Bartos Huba (szerk.)

Általános Nyelvészeti Tanulmányok XXIII.

Új irányok és eredmények a mondattani kutatásban


Bevezetés

A prozódiának, itt is elsősorban a beszéddallamnak, az időtartamnak és az intenzitásnak szembetűnő szerepe van egy gondolatnak a beszélő által való kifejezésében. A beszédhangnak számos olyan tulajdonsága van, amelyek alapján felismerhető és azonosítható a beszélő (az előbbiek kombinációjából adódó beszédtempó, ritmus és hangsúly, valamint ezen túlmenően az alaphang és felhangjai sajátos együttállása által meghatározott hangszín alapján), de részben ugyanezek alapján felismerhető – ami egy sikeres kommunikációban igen fontos szerepet tölt be – a beszélő szándéka, érzelmi állapota és a közlendő egyéb pragmatikai meghatározottsága is. Ezen jellegzetességek pontos leírása és a leírások kellő szintű általánosítása fontos mind a kommunikációnak a résztvevők általi teljesebb értelmezésében, mind az ilyen kommunikációt reprezentáló nyelvtechnológiai alkalmazásokban. Anélkül, hogy egy teljesebb áttekintését adnánk a legfontosabb kutatási eredményeknek, ki kell emelnünk, hogy a magyar nyelvre legrészletesebben és a legáltalánosabb igénnyel Varga László dolgozta ki a prozódia funkcionális rendszerét, finom distinkciókat téve a beszéddallam rendszerszerű leírásában (vö. Varga 1981; 1993; 2002; 2008a;b). A prozódia nyelvtechnológiai szempontú feltérképezése mindenekelőtt Olaszy Gábor (és munkatársai) nevéhez fűződik (vö. Olaszy 2002; 2006; 2007a;b) azzal a céllal, hogy a beszéd (ezen belül egyre hangsúlyozottabban a prozódia) olyan tulajdonságait írják le, amelyek parametrizálva élethű technológiai alkalmazásokban jelenhetnek meg.

Általános Nyelvészeti Tanulmányok XXIII.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018


A kiadvány regisztrációval szabadon elérhető.

Az Általános Nyelvészeti Tanulmányok 23. kötetének központi témája a szintaxis helye a modern nyelvelméletben. A kötet egyúttal tisztelgés is Kiefer Ferenc akadémikus előtt, 80. születésnapja alkalmából.

Az első rész (Elméletek, modellek, univerzálék) tanulmányai részben kevésbé ismert nyelvészeti modellek szintaktikai alkalmazhatóságát mutatják be, részben az általános tipológia szintjén működő információszerkezeti elveket, mintázatokat vizsgálják.

A második rész (Modulok és kapcsolódásaik) a modern grammatikaelmélet egyik legsajátosabb, eredményeit tekintve talán leggyümölcsözőbb vizsgálati módját követő, az emberi elme részeként feltételezett nyelvi rendszer egyes összetevői közötti kapcsolódásokat tanulmányozó cikkekből áll. Találunk itt elemzéseket a szintaxis és a szemantika, a szintaxis és a prozódia együttműködéséről, valamint arról, hogy a szintaxis, a tudatelmélet és az afáziás jelenségek együttes vizsgálata milyen új következtetésekre vezethet.

A kötet harmadik része (A fókusz kérdésköre) három olyan tanulmányt tartalmaz, amelyek a fókuszjelenségek megfelelő értelmezéséről újabban felpezsdült szakmai vitához szólnak hozzá, teljesen új megközelítéseket, elemzéseket, megfontolásokat javasolva. Jól látható belőlük, hogy noha a fókuszálás a magyar nyelvben önálló szintaktikai konstrukció, alkalmazásának feltételeit jól leírni és magyarázni csak a szemantika és a pragmatika felől közelítve, információszerkezeti alapokon lehetséges.

A kötet negyedik része (Elemzések, alkalmazások) esettanulmányokat gyűjt egybe, amelyek az általános mondattani elméleteket a magyar nyelv egyes jelenségeinek kezelésére alkalmazzák.

Hivatkozás: https://mersz.hu/bartos-altalanos-nyelveszeti-tanulmanyok-xxiii//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave