Ladányi Mária, Tolcsvai Nagy Gábor (szerk.)

Általános Nyelvészeti Tanulmányok XXII.

Tanulmányok a funkcionális nyelvészet köréből

2.1. A vizsgált szövegek műfaji jellegzetességei

A vizsgált korpusz magyarországi választási kampányok két, nagy jelentőségű televíziós vitájából származik. Mindkettőben két miniszterelnök-jelölt áll szemben egymással, az 1998-as vitában Horn Gyula és Orbán Viktor, a 2006-os vitában Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor.1 Az elnökjelölti kampányviták műfajával, ill. szövegtípusával kapcsolatban elmondható, hogy nincsenek kialakult kulturális szabályai, hanem nagyrészt a résztvevő felek kampánystábjai határozzák meg őket (így pl. a résztvevők számát, a tematikai és időbeli kereteket stb.).2 Néhány állandó jellemzőjük mégis van, és ezek különösen alkalmassá teszik őket a beszédaktusok, a metapragmatikai tudatosság és a figyelem összefüggéseinek vizsgálatára (vö. Avar 1998, Reményi 2003, Mazzoleni 2002: 161). Egyrészt ezek egyszerre az érvelő viták és a televíziós showműsorok műfajába is tartoznak, tehát egyidejűleg fontos bennük a beszélgetés t r a n z a k c i ó s (tartalmi) és i n t e r a k c i ó s (személyes viszonyokra vonatkozó) síkja (Brown–Yule 1983: 2)—vagyis az érvelés, a racionális meggyőzés, a tartalom mellett kiemelt szerepe van a vitázók showbeli teljesítményének, hanglejtésének, gesztusainak és interakciós szereplésének, a kialakuló „összbenyomásnak” (Avar 1998: 67, Szilágyi 2006b: 41, Nemesi 2000).3 E kampányviták másik fő jellegzetessége, hogy a hétköznapi vitatkozástól eltérően itt nem a partner, hanem a nézőközönség meggyőzése a cél, így a beszélő szavainak c í m z e t t j e nemcsak a beszédpartner, hanem elsősorban a n é z ő k (Reményi 2003: 71). Ez az áttételesség—a viták nagy tétjét is tekintetbe véve—a beszélők részéről növeli a befogadói figyelem követését (Chafe 1994: 82) és a metapragmatikai tudatosságot, mivel a beszélő—beszédpartnere mellett—a nézőket, ill. a hallgatókat és a rájuk tett hatást is fokozott figyelemmel kíséri (vö. „audience design” — Bell 1984, Bartha 1998: 34, Clark–Carlson 1982; „speech convergence”—Coupland 1995 stb.). A hallgatóság figyelembevétele az előzetes felkészülésben, az interakciós stratégia megtervezésében is meghatározó. A politikai retorika e területén jelentős szerepet kapnak a retorikai befolyásolás és a verbális manipuláció lehetőségei. A meggyőzés eszközeként fontosak a határozottságot, értelmi nyomatékot növelő jelenségek; az interakciós síkon lényeges a küzdelem aspektusa (Reményi 2003: 74), így a nyelvi dominancia (fölény, „győzelem”) és a kontroll (irányítás) elérése. Az általános beszédhelyzet (közéleti nyilvános beszéd) és a felek magas társadalmi státusza, illetve a kampányok pszichológiája mint általános szituációs keret eközben nagymértékű udvariasságot, valamint pozitív, konstruktív attitűdöt (vagy legalábbis konstrtuktív attitűd látszatának keltését) követeli meg.4 Így több, egymással ellentétes szempont is érvényesül a szövegek létrehozásában, s ezek mind az előzetes tervezés, mind a tényleges vita során (tudatosan vagy öntudatlanul is) működnek.5 Mindebből az is következik, hogy a befogadói figyelem kapcsán itt elsősorban a nézők (a hallgatóság) figyelmét tartjuk szem előtt.

Miközben a beszélők részéről korlátozott spontaneitás és fokozott tudatosság (stratégiatervezés, szakmai felkészítés stb.) jellemző, a hallgatói-nézői befogadás a spontán beszélgetésekhez hasonlóan közelíti meg ezeket a beszédeseményeket, és jóval kevésbé tudatos a feldolgozásban: a jelölteket a választók elsősorban benyomások alapján, „zsigerileg” ítélik meg (Herstein 1996: 257), a tartalom értékelése csak ezután következik (Avar 1998: 67, Herstein 1996: 258). Az információfeldolgozásnak természetes mentális korlátai is vannak; kísérletek tanúsítják, hogy a befogadók nem végeznek teljeskörű összehasonlítást a jelöltek és programjaik között, csak néhány domináns tényező válik számukra fontossá. Ezek között is a negatív információk és benyomások a feltűnőbbek, és meghatározóbban hatnak az értékelésre (Herstein 1996: 243–261, Metts–Bowers 1994: 533). Igen fontos tehát, hogy hogyan alakulnak a vitázó miniszterelnök-jelöltekről való benyomások, vita közben mire terelődik a hallgatóság figyelme, mely részletek, tulajdonságok vagy aspektusok kerülnek előtérbe számukra.

1	Emellett voltak moderátorok, de azok társalgásbeli szerepe kizárólag technikai jellegű és egyébként is minimális volt, ezért ebben az elemzésben csak a két fő szereplő megszólalásaival foglalkozom.
2	A vitában szerepelhet két vagy több miniszterelnök-jelölt is; eltérő lehet a moderátor szerepe; a vita lefolyása lehet egészen spontán, de kisebb vagy nagyobb mértékben szabályozott is (pl. időkeretek, sorrend, tematika tekintetében); a jelöltek beszélhetnek egymással, de egymás megszólítása tiltva is lehet; fordulhatnak a moderátor vagy frontálisan a közönség felé is stb. (részletesen: Bíró Nagy 2006: 54, Mazzoleni 2002: 164). A műfaj általános interakciós jellemzője a tematikai és időbeli behatároltság, valamint a közönségre tett hatás kiemelt fontossága.
3	A vitáknak a választásokra tett közvetlen hatását, illetve egyes konkrét vitabeli jelenségek hatását a választókra ugyanakkor igen nehéz megjósolni, ill. felmérni (még utólag is), l. pl. Angelusz (1997), Reményi (2003: 67).
4	A pozitív érzelmek kulturálisan preferáltabbak, egyes elméletek szerint a pozitív attitűd a normatív. Ennek azonban a másik oldala is igaz: a negatív attitűdnek nagyobb a figyelemfelhívó ereje (Knapp–Miller 1994: 533).
5	Természetesen nincs arról szó, hogy a vitázó felek minden egyes beszédaktusukat a hallgatóság manipulálásának céljával alakították és alkalmazták volna, ugyanakkor nyilvánvaló, hogy a hallgatóság figyelembevétele alapvető diskurzusalakító szempontként működött. Vö. „Not all choices are made equally consciously or purposefully. Some are virtually automatic, others are highly motivated” (Verscheuren 1995: 15). E tanulmány a beszélői intencióval nem foglalkozik, csak az adott beszédaktusok lehetséges, ill. feltételezett hatásával a befogadói feldolgozásra. A vitázók nyelvi viselkedése különböző mértékben lehet spontán, ez az előre egyeztetett keretektől is nagymértékben függ. Az 1998-as Horn–Orbán-vita például igen nagyfokú spontaneitást mutatott (kis tematikai behatároltság, moderátor csekély szerepe), a 2006-os Gyurcsány–Orbán-vita ellenben rendkívül szoros keretek között zajlott, nagyon eltávolodott a vita (sőt a párbeszéd) szokásos jellemzőitől, csak kevés és kismértékű spontaneitásra volt módja a résztvevőknek. A különféle szakemberek által végzett részletes előzetes tervezés, felkészítés szintén erősen befolyásolja a produkciót. Ugyanakkor ez a nézők általi befogadást és értékelést nem vagy csak minimálisan érinti.