Bartos Huba (szerk.)

Általános Nyelvészeti Tanulmányok XXIII.

Új irányok és eredmények a mondattani kutatásban


A prozódia alapvető kognitív jellemzői

Abból kiindulva, hogy – mint láttuk – egy mondat szintaktikai és prozódiai frázisszerkezete nem feltétlenül esik egybe (mások lehetnek a frázishatárok és a prozódiai hierarchia nem végtelenül mély), feltehetjük, hogy a prozódiát olyan szabályok korlátozzák, amelyek részben különböznek a szintaxist korlátozó szabályoktól. Az ilyen specifikus szabályok feltárásához ugyanakkor meg kell ragadnunk azokat a tulajdonságokat is, amelyek a kétféle szerkezetben feltétlenül közösek. Ami feltétlenül közös, az nem más, mint az – akár a szintaxisban és a prozódiában egyaránt – elengedhetetlen csoportosítás. A szintaxisban az egyes (alapértelmezetten lexikális) elemek valamilyen összetevős szerkezetben egyesülve képeznek szintaktikai csoportot, a prozódiában az egyes fonológiai szavak rendeződnek prozódiai csoporttá. Mindkét szerkezettípusra jellemző, hogy a minimális csoportok további, e csoportokat magukba foglaló nagyobb csoportot képezhetnek. Mivel azt a feltevést kívánjuk igazolni, hogy a prozódiai csoportalkotásnak lehetnek olyan jellemzői, amelyek túlmutatnak magán a nyelvi anyagon (és ennek bemutatásával indokolhatóvá válhat a szintaxis és a prozódia bizonyos fokú nem-megfelelése), olyan kísérleteket végeztünk, amelyek középpontjában ugyan a nyelvi prozódia alapvető paraméterei (ezen belül az időtartam, az F0 és kisebb mértékben az intenzitás) állnak, konkrét lexikális nyelvi anyagra azonban nem támaszkodnak. A prozódia szabályainak feltárására kísérletek két típusát végeztük nem-nyelvi anyagon: absztrakt vizuális elemekkel és absztrakt prozódiai elemekkel. Megfigyeléseink a csoportosítás, továbbá a beágyazás prozódiai megvalósítására irányultak. A kísérletek részletesebb bemutatására vö. Hunyadi (2006; 2009; 2010); Hunyadi–Bíró (2009).

Általános Nyelvészeti Tanulmányok XXIII.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018


A kiadvány regisztrációval szabadon elérhető.

Az Általános Nyelvészeti Tanulmányok 23. kötetének központi témája a szintaxis helye a modern nyelvelméletben. A kötet egyúttal tisztelgés is Kiefer Ferenc akadémikus előtt, 80. születésnapja alkalmából.

Az első rész (Elméletek, modellek, univerzálék) tanulmányai részben kevésbé ismert nyelvészeti modellek szintaktikai alkalmazhatóságát mutatják be, részben az általános tipológia szintjén működő információszerkezeti elveket, mintázatokat vizsgálják.

A második rész (Modulok és kapcsolódásaik) a modern grammatikaelmélet egyik legsajátosabb, eredményeit tekintve talán leggyümölcsözőbb vizsgálati módját követő, az emberi elme részeként feltételezett nyelvi rendszer egyes összetevői közötti kapcsolódásokat tanulmányozó cikkekből áll. Találunk itt elemzéseket a szintaxis és a szemantika, a szintaxis és a prozódia együttműködéséről, valamint arról, hogy a szintaxis, a tudatelmélet és az afáziás jelenségek együttes vizsgálata milyen új következtetésekre vezethet.

A kötet harmadik része (A fókusz kérdésköre) három olyan tanulmányt tartalmaz, amelyek a fókuszjelenségek megfelelő értelmezéséről újabban felpezsdült szakmai vitához szólnak hozzá, teljesen új megközelítéseket, elemzéseket, megfontolásokat javasolva. Jól látható belőlük, hogy noha a fókuszálás a magyar nyelvben önálló szintaktikai konstrukció, alkalmazásának feltételeit jól leírni és magyarázni csak a szemantika és a pragmatika felől közelítve, információszerkezeti alapokon lehetséges.

A kötet negyedik része (Elemzések, alkalmazások) esettanulmányokat gyűjt egybe, amelyek az általános mondattani elméleteket a magyar nyelv egyes jelenségeinek kezelésére alkalmazzák.

Hivatkozás: https://mersz.hu/bartos-altalanos-nyelveszeti-tanulmanyok-xxiii//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave