Erről a területről is volt már szó a jegyzet különböző részeiben; most csak néhány főbb szempontot foglalunk össze. Indiában az angol idők óta létezik egységes büntető törvénykönyv, amely 1862-ben lépett hatályba, és azóta korszerűsítették. 1974-ben lépett hatályba a büntető eljárásjogi törvény. Változatlanul nincs, és egyelőre nem is várható az ország valamennyi állampolgárára kiterjedő polgári törvénykönyv. Csak a főbb felekezetek szerinti jogszabályok léteznek. Az egységes polgári törvénykönyv távoli célkitűzés. Néhrú miniszterelnök óriási tekintélyével és politikája általános támogatottságával a függetlenségi mozgalmat követő évek lendületében elérte, hogy legalább a hindukra vonatkozó polgári törvényeket egységesítsék az egész országra kiterjesztve – ami nem volt jelentéktelen tett. Így 1955-ben és 1956-ban egymás után fogadták el a vonatkozó négy törvényt.74 A muszlimokat érintő polgári ügyekben lefolytatott ítélkezés hagyományos szabályok szerint történik, a Korán és a szunna alapján áll. A bíráskodás is hagyományos. A muszlimok kevésbé fordulnak az állami bíróságokhoz polgári jogviták esetén, inkább az egyházi szervek ítélő testületeit és a kádikat keresik meg, természetesen csak a házassági, örökösödési és családjogi kérdésekben. Bűnügyekben az ő esetükben is kizárólag az állami bíróságok az illetékesek. A muszlim személyi jog értelmében Indiában a poligámia továbbra is engedélyezett, bár a hinduknak megtiltották. Más kérdés, hogy a több mint fél évszázada elfogadott törvényeket a hinduk országszerte mennyire ismerik, és mennyire tartják tiszteletben. Kétségtelen tény azonban, hogy a fundamentalista hinduk számára az egyik legmarkánsabb muszlimellenes érv éppen a négy feleség engedélyezése. Az is igaz, hogy Indiában számos archaikus muszlim jogszabály megmaradt, amelyeket más muszlim országokban esetleg már felszámoltak. Ilyen például a válás háromszoros kimondásának szabálya.75