Kertész András

Mire jó a nyelvtudomány elmélete?

11.3.6.2. Első alciklus: diszciplínák kavalkádja (11.20)(a)-ban

(i) Természettudomány-e a kognitív tudomány? (11.21)(a) értékeléséhez a kiindulópontot az adja meg, hogy a ‘kognitív tudomány’ sohasem jelölt egységes diszciplínát, hanem különböző tudományterületek inter- és transzdiszciplináris együttműködésére utaló gyűjtőfogalom, mely nem egyes-, hanem többesszámban használatos:

(11.22)

„A megismeréstudomány a pszichológia, a filozófia és a mesterségesintelligencia-kutatás határán jön létre. A kibontakozó megismeréstudomány szűkebb és tágabb köre négy diszciplínacsoportot ölel fel. Konceptuális eszközeit a logika, matematika, filozófia szentháromságától kapja. Empirikus tudományokból táplálkozó magját a pszichológia, a nyelvészet és az antropológia képezik. Ezt egészíti ki két megvalósító rendszere (ha tetszik, implementáció): az idegtudományok és a számítástudomány kognitív vonulatai.

Ugyanakkor kiterjed a nyelvészet s a logika egy részére is, hiszen onnan veszi eszközeit a reprezentációk, a fejünkben lévő modellek jellemzésére. Nem arról van szó, mintha a növénytant és az állattant még kiegészítené a megismeréstudomány. Nincs külön kutatási területe, hanem a megismeréssel foglalkozó tudományokat kapcsolja össze, találó is a francia kifejezés: les sciences cognitives, vagyis kognitív tudományok.” (Pléh 1996: 12; kurzív kiemelés az eredetiben, félkövér kiemelés K. A)

(11.22) ismeretében azonnal belátható, hogy (11.20)(a) hibás plauzibilis következtetés: abból, hogy valamely nyelvészeti elmélet önmagát a kognitív tudományok közé sorolja, nem következik plauzibilisen, hogy egyúttal ‘természettudomány’ is.1 (11.22)-ben félkövérrel emeltem ki azokat a területeket, amelyek a kognitív tudományokban együttműködnek egyéb területekkel, de amelyeket semmiképpen sem lehet ‘természettudomány’-nak nevezni, bárhogy definiáljuk is az utóbbit. Önmagában nem tekinthető ‘természettudománynak’ a matematika és a számítástudomány sem, hiszen a legtöbb bölcsészettudományi és társadalomtudományi diszciplínában is jelen vannak. Emlékeztetek továbbá arra, hogy a kognitív nyelvészet a ‘természettudományos’-nak nevezett tudománymódszertan (‘objektivizmus’), ontológia és episztemológia ellenében jött létre, ahogy azt a 3.4. és a 10.2.4. szakasz Lakoff & Johnson (1980) felfogását idézve bemutatta.2 (11.21)(a) (illetve (11.20)(a)) nem azért nem plauzibilis, mintha a transzformációs generatív nyelvészet ne lehetne a kognitív tudományok egyik részterülete. (11.21)(a) azért nem plauzibilis, mert (11.20)(a) a kognitív tudományok egészét természettudománynak nevezi, aminek a plauzibilitását viszont a források nem támasztják alá.

(ii) Bölcsészettudomány, társadalomtudomány, természettudomány. (11.21)(b)-nek – mely (11.20)(a) egyik kijelentése – két premisszája van. Az egyik premissza az, hogy a transzformációs generatív nyelvészet tárgya nem a külső nyelv (‘E-nyelv’) mint társadalmi képződmény, a másik pedig az, hogy tárgya a belső nyelv (‘I-nyelv’), azaz az egyén mentális képessége. Látens háttérfeltevésből is kettő van: a bölcsészettudományok tárgya valamilyen társadalmi képződmény, és a belső nyelv kizárólag természettudományos módszerekkel tanulmányozható. Az egyik konklúzió azt mondja ki, hogy a transzformációs generatív nyelvészet nem bölcsészettudomány, a másik azt, hogy a transzformációs generatív nyelvészet a természettudományok egyik ága. Ily módon (11.20)(a)-ból az alábbi két következtetés rekonstrukciója bontható ki:

(11.23)	Premisszák
	(a)	[\|Minden tudományág esetében, ha a tudományág bölcsészettudomány, akkor tárgya valamilyen társadalmi képződmény.\|S=?]
	(b)	\|A transzformációs generatív nyelvészet tárgya nem társadalmi képződmény.\|S=?
	Konklúzió:
	(c)	\|A transzformációs generatív nyelvészet nem bölcsészettudomány.\|I(11.23)=?

(11.24)	Premisszák
	(a)	[\|Minden tudományág esetében, ha a tudományág tárgya valamilyen mentális képesség, akkor ez a tudományág természettudomány.\|S=?]
	(b)	\|A transzformációs generatív nyelvészet tárgya az egyén mentális képessége.\|S=?
	Konklúzió:
	(c)	\|A transzformációs generatív nyelvészet a természettudomány egyik ága.\|I(11.24)=?

Először, (11.20)(a) akkor járulhatna hozzá az érvelési folyamat termékenységéhez, ha (11.23)(a) és (11.24)(a) plauzibilitásának forrása tartalmazná a ‘természettudomány’ és a ‘bölcsészettudomány’ terminus definícióját. Definíciójuk azonban kényes feladat. Közismert ugyanis, hogy egyes kutatások tudományági besorolása nem történhet kizárólag a saját maguk által meghatározott tárgyuk alapján, hanem függ intézményi, gazdasági, konvencionális tényezőktől is (lásd például Mantzavinos 2024, Schurz 2014: 27 kk., Barnes et al. 2002: 205 kk. [1996]). A definíció hiányában (11.23)(a)-ban és (11.24)(a)-ban S eleve nem kezelhető megbízható forrásként. Ami (11.23)(a) plauzibilitási értékének forrását illeti, könnyen találhatók olyan kutatási területek, amelyeket a társadalmi gyakorlatban az intézményi struktúra a bölcsészettudományok közé sorol, de amelyek a prototipikus ‘természettudományokban’ – mindenekelőtt a fizikában – is használt módszereket alkalmaznak. Például a fonetika a fizika, a műszaki tudományok vagy az orvostudomány egyes részterületein használatos módszerekkel mér akusztikus jelenségeket és vizsgál artikulációs folyamatokat. (11.24)(a) sem támasztható alá megbízható forrással, ha tudjuk, hogy vannak olyan konvencionálisan ‘bölcsészettudománynak’ tartott területek, amelyek a ‘belső nyelvet’ vizsgálják: például a pszichológia egyes ágai, a nyelvfilozófia vagy az elme filozófiája. Következésképpen, ha (11.23)(a) és (11.24)(a) nem plauzibilis, akkor (11.23)(c) és (11.24)(c) sem lehet plauzibilis.

Másodszor, tanulságos a (10.20)(a)-ban idézett álláspontot összevetni a szerző egy másik, hasonló tartalmú és műfajú narratív szövegével:

(11.25)	(a)	„A nyelvtudomány a generatív nyelvészetet megelőzően egyértelműen társadalomtudománynak minősült.
	(b)	E besorolás többek között annak következménye, ahogyan a hagyományos nyelvtudomány tárgyát definiálta. [...] Minthogy a generatív nyelvészet tárgya konkrét, biológiailag meghatározott létező, a generatív nyelvészet természettudomány. [...]
	(c)	„[...] a hagyományos nyelvészet vagy akár a generatív nyelvészetet közvetlenül megelőző strukturalizmus számára is egy adott nyelv grammatikája esetlegességek halmaza, illetve rendszere, melyet olyan külsődleges tényezők hoztak létre, mint az adott nyelvet beszélő nép történelme, más népekkel való érintkezése” (É. Kiss 1998: 23–24; kiemelés K. A.).

(11.25)(a) fogalomzavarból származó erős p-inkonzisztenciára utal: Míg a szerző a pejoratív értelemben ‘hagyományos’-nak nevezett – azaz a transzformációs generatív nyelvészettől eltérő irányzatokat magában foglaló – nyelvtudományt (11.25)(a)-ban a társadalomtudományok közé sorolja, addig (11.20)(a) bölcsészettudományként jellemzi.3 A szerző álláspontja csak akkor nem lenne erősen p-inkonzisztens, ha a társadalomtudományok azonosak lennének a bölcsészettudományokkal. A diszciplináris határok megvonása nehezen kezelhető tudományelméleti probléma.

Harmadszor, a 11.25)(b) mögött meghúzódó következtetés hibás. Ugyanis látens háttérfeltevése, hogy ‘ha egy elmélet vizsgálatának tárgya konkrét, biológiailag meghatározott létező, akkor ez az elmélet természettudomány’.4 Ez a kijelentés a fenti megfontolások ismeretében (melyekre S2 utal) nyilvánvalóan implauzibilis, következésképpen a konklúzió sem lehet az (S1 a narratívában előfeltételezett chomskyánus irodalmat jelöli):

(11.26)	Premisszák:
	(a)	0<\|A generatív nyelvészet tárgya konkrét, biológiailag meghatározott létező.\|S1<1
	(b)	[0<\|~Ha egy elmélet vizsgálatának tárgya konkrét, biológiailag meghatározott létező, akkor ez az elmélet természettudomány.\|S2<1]
	Konklúzió:
	(c)	0<\|~A generatív nyelvészet természettudomány.\|I(26)<1

(11.25)(c) egyetlen mondatában többszörösen lépnek fel az érvelési hibák:

A halmaz és a rendszer nem ugyanaz. A ‘halmaz’ a matematikában definiálatlan alapfogalom, a ‘rendszer’ definiensében viszont szerepel a ‘halmaz’. A legegyszerűbb meghatározás szerint egy rendszer ⟨H, R⟩, ahol H elemek egy halmaza, R pedig a H-n értelmezett relációk halmaza.
Az ‘esetlegességek rendszere’ kifejezés értelmezhetetlen contradictio in adiecto.
A strukturalista iskolák igen sokfélék, ezért az elsietett általánosítással egy kalap alá venni őket érvelési hiba.
A chomskyánizmus közvetlen előzménye, vagyis Zellig S. Harris munkássága éppen az ellenkezőjét állította, mint amit É. Kiss a ‘strukturalizmusnak’ tulajdonít, ezért az utóbbi állítás bizonyosan hamis: Harris szerint a nyelvtant axiomatikus felépítésű formális rendszerként kell leírni (Zellig S. Harris 1951: 372–373; lásd a 11.3.2 szakaszban az 5. lábjegyzetet), sőt, már Bloomfield is ezen az állásponton volt (Bloomfield 1926).
Az, hogy a grammatikai változásokat társadalmi tényezők befolyásolják, nem azonos azzal az állítással, hogy a grammatikát a ‘történelem és a népek közötti érintkezés hozza létre’.5

Végül megemlítem a (11.20) szcientizmusát. A szcientizmus szerint az egyetlen helyes tudás a ‘természettudományos’ – speciálisan a fizikai tudás, kirekesztve a tudomány köréből a szerző által hol ‘bölcsészettudományok’-nak, hol ‘természettudományok’-nak nevezett diszciplínákat is. A szcientizmus monista, abszolutista és intoleráns. 6 A szcientizmus szerint kizárólag akkor jön létre bármilyen értelemben vett tudományos tudás, amikor egy tudós az úgynevezett ‘természettudományos módszert’ követi. A szcientizmus dilemmába torkollik: annak, aki szcientista nézetet vall, a circulus vitiosus és az öncáfolat között kell választania. Egyrészt a szcientizmus körben forgó, mert eleve fel kell tételeznie saját autoritását ahhoz, hogy igazolhassa azt. Másrészt a kör megszakításához el kellene fogadnia egy a természettudományon kívüli kritériumot, amely igazolja, hogy a természettudomány adekvát képet fest a valóságról, valamint, hogy egyedül a természettudomány képes erre. Azonban ennek a természettudományon kívüli kritériumnak a puszta léte cáfolná a szcientizmus azon állítását, hogy egyedül a természettudomány ad a valóság megismerésére szolgáló racionális eszközt a kezünkbe. A p-modell mérsékelt relativizmusa és toleranciája nyilvánvalóan összeegyeztethetetlen a szcientizmus abszolutizmusával, monizmusával és intoleranciájával.7

(iii) Argumentum ad verecundiam. (11.20) p-kontextusában jelen van látens háttérfeltevésként az a kijelentés, hogy „a transzformációs generatív grammatika felsőbbrendű [‘superior’] nyelvészeti elmélet elsősorban azért, mert ‘tudományosabb’ (bármit jelentsen is ez), mint az azt megelőző szintaktikai elméletek” (Tomalin 2007: 1; kiemelés K. A.; lásd az első mottót is).8 Az argumentum ad verecundiam érvelési hiba könnyen rekonstruálható a 8.5. szakaszban említett mintát követve:9

(11.27)	Premisszák:
	(a)	[0<\|~A természettudományok magasabbrendűek a bölcsészettudományoknál.\|S<1]
	(b)	0<\|~A transzformációs generatív grammatika nem bölcsészettudomány, hanem természettudomány.\|S<1
	Konklúzió:
	(c)	0<\|~A transzformációs generatív grammatika magasabbrendű a bölcsészettudományoknál.\|I(11.27)<1

Vö.:

Premisszák:
(a)	0<\| A transzformációs generatív nyelvészet kognitív tudomány.\|S<1
(b)	0<\|~Minden kognitív tudomány a természettudományok egyik ága.\|S<1
Konklúzió:
(c)	0<\|~A transzformációs generatív nyelvészet a természettudomány egyik ága.\|I<1

Vö. például: „A kognitív nyelvészet felemelkedése az 1980-as években a generativizmusban képviselt apriorisztikus és mesterséges jellegű pszichológiára adott természetes reakció volt.” (Itkonen 2020: 211)

Tehát az erős p-inkonzisztencia:

A transzformációs generatív nyelvészet bölcsészettudomány.

A transzformációs generatív nyelvészet társadalomtudomány.

A társadalomtudományok nem azonosak a bölcsészettudományokkal.

A ‘konkrét’ jelentése homályos: az agyra mint materiális objektumra vagy az elmére vonatkozik-e, melynek mibenléte és viszonya az agyhoz mind a biológiában, mind az elme filozófiájában élénk viták tárgya? Lásd például Beckermann (2001).

A szakirodalom intenzíven vizsgálja azt a kérdést, hogy az ember biológiai konstitúciójának – így agyának is – kialakulásában játszottak-e társadalmi tényezők szerepet, azaz indokoltan preszupponálja-e a narratíva azt, hogy az ember mentális képességei nem „társadalmi képződmények”. Az e kérdéssel foglalkozó kutatások jelenlegi állását például Markov et. al. (2023) foglalja össze. Lásd még ehhez magyarul Fedor et al. (2010), Smith & Szathmáry (2012). Az a szakirodalom, amely az alábbi összegzés alapja, már a narratíva megfogalmazásának időpontjában is jól ismert volt:

„Még a generativista táboron belül is egyre szélesebb körű az egyetértés abban, hogy az elvek és paraméterek modelljének ‘nagy, szigorú Univerzális Grammatikája’ nem fogadható el: az Univerzális Grammatika, ha létezik egyáltalán, meglehetősen korlátozott, és az emberi nyelvek legtöbb érdekes tulajdonsága a velünk született képességeknek és hajlamoknak a környezeti tényezőkkel való kölcsönhatásából származik. A legnagyobb kihívás annak pontos megértése, hogy milyen módon lépnek kölcsönhatásba a gének és a környezet az egyéni fejlődés során, illetve milyen módon alakulnak ki és változnak a nyelvek az egyének közötti interakciók következtében. Ehhez elengedhetetlen, hogy különböző szinteken vizsgáljuk az interakciókat. A gének nem közvetlenül az elsődleges nyelvi adatokkal lépnek interakcióba: proteineket építenek fel, melyek agyakat építenek fel, az agyak pedig megtanulják ‘reprezentálni’ a nyelvet és a környezetet a test közvetítésével kialakuló interakciójuk révén.” (Dąbrowska 2015: 13; kiemelés K. A.)

Évtizedek óta számtalan, a chomskyánus álláspont alternatívájaként fellépő nézet van forgalomban. Például van der Hulst (2024) terjedelmes monográfiájában az áttekintő rész sokatmondó címe: The never-ending debate. A tudomány ezen állása ellenére a narratíva, az alternatívák plauzibilitásának mérlegelése helyett, kizárólag egyetlen nézetet közvetít abszolút igazságként.

Ezt például az alábbi tömör jellemzés dokumentálja:

„[...] a szcientizmus egyetlen kutatási módszernek – mely a természet egy bizonyos részterületének vizsgálatára és azzal összefüggésben lett kidolgozva – az indokolatlan ráerőltetése a természet és a társadalom minden aspektusára. A szcientizmus azt követeli meg, hogy mindent a természettudományok módszereivel vizsgáljunk. [...] A szcientizmus tagadja, hogy lényeges különbségek lennének a társadalmi és a természeti jelenségek vizsgálatára alkalmas módszerek között. Így a szcientizmus a valóságot arra redukálja, ami egyetlen, specifikus kutatási módszer alkalmazásával megismerhető – gyakran arra a megkérdőjelezhető feltevésre alapozva, hogy létezik egyetlen egységes tudományos módszer. [...] A szcientizmus nem érzékeli a valóság azon szintjeinek létezését, amelyekhez a természettudományok módszerei nem férnek hozzá – olyan módszerek, tegyük hozzá, amelyek más célokra lettek kifejlesztve. Azt a megfigyelést, hogy egy adott kutatási módszer nem tárja fel a valóság egy bizonyos szintjét, tévesen úgy értelmezik, mintha ez a szint nem is létezne.” (McGrath 2019: 71.

A szcientizmus áttekintéséhez lásd Williams & Robinson (eds.) (2015).

Haufe (2023) részletes tudománytörténeti elemzések eredményeképpen arra az eredményre jut, hogy az a kevés, amit a természettudományos módszerről tudunk, a természeti világgal kapcsolatos kérdésekre adott emberi ítéletek sajátosságainak függvénye. Ha ezt elfogadjuk, akkor a természettudományok eljárásainak humán meghatározottsága megköveteli a jelen narratíva terminológiája szerinti ‘bölcsészettudományok’ részvételének elismerést az úgynevezett ‘természettudományokban’. Idézem:

„A természettudományos módszer hagyományos ábrázolása teljesen elhallgatja azt, ami véleményem szerint igazán egyedivé teszi a természettudományos kutatást – nevezetesen annak társadalmi dimenzióját. Megfigyelés, hipotézis, kísérlet, elemzés és következtetés – mindez nem sokat ér egyetlen ember kezében, még akkor sem, ha tökéletesen hajtja végre. A természettudományos ismeret nem az a konklúzió, amelyet valaki saját, helyesen végrehajtott természettudományos módszertana alapján levon. [...] Ez a társadalmi dimenzió az, ami megkülönbözteti az egyén gondolatát a közösség tudásától. A természettudományos módszer azonban ezt egyáltalán nem említi. Arra ösztönöz minket, hogy a természettudományos ismeretet egyetlen karteziánus kutató eredményeként képzeljük el. [...] Itt is egy olyan meghatározó jellemzőnek a természettudományos kutatásból való kirekesztését látjuk, amelynek lényege éppen az emberi ítélet szükségessége.” (Haufe: 2023: 4; kiemelés K. A.)

Az angol eredeti a ‘more scientific’ kifejezést használja, ahol a ‘scientific’ jelentése ‘természettudományos’. Lásd még Freidin & Vergnaud (2001: 647) kijelentését arról, hogy a ‘Galilei-stílusú tudomány’ alkalmazása biztosítja a minimalizmus felsőbbrendűségét.

(11.20)(a) argumentum ad verecundiam érvelése a ‘természettudományok’ felsőbbrendűsége mellett azzal párhuzamos látens háttérfeltevésként a ‘bölcsészettudományok’ alacsonyabbrendűségét tartalmazza. É. Kiss Katalin narratívája a bölcsészettudományok lenézésével is Chomsky retorikáját imitálja, melyből „árad mindazok megvetése, akik az övétől eltérő felfogást vallanak” (Harris 1993a: 78; 2021: 396 kk.). A narratíva a Chomskytól tanult „misszionáriusi buzgóságot” („missionary zeal”; Harris 1993a: 61, 69–73) sugározza.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 125 2

Nyelvészet

A könyv egy olyan tudományszemléletet körvonalaz, amely lehetővé teszi a nyelvészet és a tudományelmélet szisztematikus együttműködését. Egyrészt a transzformációs generatív nyelvészet példájából kiindulva rámutat az ellentmondások típusaira, az érvelési hibákra, valamint a tudományos haladás gátját jelentő elemekre a nyelvtudományban. Másrészt olyan, a nyelvészeti problémák megoldását segítő, a nyelvtudomány különböző területeire alkalmazható tudományelméleti stratégiákat javasol, amelyek felismerésére és alkalmazására a tárgytudományos kutatás eszközei nem alkalmasak. Ily módon a tudományelméleti elemzések eredményei beépülhetnek a nyelvészek tárgytudományos kutatási gyakorlatába. A könyv gondolatmenete azt mutatja be, hogy a nyelvészet tudományelméletének célja nem a priori normák előírása és számonkérése a tudományos kutatás gyakorlatán. Célja ugyanaz, mint a tárgytudományos kutatásé: a nyelvtudás, a nyelvhasználat, a nyelvtörténet leírása és magyarázata. Ugyanakkor a tudományelmélet e célt a tárgytudományos kutatásnál magasabb absztrakciós szinten és kevésbé technikai jelleggel, ismeretelméleti, nyelvfilozófiai és tudománytörténeti összefüggések mérlegelésével közelíti meg. A könyv végkövetkeztetései a chomskyánus generatív grammatika monista, abszolutista és intoleráns narratívájával szemben a nyelvtudomány pluralista, relativista és toleráns művelésének heurisztikus termékenysége és progresszivitása mellett szólnak.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kertesz-mire-jo-a-nyelvtudomany-elmelete//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero