Simonyi Károly

A fizika kultúrtörténete a kezdetektől a huszadik század végéig


Lorentz elektronelmélete

A klasszikus elektrodinamika a csúcspontját Lorentz elektronelméletében érte el (1891). Lorentz (4.4-57 ábra) úgy tekintette, hogy az elektromágneses jelenségek hordozója mindig az anyagtól mentes éter, létrehozója az elektromos töltések mozgása; az egyenletesen mozgó töltések vagy nyugvó töltések a sztatikus vagy stacionárius teret hozzák létre, a gyorsuló töltések pedig az elektromágneses hullámokat. Az anyag jelenléte ezen a képen csak annyiban változtat, hogy az anyag rugalmasan összekötött vagy esetleg szabadon elmozduló töltött részecskékből áll, amelyek a maguk részéről természetesen szintén létrehozzák az éterben az elektromágneses teret. A fény és az anyag vagy általánosabban, az elektromágneses hullámok és az anyag kölcsönhatása éppen abban áll, hogy a beérkező hullám elektromág neses tere erőhatást gyakorol a töltésekre, megváltoztatja azok mozgási állapotát és így a beeső hullám és a megváltoztatott mozgásállapotú anyagrészecskék által kisugárzott hullám együttesen jelentkezik mint eredő hullám. Igen nagy szerephez jut tehát az egész Lorentz-elméletben a kölcsönhatást leíró Lorentz-erő:

A fizika kultúrtörténete a kezdetektől a huszadik század végéig

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 490 6

A magyar természettudományos könyvkiadás talán legjelentősebb műve most először jelenik meg a legendás szerző által megalkotott teljességében. A 2001-ben elhunyt Simonyi Károly legutoljára egy német kiadás számára dolgozott könyvén, s az ekkor keletkezett szakaszok, amelyek a XX. század utolsó évtizedét is átfogják, csak most jutnak el a hazai olvasókhoz. A fizika kultúrtörténete az emberi gondolkodással egyidős tudományág fejlődését mutatja be a kezdetektől napjainkig. Az izgalmas történetet a fontos mérföldköveket jelentő kísérletek, elméletek és bizonyítások könnyen érthető leírásán túl a fizikával sokszor szorosan összefonódva kibontakozó egyetemes bölcselet és művészet alkotásaiból választott szemelvények illusztrálják. A könyv tanúsága szerint egy-egy jelentős természettudományos felismerés ugyanakkora teljesítmény és a civilizáció ugyanolyan ünnepe, mint a kultúra vagy művészet bármely közismert, nevezetes alkotása. Mindkettő egy tőről, az emberi zsenialitásból fakad. A mű népszerűségét éppen az adja, hogy befogadásához nem kell túlzottan sok fizikai ismeret, így mindenki, aki a kultúra értékei iránt fogékony, értékes olvasmányként forgathatja.

Hivatkozás: https://mersz.hu/simonyi-a-fizika-kulturtortenete//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave