SAH-ot követően elhúzódó agyi ischaemiás tünetekkel és/vagy az agyi artériák angiográfián kimutatható szűkületével járó kórforma. Az ictust követő 3 napon belül szinte soha nem jelentkezik (ezért mondták kedvezőnek és ajánlották az akut beavatkozásokat mind sebészi, mind endovascularis ellátás esetén), tehát a 4. napon kezdődik, majd csúcsát a 6–8. napon éri el, és a 14. nap után jelentős mértékben csökken (a közel 2 hetes ischaemia azonban nem marad következmények nélkül). Rizikófaktora a rosszabb kezdeti neurológiai állapot (magasabb Hunt–Hess-fokozat), CT-felvételeken a kiterjedtebb és nagyobb mennyiségű subarachnoidealis vér (magasabb Fischer-pont) (9–10. ábra). Az erek basalis tónusáról gondoskodó NO hatásában, vasodilatatiójában főként a vörösvértestek, a hemoglobin-bomlástermékek okoznak zavart, nemcsak komoly érszűkületet (vasospasmust), hanem szövettani elváltozásokat is létrehozva. A tünetek a fejfájás újbóli fokozódásában, a tudatállapot változásában, valamint az érintett agyi erek ellátási területének megfelelő működéskiesések jelentkezésében nyilvánulnak meg. Diagnózisában a szimptómák mellett a képalkotó vizsgálatok nyújtanak segítséget, egyrészt az erek vasoconstrictiójának kimutatásával (transcranialis Doppler, TCD; DSA; CTA; MRA), másrészt az agyi vérátáramlásban bekövetkezett változás megjelenítésével (CT-, MR-perfúzió; SPECT; xenon-CT). A TCD-vizsgálat noninvazív, folyamatos kontrollként is használható ultrahangalapú eljárás, amellyel már a radiológiailag „kezdődőnek” ítélt vasospasmus is kimutatható; a 120–200 cm/s értékek közepes, míg a >200 cm/s értékek súlyos vasospasmusra utalnak. Kezelésére számos lehetőséget ajánlanak, ám egyik sem kecsegtet megbízható eredménnyel.