Ladányi Mária, Tolcsvai Nagy Gábor (szerk.)

Általános Nyelvészeti Tanulmányok XXII.

Tanulmányok a funkcionális nyelvészet köréből

2.3. A tudatosság szubjektuma és a partnerek közötti implicit szerződés

A kognitív nyelvészet eddig általánosan kezelt ’szubjektivitás’ fogalma—amely szerint tehát a tagmondatban kifejezésre jutó konceptualizált tartalom mindig szubjektíven ábrázolódik, hiszen az egy szituáció szereplőinek és viszonyaiknak a beszélő szubjektív értelmezése és megítélése szerinti elrendezése—a nyelvelméleti háttér szempontjából alapvető fontosságú, a jelenségek leírásában azonban önmagában nem kielégítő, nem eléggé informatív. A szubjektivitás különböző fokozatai és megnyilvánulásai szükségessé teszik annak meghatározását, hogy vizsgált témánkban, a szubjektív episztemikus modalitás esetében hogyan értelmezhető szűkebben a szubjektivitás és a szubjektivizáció művelete.

A szubjektív episztemikus modalitásban a tájékozódás középpontja a beszélő, a nézőpontszerkezetnek azonban egy — a beszélővel nem feltétlenül egyező1 —másik összetevője (és annak működése) kap itt kiemelt szerepet: a tudatosság szubjektuma (the subject of consciousness) (Sanders–Spooren 1997: 87). Sanders és Spooren megközelítésében a nézőpont akkor válik szubjektívvé,2 ha azt a beszélő explicit módon saját nézőpontjaként jelöli ki—ezt a műveletet nevezzük szubjektivizációnak. A tudatosság szubjektuma ebben az esetben a beszélő, ő az a személy, aki felelős az információért (a propozicionális tartalomért) és bizonyos mértékben a megnyilatkozás formájáért is3 (fordításban idézi még Tolcsvai Nagy (2001: 126) és Tátrai (2005: 221) is).

A propozicionális tartalomért való felelősség itt az információ érvényességéért való felelősségként értelmezhető. Ez egyrészt azt jelenti, hogy a beszélő jelöli episztemikus bizonytalanságát vagy bizonyosságát, és ezzel értékeli a közölt információt, továbbá ezért az értékelésért felelősséget vállal; másrészt önmagát az információ forrásaként teszi azonosíthatóvá, és ezzel egyrészt felelősséget is vállal saját közléséért, illetve megjelöli, hogy milyen mértékben vállal elkötelezettséget az ábrázolt szituáció lehetségessége vagy igazsága mellett. Az asszertív beszédaktus végrehajtása révén ez az elkötelezettség és felelősség a partner által számon is kérhető a beszélőn.

A formára vonatkozó megjegyzés Sanders és Spooren fenti meghatározásában (lásd a 23-as lábjegyzetet is) arra vonatkozik, hogy a beszélő még a legszokványosabb helyzetekben is kreatívan használja a nyelvet, tehát bizonyos határok között tőle függ a formai megoldás megválasztása (Tolcsvai Nagy 2005: 360, vö. Halliday 1994: xx). A választás nem feltétlenül tudatos, szándékos és reflektált tevékenység. A szubjektivizáció művelete a természetes episztemológia egyik megnyilvánulása.

Sanders és Spooren értelmezésében a szubjektivizáció lényege, hogy a beszélő azonos a tudatosság szubjektumával. Ezt jelöli a módosítószó is az episztemikus modalitás esetében. Az (5) mondatban szereplő valószínűleg episztemikus módosítószóként a szubjektivizáció műveletét explikálja, ugyanis az episztemikus lehetségességet a beszélő vélekedéseként jelöli. Sanders és Spooren szerint az episztemikus modalitás ilyen (valószínűleg típusú) jelölése a szubjektivizálás közepes vagy nagyobb foka, de mindenképpen ez a primer mód a propozicionált jelöléshez (lásd (6a), (6b)) képest, amelyet a szerzők másodlagosnak tartanak (Sanders–Spooren 1997: 102).

(6)	(a)	Lehetséges, hogy megjelennek az angyalok.
	(b)	Megjelenhetnek az angyalok.4

A szubjektivizáció tehát összefügg a beszélő felelősségvállalásával az információ értékelését, érvényességét illetően5 (Sanders–Spooren 1997: 91, idézi Tátrai 2005: 221). Amikor a beszélő a valószínűleg típusú eszközökkel jelöltté teszi, hogy a propozíció érvényességét ő ítéli meg, az rá korlátozódik, akkor véleményem szerint a szubjektivizáció teljes (azaz a szubjektivizáció legmagasabb fokát képviseli), vagy legalábbis ahhoz közelít. Erre látunk példát a fenti (2a), (3) és (5) mondatokban, továbbá a (7)-ben is.6

(7)	Azt hiszem, hogy megjelennek az angyalok.

A nézőpontszerkezetben működő kiindulópontok közül a tudatosság szubjektumának, illetve a szubjektivizáció műveletének a jelentősége a nyelvhasználatnak abban a megközelítésében kapja meg megfelelő helyét, amely azt funkcionálásként fogja fel (vö. Verschueren 1999), azaz „1) olyan társas kognitív tevékenységként, amely egymást feltételezve teszi lehetővé a világ megismerését, nyelvi reprezentációk készítését, valamint a személyközi viszonyok megteremtését, fenntartását; 2) olyan dinamikus jelentésképzésként, amely a kontextusba ágyazott megnyilatkozások létrehozásának és befogadásának folyamatához kötődik; 3) olyan hozzáigazításként (adaptációként), amely a kommmunikációs igényektől, illetve körülményektől függ” (Tátrai 2005: 209).

Ilyen pragmatikafelfogásban Givón a kommunikációs partnerek között implicit megállapodást feltételez, amely alapján a propozícióknak három típusát mutatja be (Givón 1982: 24).

Olyan propozíciók, amelyek igazságát adottnak vesszük, a partner szempontjából is megkérdőjelezhetetlenek, így nem szükséges, hogy a beszélő e propozíciók igazságát alátámassza.
Olyan propozíciók, amelyek igazságuk szempontjából megbízhatóak, viszonylag magabiztosan állíthatók, a partner által azonban megkérdőjelezhetők, s ezért igazolásra szorulhatnak.
Olyan propozíciók, amelyek csak kétellyel állíthatók, hipotézisek, ezért kétségbevonhatók, és igazolást, alátámasztást kívánnak.

1. táblázat

Harvard

(): . : . : /hivatkozas/m1432anthk_1632/#m1432anthk_1632 ()

Chicago

. . . : . (: /hivatkozas/m1432anthk_1632/#m1432anthk_1632)

APA

(). . . (: /hivatkozas/m1432anthk_1632/#m1432anthk_1632)

BibTeX EndNote Mendeley Zotero

A szubjektivizáció az a művelet, amely hozzáférhetővé teszi, hogy a beszélő a felelős a közölt információért. Ha nincs jelölője annak, hogy a megnyilatkozás a ’nem igaz’ értékkel van lehorgonyozva, akkor a partner az állítást igaznak fogadja el (vagy igazságát megkérdőjelezheti, a beszélőt az elkötelezettségért felelősségre vonhatja).7 Az igazság iránti elkötelezettség tehát nem a kĳelentéshez, hanem annak kimondásához, a beszédcselekvéshez és kiindulópontként a tudatosság szubjektumához kötődik.

1	A szubjektivitás megjelenésének ettől eltérő módja az, amikor a tudatosság szubjektuma nem a beszélő: ez a perspektivizáció (perspectivization) jelensége. Az evidencialitással kapcsolatban ezt a fogalmat is fel fogjuk használni.
2	Ezzel egyben a nemsemleges kiindulópont egyik típusává is válik (Sanders–Spooren 1997: 87).
3	2„. . . the subject [. . .] to whom the responsibility for the information is attributed; with other words, the subject is responsible for the propositional content of the utterance and possibly also for its form” (Sanders–Spooren 1997: 87). A fordítás pontosítására vonatkozó megjegyzésekért Kiefer Ferencnek tartozom köszönettel.
4	A -hAt többféle modalitást jelölhet (lásd Kiefer 1985, 2000, 2005), a (6b) többértelmű; egyértelműen szubjektív episztemikus modalitást jelölne az Az angyalok már az előszobában lehetnek mondatban (lásd Kiefer 2005: 73kk.).
5	„Subjectivity is expressed when the current speaker displays an attitude towards the predicated information [. . .] the speaker adds his degree of certainty” (Sanders–Spooren 1997: 91).
6	A langackeri modellben ezeknek a jelölőknek (pl. valószínűleg, azt hiszem) nem teljesen egyértelműek a hatóköri viszonyai, és problematikus az episztemikus lehorgonyzás kezelése is (az erre vonatkozó kritikát lásd Pelyvás 1998: 123 alatt). A (7) Sanders és Spooren megközelítésében is a teljes szubjektivizáció példája.
7	A hatékony információközlés működésére vonatkozó grice-i maximák között található a ’minőség’ kategóriáján belül az evidenciára vonatkozó specifikus maxima: „Ne mondj olyasmit, amire nézve nincs megfelelő evidenciád” (Grice 1997: 217). Az evidenciára vonatkozó maxima nem azt várja el, hogy a beszélő közlése tény, igaz legyen, nem a tudásra vonatkozik, hanem a beszélő vélekedésére: a partner azt várja el, hogy a beszélő azt mondja, amit igaznak vél (Palmer 1986: 84). Szociokulturálisan meghatározott társas kognitív tevékenységről és dinamikus jelentésképzésről lévén szó, például egy angyaltanfolyam elvégzőinek a nézőpontjából más megítélés alá eshet az (1a) mondat, mint az angyalokban nem hívők körében. Az információ implicit megállapodás szerinti értékelése és kezelése tehát a partnerek világreprezentációjától, szociokulturális tényezőktől függ, és a partnerek közötti együttműködés dinamikájában valósul meg, a propozíciók nincsenek a beszélőtől és a szituációtól függetlenül a fenti három (vagy több) típusba osztva.