Mihályi Péter

Privatizáció és államosítás Magyarországon III.

Viták, megoldások, értékelések


10.5.21. Az óbudai Hajógyári-sziget visszavásárlása

A 2013. szeptember 20-i Magyar Közlönyben jelent meg az a kormányhatározat, amely alapján az állam nettó 3,99 Mrd Ft-ért visszavásárolta a budapesti, harmadik kerületi Hajógyári-szigeten lévő hét ingatlant, amelyen a beruházó eredetileg Álomsziget néven szórakoztató-központot kívánt létesíteni (9.5.10.). A vételi szerződésben az MNV Zrt. azt is kikötötte, hogy a területet birtokló Álom Sziget 2004 Kft.-nek fel kell mondania az összes érvényes bérleti szerződést, melyeket évekkel korábban azért kötöttek, mert a kaszinóközpont építése még el sem kezdődött. Termelő és szolgáltató cégek, raktárvállalkozások és közel tucatnyi vendéglátó cég1 kényszerült távozásra.
A vételár forrásai több tételből álltak össze. A 2013-as költségvetésből – az állami vagyonnal kapcsolatos kiadásokból – 1 Mrd Ft-ot fordítottak erre a célra. Az izraeli befektetők játékkaszinó-koncessziójának megszüntetésére 1 Mrd Ft + áfa fizetés lett előirányozva. A 2012-es kötelezettségvállalással nem terhelt előirányzatok közül a Vidékfejlesztési Minisztérium-fejezetből 1,3 Mrd, a Nemzetgazdasági Minisztérium-fejezetből 0,4 Mrd, míg a NAV-fejezetből 1,3 Mrd Ft felhasználását engedélyezte a kormány erre a célra.2
Pár hónappal később felmerült az az ötlet, hogy a visszavásárolt területet a tervezett 2024-es budapesti olimpia céljaira fogják felhasználni. 2020 nyarán viszont a kormány úgy döntött, hogy a szigeten semmilyen fejlesztést nem valósít meg, amit a főváros és a környezetvédők nem támogatnak.
1 Ezek között voltak a rendőrkorrupcióval vádolt Vizoviczki László 17 éven át működtetett éttermei, diszkói is.
2 http://tenytar.hu/elemzes/nemzeti_allamositas_kormanya_nem_tudnak_leallni#.UshIgtLuJHV

Privatizáció és államosítás Magyarországon III.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 102 3

Hivatkozás: https://mersz.hu/mihalyi-privatizacio-es-allamositas-magyarorszagon-3//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave