Amennyiben a nyelvelméleti modellben leírandó nyelvi kompetenciát csak a nyelvi rendszer szabályokban leírható összefüggéseire korlátozzuk, ahogyan az például a generatív nyelvelméleti modellben történik, a kreativitás tulajdonképpen nem különbözik a produktivitástól, hiszen ez utóbbi is a nyelvi rendszer működő, azaz termékeny szabályainak alkalmazását jelenti. Ez azonban mind a kompetenciának, mind a kreativitásnak behatárolt, szűkkörű értelmezése. Zemszkaja (1992) a szóalkotással kapcsolatban például hangsúlyozza, hogy a nem produktív szabályok alapján vagy szabálytalanul létrehozott új szavak olyan kreatív folyamatok révén jönnek létre, amelyek—bár nem szabálykövetőek—szintén a nyelvi rendszerben meglévő lehetőségekre épülnek. Ez a megállapítás arra mutat rá, hogy a nyelvi kompetencia nemcsak a rendszer szabályainak ismeretéből áll, hanem a nyelvi rendszer egyéb összefüggéseinek ismeretéből is, tehát a kompetenciát, illetve a ráépülő kreativitás fogalmát tágabban lehet és kell értelmeznünk a szabályok ismereténél: a produktivitás és a kreativitás fogalma nem azonosítható egymással minden további nélkül. Különösen fontos a szóalkotási folyamatokban a különböző erősségű mintázatok szerepe a nem szabályalapú nyelvtanok felfogásában.1

A kreativitás mint szabályszegés típusú értelmezésben viszont, úgy tűnik, hogy éppen ellenkezőleg, a kreativitás és a produktivitás fogalma nemhogy nem esik egybe, de nem is egyeztethető össze egymással, mivel a kreativitásban a szabálytalanság, míg a produktivitásban a szabályszerűség a döntő mozzanat. Ha azonban a szabálytalanságot a konvencionálistól való eltérésként fogjuk fel, akkor tekintetbe kell vennünk azt is, hogy a szabályosság és a konvencionálistól való eltérés nem zárja ki egymást: a szabályosság is járhat a norma megsértésével. (Vö. a korábbiakban mondottakkal a rendszer és a norma különbségéről.) Ilyen az a gyermeknyelvben előforduló — a produktivitás fokozatai kapcsán már említett— jelenség, amelyet „alkotó hibázásként” vagy „okos hibaként” említettünk. Ezt többek között az magyarázza, hogy a produktív szabály alkalmazásának a norma általi korlátozásait a gyerek még nem sajátította el, tehát a nyelvi rendszernek megfelelő, de nem normatív alakokat hoz létre. A lexikai akadályozás figyelmen kívül hagyása előfordul a beszélt és a költői nyelvben is (pl. az egy szótagú főnevek szabályos igeképzője, az -l/-al/-ol/-el/-öl fordul elő a kör-öl-ben, amelyet a normatív köröz létezése ellenére használ a költő: Nem köröli, nem tapodja [. . .] (Szécsi Margit, Szv 89: 343); további példák találhatók Ladányi 1998-ban és 2000b-ben).

A fentiekből az következik, hogy a produktivitás és a kreativitás teljes szembeállítása sem fogadható el. Valóban, a produktivitást Bauer (1983) szabály által irányított kreativitásként határozza meg, Dressler (1981: 427; 1993: 5028) pedig arra mutat rá, hogy a morfológiai újítások még produktív szabályok esetében is tartalmazzák a szabályszegés mozzanatát, mivel mindig megszegik a nyelv lexikai normáit (vagy legalábbis azok egy részét). A gyerekek „okos hibáival” kapcsolatban szintén azt láttuk, hogy produktív szabályok esetében a szabályszerűség és a norma megszegése egyébként sem mindig egymást kizáró fogalmak.

Ezek szerint a produktivitást és a kreativitást helyesebb egymást kizáró fogalmak helyett egymással érintkező fogalmakként felfogni, amelyek közül a kreativitás a tágabb, többféle jelenséget átfogó kategória. Azt mondhatjuk, hogy a kreativitás valamilyen mértékben minden szóalkotási és ezen belül szóképzési folyamatnak is része. Így a produktivitást olyan fogalomként foghatjuk fel, amely mind a kreativitásnak, mind a szabályszerűségnek alá van rendelve, míg a szabályt megváltoztató kreativitás független a szabályosság fogalmától (vö. Dressler–Ladányi 1998: 34).

A produktivitásnak, ill. a produktivitás és a kreativitás közötti viszonynak a meghatározása összefügg az analógia fogalmának meghatározásával is, ill. azzal, hogy milyen szerepet tulajdonítunk az analógiának a szóképzési folyamatokban.

A szóképzésben az analógia fogalmát szokásosan a kreativitás fogalmához kötik, és mindkettőt szembeállítják a produktivitás fogalmával. A produktivitás fogalma a másik két fogalomnál egyébként is lényegesen nagyobb szerepet kapott a generatív grammatikában (sőt, mint láttuk, a kreativitás fogalmán gyakran egyszerűen a produktivitást értik), hiszen produktív szabályok megalkotásával nagyobb általánossági szint érhető el — ez pedig a generatív grammatikában a nyelvelméleti modell alapkövetelménye. Derwing és Skousen (1989) ugyanakkor arra hivatkozik, hogy azt a jelenséget, amelyet ma a generatív grammatikában nyelvi kreativitásnak neveznek (korábbi értelmezésünk szerint ez tulajdonképpen a nyelvi produktivitás fogalmának felel meg), már az újgrammatikus H. Paul, majd a strukturalista Bloomfield is az analógia fogalmával kapcsolatban tárgyalta; a pszichológia területéről a huszadik század hetvenes éveiben elinduló konnekcionista modellek pedig a nyelvészetben is újra elvezettek az analógia fogalmának újragondolásához, főként a mentális lexikonnal kapcsolatban. A konnekcionista felfogás szerint ugyanis a mentális szótár lexikai kapcsolatok gazdag hálózata, szabályok pedig a lexikai egységektől függetlenül nem léteznek. A morfológiában Bybee hálózati modellje, ill. analógiafelfogása is éppen ezt a nézetet tükrözi (vö. pl. Bybee 1988, 2006).2

Annak a nézetnek, amely az analógiát csak a kreativitáshoz köti és szembeállítja a produktivitással, az az alapja, hogy ebben a felfogásban az analógiát a produktív szabály alapján történő képzésmóddal szemben olyan eszköznek tekintik, amelynek során egyedi minta (és nem szabály) követésével jönnek létre új szavak (vö. Motsch 1981),3 pl. . . . számos egyszerűbbség végett [. . .] (Tandori 1976: 88)— itt az egyszerűbbség a kisebbség analógiájára jött létre, és annak szerkezeti felépítését követi.

Dressler többféle analógiafogalomra hivatkozik, amikor megállapítja, hogy az új, komplex morfológiai struktúrával rendelkező szavak létrehozásában szerepet játszó tényezők között a rendszer, azaz a kompetencia szintjén szerepe lehet a) a felszíni analógiának, b) a séma útján működő analógiának és c) a produktív szabály működésének.

A felszíni analógia értelmezése lényegében egybeesik Motsch analógiafogalmával. Ebben az esetben a képzés egy (vagy több) konkrét, aktuális mintát követ, amely gyakran hangzásában (pl. rímelési tulajdonságait tekintve) is nagyon hasonló az újonnan létrehozott derivátumhoz. (Példák: „[. . .] becses adat-kapat... ” (Tandori 1976: 156)— a kapat alak létrehozásában szerepe van az összetétel megelőző adat tagjának. Felszíni analógia eredménye például a pajtás szó helyett használt szabályszegő pajtatás (így!) szó (Parti Nagy 2000: 22), amelyet a költő a versszövegbeli hajtás—hajtatás szópár második tagjának analógiájára hozott létre.4 Kettős aktuális mintát követ a tapirgál5 szó: a tapogat, ill. a kapirgál szó alapján alkotta meg Parti Nagy (2003: 63)).

A séma alapján történő analógiás képzés kapcsán Dressler Köpcke (1993) analógiafelfogására hivatkozik, amelyben szerepet játszik a prototípus fogalma is (a prototípuselvről, ill. nyelvészeti fogalmakra történő felhasználásáról l. még Taylor 1989, ill. Dressler 1989, 1990). Eszerint a nyelvhasználatbeli új, komplex struktúrájú szó prototipikus aktuális szavak által hordozott sémára épül, de egzakt mintát az ilyen típusú képzésekhez nem lehet adni, mivel a sémát alkotó tagok között vannak nem prototipikusak is (pl. ápol – ápol-da, nevel – nevel-de, de lő/lövöldöz – lövöl-de).6

A szabályelvű nyelvtanok a fentiekkel ellentétben nem valamilyen (egy vagy több szó által képviselt) aktuális modell vagy séma, hanem absztrakt, termékeny szabályba foglalható minta követésével magyarázzák az új derivátumok produktív létrehozását (vö. Dressler–Ladányi 1998: 35).

Zemszkaja (1992: 182) Dresslernél is szélesebben értelmezi az analógia fogalmát. Az analógiát ő a szóképzés legfontosabb eszközének tekinti, mégpedig azért, mert szerinte ez a mechanizmus nemcsak a nem termékeny szóképzésben játszik szerepet, hanem a produktív képzéseket is meghatározza, csak ez a két különböző esetben eltérő módon történik. A különbséget a szóképzés termékeny és nem termékeny formái között az analógia szerepét illetően Zemszkaja abban látja, hogy az analógia a nem termékeny képzésmódok esetében (általában komplex morfológiai szerkezetű) szavak egyedi mintája alapján működik, míg produktív képzés esetében a szabálytípusokon keresztül érvényesül.

A produktív szabály fogalmával tehát az analógia egyes felfogások szerint összeegyeztethető (Zemszkaja: szabálytípusok útján működő analógia), mások az analógiát mint prototípusra épülő sémát (Köpcke) vagy mint a lexikai hálózat elemeinek lehetséges sémaszerű összefüggéseit (Bybee) határozzák meg, és így az analógia útján történő leírást a szabályok útján történő leírás alternatívájának tekintik. Ezekben a felfogásokban az a közös, hogy a szóalkotás szabályszerű és kevésbé szabályszerű mechanizmusainak egységesebb felfogását sugallják.