5.7.4.2. Csoportok és szimmetriák

A kvantum-elektrodinamika (QED) úttörő sikerét akkor érte el az 1940-es évek második felében, amikor megoldódott az elektromágneses kölcsönhatási energia kiszámítása során fellépő (egyes esetekben többszörösen) végtelen értékek eltávolítása. Ezt az eljárást renormalizációnak hívják. A renormalizálhatóság az elektrodinamika mértékszimmetriájából következik, amely egyebek között az elektromágneses térerősségek mértékinvarianciáját is garantálja. Némi túlzással állítható: ahogyan a geometriai optika teljességgel levezethető a legrövidebb terjedési idő elvéből, úgy az egész elektrodinamika – a fotonok léte minden tulajdonságukkal (egységnyi spin, nulla nyugalmi tömeg) – a mértékinvariancia következménye. Ez a magával ragadó, esztétikus és sikeres gondolat nagy kihívást jelentett a kutatóknak.

A mértékszimmetria az általános szimmetriacsoport egy speciális esete. Egy fizikai elmélet akkor rendelkezik a mértékszimmetriával, ha fizikai tartalma az ún. mértéktranszformációkkal szemben változatlan, röviden mértékinvariáns. Mértéktranszformációnak az elméletben szereplő térmennyiségeknek alkalmasan választott hely- és időfüggő függvények hozzáadásával, illetve fázistényezővel történő megszorzásával előidézett megváltozását hívják. Ha eközben a releváns (megmérhető) fizikai mennyiségek változatlanok maradnak, akkor beszélünk mértékinvarianciáról. A legegyszerűbb mértékinvarianciát demonstráló transzformáció az, amikor az elektrosztatikus potenciálhoz egy tetszőleges állandót adnak, miközben az elektrosztatikus térerősség változatlan. Általánosabban kijelentve: a Maxwellegyenletek változatlanok a négyes potenciál mértéktranszformációja során.

A mértékszimmetriák leírásában a csoportelmélet matematikai diszciplínáját alkalmazzák, konkrét matematikai eszközei pedig mátrixokként ábrázolhatók.

Arthur Cayley vezette be önálló objektumokként a mátrixokat 1858-ban. Ezzel a lineáris egyenletrendszerek kezelése jelentősen leegyszerűsödött.

A következőkben kizárólag négyzetes mátrixokkal lesz dolgunk. Feltételezzük, hogy a mátrixok determinánsa nullától különbözik. Azt a mátrixot, amelynek csupa egység áll diagonális elemeiben és azon kívül minden eleme nulla, egységmátrixnak hívják. A legfontosabb számítási szabályok a következők:

A szorzás kommutatívitása általában nem érvényes: AB≠BA

Az asszociativitási szabály szigorúan érvényes: A(BC)=(AB)C≡ABC)

Az egységmátrixra érvényes reláció a következő: A1=1A=A

Nem elfajult mátrixra (azaz ha detA≠0) létezik az inverz mátrix, amelyet A–1 jelöl:

AA–1=A–1A=1.

A mátrixszámítást a fizikusok számára a kvantummechanika Heisenberg által adott megfogalmazása, a mátrixmechanika tette különösen érdekessé. A következőkben vázlatosan bemutatandó csoportelmélet az elmúlt években a részecskefizikusok mindennapi munkaeszköze lett.

A csoportelmélet elsődleges alapjait Évariste Galois rakta le 21 éves korában, néhány nappal halálos kimenetelű párbaját megelőzően. Az egyváltozós, állandó együtthatós n-ed fokú egyenletek megoldhatóságának kérdését vizsgálta. A csoport fogalom bevezetésével sikerült megoldania ezt az ősi feladatot.

Az elemek egy halmaza akkor alkot csoportot, ha

1. létezik minden két elemnek egy rendezett kapcsolata (amelyet szorzásnak hívnak), amely újfent a halmaz egy elemét adja;
2. erre a kapcsolatra (szorzásra) érvényes az asszociativitás tulajdonsága : A(BC)=(AB)C;
3. létezik az egységelem E: EA=A, a csoport minden A elemére;
4. minden elemnek van egy inverz eleme, amelyre AA–1=E teljesül.

A kommutatívitási szabályt nem követelik meg általánosan. Azt a csoportot, amelynek minden elempárjára fennáll AB=BA, abeli csoportnak hívják.

A csoport fogalmának bevezetése a legkülönbözőbb (szorzási) kapcsolattal rendelkező, egyebekben eltérő sokaságok egységes tárgyalását teszi lehetővé. Igen egyszerű (végtelen) csoportot alkotnak az egész számok, ahol az összeadás művelete definiálja a két elem „szorzási” kapcsolatát. Minthogy a négyzetes mátrixok szorzása újfent négyzetes mátrixra vezet, az azonos rangú, nem elfajult négyzetes mátrixok egy (végtelen) csoportot alkotnak. A nem elfajultság tulajdonsága az inverz mátrix létezésének szükséges feltétele. Az egyszerű véges csoport „mintapéldánya”a következő számnégyes: 1, j, –1, –j, ahol a szokásos szorzás művelete adja a rendezett kapcsolatot.

A részecskefizikában a szimmetriacsoportok döntő szerepet játszanak. A legegyszerűbbek és legszemléletesebbek azok a csoport műveletek, amelyek egy-egy geometriai testet (a síkban vagy a háromdimenziós térben) önmagába visznek át. Egyszerű példa látható az 5.7-13 ábrán. Egy egyenlő oldalú háromszöget 6 művelet visz át önmagába:

1. a 120°-os forgatás,

2. a 240°-os forgatás ,

3. az I egyenesre történő tükrözés,

4. a II egyenesre történő tükrözés,

5. a III egyenesre történő tükrözés,

6. az egységelem alkalmazása, amely a háromszöget változatlanul hagyja.

 

search 5.7-13 ábra.

A fent emlegetett három csoportot úgy választottuk és az elemekre olyan jelölést alkalmaztunk, hogy a három csoport szorzótáblái azonosak legyenek. Erről a megfelelő műveletek elvégzésével könnyű meggyőződni. Ezeket a csoportokat egymással izomorfoknak nevezik: az egyiken elvégzett vizsgálatok a másik megfelelő vizsgálatainak eredményére vonatkozó felvilágosítást is adnak. A matematikailag könnyebben kezelhető mátrixcsoportot a többi (izomorf) csoport reprezentánsának tekinthetjük.

 

Ezeket a műveleteket, amelyek ennek a (véges) szimmetriacsoportnak az elemeit alkotják az A,B,C,D,F és E betűkkel jelöljük. A szorzást két művelet egymás utáni elvégzése valósítja meg. Könnyen belátható, hogy a szorzással újfent a csoport egy elemére jutunk. Létezik az inverz elem is: minden művelethez található egy olyan, amely visszaállítja az eredeti helyzetet. A véges csoport szerkezetének vizsgálatához a legfontosabb eszköz az ún. szorzótábla.

A részecskefizikában előforduló speciális csoportok az U(n) unitér csoport SU(n) alcsoportjai. Az unitér csoportokat olyan mátrixok reprezentálják, amelyekre ÃT=A–1, ahol à az összes mátrixelemnek komplex konjugáltjával történő helyettesítése révén jön létre A-ból, AT pedig A transzponáltja, azaz a mátrix sorai és oszlopai felcserélésével keletkező mátrix. A mátrix inverzét A–1 jelöli, végül n a mátrix rangja. A speciális unitér csoport, SU(n) elemeit reprezentáló mátrixok determinánsa +1 (az elnevezésben az „S” betű a „speciális” szóra utal).

Az elektromágneses kvantumtér mértékszimmetriája U(1) szimmetria. A szokásos térben ez a legegyszerűbb szimmetriát, a kör forgási szimmetriáját fejezi ki. Mint fentebb említettük, a kvantum-elektrodinamika e szimmetriája révén renormalizálható az elmélet, és válik lehetségessé az elektron anomális mágneses momentumának vagy a Lambeltolódásnak alig hihetető pontosságú (elméleti) meghatározása.

Az SU(2) szimmetria vezetett a gyenge kölcsönhatások rövidéletű V-A elméletére (a „V” és az „A” betűk itt a vektor és axiál-vektor elnevezésekre utalnak).

Az U(1)xSU(2) kombináció segítségével fejlesztették ki a renormalizálható elektrogyenge elméletet (Glashow–Salam–Weinberg, 1967).

Az erős kölcsönhatások mértékelmélete, a kvantum-kromodinamika (QCD) az SU(3) mértékszimmetrián alapul (Fritzsch–Gell-Mann–Leutwyler, 1973).

Az elektrogyenge kölcsönhatás elmélete a QCD-vel együtt alkotja a standardmodellt avagy a Standard Elméletet, amelyet az 1980-as években általánosan elismertek és azóta kiterjedten alkalmaznak.

A Standard Elmélet az SU(3)xSU(2)xU(1) csoport kombinációra épül. Glashow és Georgi keresték azt az egyetlen csoportot, amelyre a három kölcsönhatás egységes elmélete alapozható. Ők erre a célra az SU(5) csoportot vélték alkalmasnak.

Tartalomjegyzék

• A FIZIKA KULTÚRTÖRTÉNETE a kezdetektől a huszadik század végéig
• Impresszum
• Szerkesztői előszó
• chevron_rightBevezetés
  • 0.1. A fizikatörténet kapcsolata mai életünkkel
  • chevron_right0.2. Értékelés és periodizáció
    • 0.2.1. Időbeosztás a tudományos tevékenység intenzitása alapján
    • 0.2.2. A tudományos megismerés, ahogy a ma fizikusa látja
    • 0.2.3. Periodizáció az elméleti szintézis szerint
    • 0.2.4. Absztrakció. Modellalkotás
  • chevron_right0.3. A tudományelmélet elemei
    • 0.3.1. Csalóka egyszerűség
    • 0.3.2. Ráció és empíria
    • 0.3.3. Az induktív módszer buktatói
  • chevron_right0.4. A történelem dinamikája
    • 0.4.1. A mozgató erők
    • 0.4.2. Határok. Lehetőségek. Veszélyek
    • 0.4.3. Bizonytalanság az egzaktságban
    • 0.4.4. A fizika új szerepkörben
    • 0.4.5. A fizika korszakai és azok jellemzése
• chevron_rightElső rész
  • chevron_rightAz antik örökség
    • chevron_right1.1. A görögök adóssága
      • 1.1.1. A tudomány kezdetei
      • 1.1.2. Egyiptom és Mezopotámia
    • chevron_right1.2. Összhangzó szép rend
      • 1.2.1. Előzetes áttekintés: időbeli, térbeli és logikai kapcsolatok
      • 1.2.2. Misztika és matematika: Püthagorasz
      • 1.2.3. Gondolat és valóság
      • 1.2.4. Platón a megismerésről és az ideákról
    • chevron_right1.3. Az anyag és a mozgás. Az arisztotelészi szintézis
      • chevron_right1.3.1. Atomok és elemek
        • 1.3.1.1. Platón és az „elemi részek”
      • 1.3.2. A földi mozgás: a peripatetikus dinamika
      • 1.3.3. Az égi mozgás
      • 1.3.4. Az arisztotelészi világkép
      • 1.3.5. Részlet Arisztotelész Metafizikájából
    • chevron_right1.4. Az antik szaktudományok csúcsteljesítményei
      • 1.4.1. Arkhimédész
      • 1.4.2. Az égi mozgások ptolemaioszi rendszere
      • 1.4.3. A kozmosz méretei. Geográfia
      • 1.4.4. Geometria
      • 1.4.5. Eszközök, technika
    • chevron_right1.5. A hellenizmus alkonya
      • 1.5.1. Pesszimista bölcsek
      • 1.5.2. Ágoston az asztrológia képtelenségeiről
      • 1.5.3. Ágoston az időről
• chevron_rightMásodik rész
  • chevron_rightAz örökség sáfárai
    • chevron_right2.1. Ezer év mérlege
      • 2.1.1. Miért nincs folytatás?
      • 2.1.2. Európa formát ölt
      • 2.1.3. A technika forradalma
      • 2.1.4. Kolostorok, egyetemek
    • chevron_right2.2. Az antik örökség átmentése
      • 2.2.1. A közvetlen csatorna
      • 2.2.2. Bizánc
      • 2.2.3. Az arab közvetítés
      • 2.2.4. Vissza a forráshoz
    • chevron_right2.3. Hinduk és arabok
      • 2.3.1. A tízes számrendszer
      • 2.3.2. Algebra – algoritmus
      • 2.3.3. Az arab csúcsteljesítmény
    • chevron_right2.4. Nyugat magára talál
      • 2.4.1. Fibonacci: a számolás művésze
      • 2.4.2. Jordanus Nemorarius, a statikus
      • 2.4.3. A leíró mozgástan: Nicole d’Oresme és a Merton College
      • 2.4.4. A megreformált peripatetikus dinamika
      • 2.4.5. Buridan impetuselmélete
      • 2.4.6. Fizika az asztronómiában
      • 2.4.7. Eredmények
      • 2.4.8. Nicole d’Oresme érvei a Föld mozgása mellett
    • chevron_right2.5. Természetfilozófia a középkorban
      • 2.5.1. Hit, tekintély, tudomány
      • 2.5.2. Hit és tapasztalat
    • chevron_right2.6. A reneszánsz és a fizika
      • 2.6.1. Művészet, filológia, természettudomány
      • 2.6.2. Előrelépés a mechanikában
      • 2.6.3. A művészek tudománya
      • 2.6.4. Leonardo da Vinci
      • 2.6.5. A szakasztronómusok színre lépnek
      • 2.6.6. A nyomtatott könyv szerepet kap
• chevron_rightHarmadik rész
  • chevron_rightRombolás és alapozás
    • 3.1. A világ 1600 körül
    • chevron_right3.2. Számmisztika és valóság
      • 3.2.1. Vissza Platónhoz – új szellemben
      • 3.2.2. A múltba néző forradalmár: Kopernikusz
      • 3.2.3. Egy kompromisszum: Tycho de Brahe
      • 3.2.4. A világ harmóniája: Kepler
    • chevron_right3.3. Galilei – és akiket elhomályosít
      • chevron_right3.3.1. Az égi és földi világ egysége
        • 3.3.1.1. Részletek a Dialogóból
      • 3.3.2. Lejtő. Inga. Hajítás
      • 3.3.3. Galilei nagysága
      • 3.3.4. A háttérben: Stevin és Beeckman
      • 3.3.5. A csatlakozás lehetősége
    • chevron_right3.4. Az új filozófia: a kételyből módszer lesz
      • 3.4.1. Bacon és az induktív módszer
      • 3.4.2. Módszer a biztos igazságok fellelésére: Descartes
      • 3.4.3. Descartes mozgástörvényei
      • 3.4.4. Az első kozmogónia
      • 3.4.5. A kultúra peremén
    • chevron_right3.5. Fény, vákuum, anyag a XVII. század közepe táján
      • 3.5.1. A Descartes–Snell-törvény
      • 3.5.2. A Fermat-elv
      • 3.5.3. Vákuum és légnyomás
      • 3.5.4. Kezdő lépések a ma kémiája felé
    • chevron_right3.6. Descartes-on túl, Newtonon innen: Huygens
      • 3.6.1. A dinamika huygensi axiómái
      • 3.6.2. A matematikai inga
      • 3.6.3. A cikloidális inga
      • 3.6.4. A fizikai inga
      • 3.6.5. Az ütközési törvények mint az inerciarendszerek ekvivalenciájának következményei
      • 3.6.6. A körmozgás
    • chevron_right3.7. Newton és a Principia. A newtoni világkép
      • 3.7.1. A Newtonra váró feladatok
      • 3.7.2. Az erőhatás a mozgásállapot változtatója és nem fenntartója
      • 3.7.3. Az egyetemes gravitáció törvénye
      • 3.7.4. Részletek a Principiából
      • 3.7.5. A filozófus Newton
• chevron_rightNegyedik rész
  • chevron_rightA klasszikus fizika kiteljesedése
    • chevron_right4.1. A XVIII. század induló tőkéje
      • 4.1.1. Eredmények és amiről eddig még nem esett szó
      • 4.1.2. Hullám vagy részecske
      • 4.1.3. A koordinátageometria
      • 4.1.4. A differenciál- és integrálszámítás: az egészen „nagyok” vitája
      • 4.1.5. Descartes mellett és ellen
      • 4.1.6. Voltaire és a filozófusok
    • chevron_right4.2. Méltó utódok: d’Alembert–Euler–Lagrange
      • 4.2.1. A továbbhaladás lehetséges útjai
      • 4.2.2. A statika eredményei
      • 4.2.3. A newtoni mechanika, ahogy azt Euler az utókor számára kidolgozta
      • 4.2.4. Az első variációs elv a mechanikában: Maupertuis
      • 4.2.5. Az első „pozitivista”: d’Alembert
      • 4.2.6. Modern gondolatok
      • 4.2.7. A mechanika mint poézis
    • chevron_right4.3. A fény százada
      • 4.3.1. A felvilágosodás
      • 4.3.2. Részletek Holbach: A természetről című művéből
      • 4.3.3. A „Nagy” Enciklopédia
      • 4.3.4. D’Alembert: Elöljáró beszéd
      • 4.3.5. A fizika szilárdnak hitt fundamentuma: Kant
    • chevron_right4.4. Az effluviumtól az elektromágneses térig
      • 4.4.1. Petrus Peregrinus és Gilbert
      • 4.4.2. A haladás menetrendje
      • 4.4.3. Kvalitatív elektrosztatika
      • 4.4.4. A mérő elektrosztatika
      • 4.4.5. Az elektromos töltések áramlása
      • 4.4.6. Az áram mágneses tere. A természetfilozófia termékenyítő hatása
      • 4.4.7. Az áramok kölcsönhatása: a newtoni gondolat kiterjesztése
      • 4.4.8. Faraday: a legnagyobb kísérletező
      • 4.4.9. Maxwell: az elektromágneses tér
      • 4.4.10. Az elektromágneses fényelmélet
      • 4.4.11. Lorentz elektronelmélete
    • chevron_right4.5. Hő és energia
      • 4.5.1. A hőmérő
      • 4.5.2. A caloricum mint előremutató elmélet: Joseph Black
      • 4.5.3. És mégis mozgás a hő: Rumford
      • 4.5.4. Fourier elmélete a hővezetésről
      • 4.5.5. A caloricum és állapotegyenlet
      • 4.5.6. A Carnot-ciklus
      • 4.5.7. A hő kinetikus elmélete: az első lépések
      • 4.5.8. Az energiamegmaradás tétele
      • 4.5.9. A kinetikus gázelmélet
      • 4.5.10. A termodinamika második főtétele
      • 4.5.11. Entrópia és valószínűség
    • chevron_right4.6. Anyagszerkezet és elektromosság: a klasszikus atom
      • 4.6.1. A kémia mint az anyag atomos felépítésének propagálója
      • 4.6.2. Az elektron: J. J. Thomson
      • 4.6.3. Ismét a kémia segít: a periódusos rendszer
      • 4.6.4. Az első elképzelések az atom felépítéséről
      • 4.6.5. Az egész számok újra felbukkannak: a vonalas színképek
      • 4.6.6. Búcsú a XIX. századtól
• chevron_rightÖtödik rész
  • chevron_rightA XX. század fizikája
    • chevron_right5.1. „Felhők a XIX. századi fizika egén”
      • 5.1.1. Befejezés vagy kiindulás
      • 5.1.2. Mach és Ostwald
    • chevron_right5.2. A relativitáselmélet
      • 5.2.1. Az előzmények: az abszolút sebesség mérésének meghiúsulása
      • 5.2.2. Beillesztési kísérletek
      • 5.2.3. A főszereplők: Lorentz, Einstein, Poincaré
      • 5.2.4. Távolság- és időmérés
      • 5.2.5. A tömeg–energia-ekvivalencia
      • 5.2.6. Az anyag mint a tér geometriájának meghatározója
      • 5.2.7. Einstein a téridőről
      • 5.2.8. Newton, Einstein és a gravitáció
    • chevron_right5.3. A kvantumelmélet
      • 5.3.1. A feketesugárzás a klasszikus fizikában
      • 5.3.2. Planck: a megoldáshoz az entrópián keresztül vezet az út
      • 5.3.3. Az energiakvantum megjelenik
      • 5.3.4. Einstein: a fény is kvantált
      • 5.3.5. Bohr: az atom „klasszikus” kvantumelmélete
      • 5.3.6. A sugárzási formula statisztikus levezetése: előjáték a kvantumelektronikához
      • 5.3.7. A mátrixmechanika: Heisenberg
      • 5.3.8. Einstein és Heisenberg
      • 5.3.9. A hullámmechanika: Schrödinger
      • 5.3.10. Heisenberg: a koppenhágai értelmezés
      • 5.3.11. Operátorok. Kvantum-elektrodinamika
      • 5.3.12. A kauzalitás problémája
      • 5.3.13. Neumann János a kauzalitásról és a rejtett paraméterekről
      • 5.3.14. Munkaeszköz és filozófia
      • 5.3.15. Mi maradt a klasszikus fizikából?
    • chevron_right5.4. Magszerkezet. Magenergia
      • 5.4.1. Visszatekintés az első három évtizedre
      • 5.4.2. Az atommagra vonatkozó ismeretek főbb állomásai
      • 5.4.3. Miért fluoreszkál az uránsó: Becquerel
      • 5.4.4. A hősi kor főszereplői: a Curie házaspár és Rutherford
      • 5.4.5. A Rutherford–Bohr-modell kialakul
      • 5.4.6. Az első mesterséges magátalakítás
      • 5.4.7. A kvantummechanika a magjelenségekre is alkalmazható
      • 5.4.8. Rutherford sejtése, Chadwick mérése: a neutron
      • 5.4.9. A mag felépítése: magmodellek
      • 5.4.10. A maghasadás: kísérleti evidencia, elméleti kétely
      • 5.4.11. A láncreakció: az atomenergia nagybani felszabadítása valósággá válik
      • 5.4.12. Fúziós energiatermelés: a csillagok fűtőanyaga az ember kezében
      • 5.4.13. A fizikus felelőssége
    • chevron_right5.5. Törvény és szimmetria
      • 5.5.1. A történész szerepe a ma fizikájának leírásában
      • 5.5.2. Az elemi részek megjelenési sorrendje
      • 5.5.3. Néhány szó a kozmikus sugárzásról
      • 5.5.4. Gyorsítók. Detektorok
      • 5.5.5. Az alapvető kölcsönhatások
      • 5.5.6. Megmaradási törvények
      • 5.5.7. Szimmetria–invariancia–megmaradás
      • 5.5.8. Jobb–bal szimmetria?
      • 5.5.9. „A kis aszimmetria növeli az esztétikumot”
      • 5.5.10. Vissza az apeironhoz?
      • 5.5.11. Energia az elemi részek segítségével?
      • 5.5.12. A harmadik évezred küszöbén
    • chevron_right5.6. Az ember és a kozmosz
      • 5.6.1. Új információs csatornák
      • 5.6.2. A csillagok energiatermelése
      • 5.6.3. Születés, élet, halál – csillagléptékben
      • 5.6.4. Az Univerzum kialakulása
      • 5.6.5. „A semmi és a végtelen között”
    • chevron_right5.7. Összegzés és kitekintés
      • 5.7.1. A frontvonalak
      • 5.7.2. Kiegészítések
      • 5.7.3. A fizika, a filozófia és a társadalom viszonya az ezredfordulón
      • chevron_right5.7.4. A standardmodell és azon túl
        • 5.7.4.1. Eredmény és hiány
        • 5.7.4.2. Csoportok és szimmetriák
        • 5.7.4.3. A Nagy Egységesítés
      • 5.7.5. A Nagy Laboratórium
      • 5.7.6. Növekvő kérdések és kétségek
• chevron_rightMellékletek
  • I. SZÍNES TÁBLA
  • II. SZÍNES TÁBLA
  • III. SZÍNES TÁBLA
  • IV. SZÍNES TÁBLA
  • V. SZÍNES TÁBLA
  • VI. SZÍNES TÁBLA
  • VII. SZÍNES TÁBLA
  • VIII. SZÍNES TÁBLA
  • IX. SZÍNES TÁBLA
  • X. SZÍNES TÁBLA
  • XI. SZÍNES TÁBLA
  • XII. SZÍNES TÁBLA
  • XIII. SZÍNES TÁBLA
  • XIV. SZÍNES TÁBLA
  • XV. SZÍNES TÁBLA
  • XVI. SZÍNES TÁBLA
  • XVII. SZÍNES TÁBLA
  • XVIII. SZÍNES TÁBLA
  • XIX. SZÍNES TÁBLA
  • XX. SZÍNES TÁBLA
  • XXI. SZÍNES TÁBLA
  • XXII. SZÍNES TÁBLA
  • XXIII. SZÍNES TÁBLA
  • XXIV. SZÍNES TÁBLA
  • XXV. SZÍNES TÁBLA
  • XXVI. SZÍNES TÁBLA
  • XXVII. SZÍNES TÁBLA
  • XXVIII. SZÍNES TÁBLA
  • XXIX. SZÍNES TÁBLA
  • XXX. SZÍNES TÁBLA
  • XXXI. SZÍNES TÁBLA
  • XXXII. SZÍNES TÁBLA
• Irodalom
• Az elemek periódusos rendszere
• Az elemek és részecskék neveinek eredete – És a fizika alapállandói

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 490 6

A magyar természettudományos könyvkiadás talán legjelentősebb műve most először jelenik meg a legendás szerző által megalkotott teljességében. A 2001-ben elhunyt Simonyi Károly legutoljára egy német kiadás számára dolgozott könyvén, s az ekkor keletkezett szakaszok, amelyek a XX. század utolsó évtizedét is átfogják, csak most jutnak el a hazai olvasókhoz. A fizika kultúrtörténete az emberi gondolkodással egyidős tudományág fejlődését mutatja be a kezdetektől napjainkig. Az izgalmas történetet a fontos mérföldköveket jelentő kísérletek, elméletek és bizonyítások könnyen érthető leírásán túl a fizikával sokszor szorosan összefonódva kibontakozó egyetemes bölcselet és művészet alkotásaiból választott szemelvények illusztrálják. A könyv tanúsága szerint egy-egy jelentős természettudományos felismerés ugyanakkora teljesítmény és a civilizáció ugyanolyan ünnepe, mint a kultúra vagy művészet bármely közismert, nevezetes alkotása. Mindkettő egy tőről, az emberi zsenialitásból fakad. A mű népszerűségét éppen az adja, hogy befogadásához nem kell túlzottan sok fizikai ismeret, így mindenki, aki a kultúra értékei iránt fogékony, értékes olvasmányként forgathatja.

Hivatkozás: https://mersz.hu/simonyi-a-fizika-kulturtortenete//