

Viták, megoldások, értékelések


Az Antenna Hungária tranzitállamosítása

A 2. Orbán-kormány politikusai egészen a ciklus végéig ritkán tettek említést arról, hogy terveikben szerepel az 1995-ben privatizált Antenna Hungária műsorszóró cég (AH) visszaállamosítása. Ezért elég nagy meglepetést keltett az az alig egy héttel a választások előtt megjelent hír, hogy 2014. március 26-án 100%-os részvénycsomag megvételéről írt alá adásvételi szerződést az MNV Zrt. kizárólagos tulajdonában álló NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. a francia műsorszóró szolgáltatást ellátó TDF S.A. leányvállalatával. A kivásárlás eredményeként újból állami tulajdonba került az országos földfelszíni és műholdas televízió- és rádióműsor-szórás, illetve -szétosztás. A cég irányítása pedig – 2018 végéig – a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz került. Hogy az egész tranzakciónak mi volt az értelme, arra a kormányzat még csak meg sem kísérelt magyarázatot adni. Annyi tény, hogy amikor a kormány rendeleti úton a tranzakciót nemzetstratégiai jelentőségűnek minősítette és ezzel kivette a normál versenyhivatali és médiahatósági ellenőrzés alól, akkor az indoklás az volt, hogy (i) az Antenna Hungária nemzetbiztonsági szempontból kiemelt fontosságú közművagyonnal rendelkezik; (ii) az egyik fő megrendelője amúgy is a magyar állam.

Privatizáció és államosítás Magyarországon III.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 102 3

Hivatkozás: https://mersz.hu/mihalyi-privatizacio-es-allamositas-magyarorszagon-3//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave