A keret nélküli stereotaxiás mérések a mozgáskövető rendszerek megjelenésével együtt váltak lehetővé. A klinikai gyakorlatban való legkorábbi használatuk a mágneses tér érzékelésén alapuló követőrendszerek első orvosi alkalmazásaihoz köthető (Polhemus 3Space, Fastrack, 1988, Polhemus Inc., USA). Ez az 1990-es évek elejétől kiegészült az ultrahangalapú (Zebris JMA, Zebris GmbH, Németország) rendszerekkel, majd a 90-es évek közepén jelent meg a sebészeti alkalmazások terén ma leginkább elterjedt, optikai elvű, sztereó kamerát használó követőrendszer (Polaris, Northern Digital Inc., Kanada). A három mozgáskövető technológia ma már jól látható módon specializálódott különböző területekre. A mágneses mozgáskövetést korlátozzák a műtéti térben föllépő torzítások, interferenciák, de előnye a test belsejében való alkalmazhatóság. Az ultrahang-érzékelésen alapuló rendszerek elsősorban a humán mozgáskövetésben terjedtek el, és jól használhatók patologikus mozgásminták felismeréséhez, ám sterilizálhatósági és zajérzékenységi problémák miatt sebészeti beavatkozásokhoz nem. Ezzel szemben az optikai mozgáskövetés megbízhatóan képes nagy pontosságot garantálni, könnyen beépíthető a műtéti környezetbe, és jól adaptálható a különböző műtéti eszközökhöz.